Mit csinál a Momentum? Mutatjuk

Szerző: | aug 20, 2018 | Blog

Egy éve, augusztus 20-án mutattuk be a Cselekvés Köreit, amikor az államalapítást ünnepeltük. A Momentum azóta is cselekszik, egész nyáron óvodát, játszóteret és közparkot újítunk fel Kőbányától Bánrévéig. Telkiben felújítottuk a deszkaparkot, amihez rögtön csatlakoztak a helyi deszkások. Képes összefoglalónk következik.

1. Kőbánya

A kőbányai kutyás rendelet túlszabályozott, a helyi kutyafuttatók elhanyagoltak, jelentősen megnehezítve az itt élő gazdik életét, hiszen a helyi hatóságok figyelmen kívül hagyják az érdekeiket. Mi egy közösség vagyunk, ezért mindannyiunk érdeke, hogy a kutyások érdekeit is képviseljük és megfelelő körülményeket biztosítsunk nekik és kedvenceiknek. Az esemény ma délután lesz.

Kovács Róbert, a Fidesz (egyetlen) kihívója Kőbányán lila színben.

2. Tata-tófarok WC felújítás

Régi panasz a tataiak részéről, hogy nincs a Tófarokban nyilvános WC.
Ezért a Momentum Mozgalom és a Momentum TizenX tatai csoportja rendbe hozta az önkormányzat által régóta elhanyagolt öltöző-WC együttest.

A tagok által összedobott 40 ezer forintból kijött az alapozó-festék-lakk ára, majd egy hét leforgása alatt a saját kezük munkájával pont az épület felét sikerült felújítani. Videó is készült, amit Novák László oldalán értek el.

3. Deszkapark felújítása Telkiben

Az elmúlt időszakban a környék deszkásai több ízben jelezték nekem, hogy a Telkiben található deszkapark nagyon rossz, leharcolt állapotban van, egyes elemeken rasszista feliratok díszelegnek és a park környéke tele van szeméttel, üvegszilánkkal.

Éppen ezért két környékbeli helyi szervezetünkben (Zsámbék és környéke, Solymár) összedobtunk néhány üveg festékre, ecsetekre, csiszolópapírra, egyéb eszközre, és néhány budapesti momentumossal kiegészülve felújítottuk a skateparkot, illetve a szemetet is összeszedtük.

Nagy boldogságunkra nem voltunk egyedül, jöttek környékbeli deszkások és biciklisek is és ők is nagy rössel vetették bele magukat a munkába. További képek az akcióról Szemző Áron oldalán.

4. Bánréve. Borsodi akció

A borsodi Momentum virágokat ültetett Bánrévén az újtelepi buszmegállóinál és a 25 és 26 sz. főút kereszteződésénél lévő szigetperonokon.

Több infót az akcióról, és arról, hogy hogyan tudod célzottan a Momentum borsodi csapatát támogatni Kovács József oldalán találsz.

5. Dankó utcai óvoda újítása. Budapest, VIII. kerület

Nyolcadik kerületi momentumosok segítettek a Dankó utcai óvoda kifestésében. Kövessétek a projekt alakulását ezen az oldalon.

Cseh Katalin videós összefoglalóját itt nézhetitek meg.

6. Újpest, szemétszedés

A Budapest IV. kerületi alapszervezetünk tagjai megszüntették az Északi összekötő hídról a Népszigetre vezető gyalogos- és kerékpárúton tapasztalható balesetveszélyes helyzeteket, a vadon növő akácostól, és az emberek feje fölött átívelő gallyakról lelógó ágaktól szabadult meg a terület. Az eredmény szemmel látható, nincs szűkítő, a gyalogosok és a kerékpárosok biztonsággal elférnek egymás mellett. További fotók Déri Tibor oldalán.

https://csatlakozz.momentum.hu

7. Budapesten megszerveztük a Külső-Erzsébetváros megtisztulási akcióját.

 Az utcán többen is megálltak beszélgetni velünk, és egyhangúlag odavoltak értünk, sőt, az egyik járókelőről kiderült, hogy a közeli pizzériában dolgozik és egy sajtos pizzával honorálta a fáradozásainkat.

Végül egy külhoni akció.

8. München

Végül egy kép egy müncheni szemétszedésről az Isar folyó partján. Itt a főszervező egy megújuló energiával foglalkozó cég volt, és a Momentum ehhez csatlakozott húsz magyarral, összesen kétszáz ember vett részt az akción. Mivel az Isar a Dunába folyik, az itt összeszedett szemetet a Duna nem fogja később Komáromnál, Dunaújvárosnál vagy Paksnál sem partra mosni.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest