Bemutattuk a Cselekvés Köreit

Szerző: | aug 20, 2017 | Hírek

Augusztus 20-án az A38 hajón gyűltünk össze megünnepelni az államalapítást, mellyel Magyarország európai ország lett. Benedek Márton európaügyi szakértő Magyarország helyéről Európában, Ravasz Ábel, a HÍD Polgári Párt alelnöke az államalapítás víziójáról és jelentőségéről a Kárpát-medencében, Donáth Anna pedig az össznemzeti szolidaritás szükségességéről beszélt. Végül Fekete-Győr András vetett számot az elmúlt hónapokkal és mutatta be a Cselekvés Köreit, a Momentum mozgalmiságának egyik alapkövét.

A NOlimpia csak a kezdet volt. Azóta építjük a Momentumot, hogy rendbetehessük Magyarországot. Az elmúlt hónapokban az országot jártuk; ma már több mint ezer tagunk és 100 helyi szervezetünk van, és folyamatosan bővülünk.

Az országjárás során első kézből tapasztaltuk, hogy az állam az út szélén hagyja a polgárait, ezért újra kell értelmeznünk az államot, és segítő kezet kell nyújtanunk egymásnak. Éppen ezért a Momentum létrehozta a Cselekvés Köreit (cselekveskorei.momentum.hu). Ezen a platformon országszerte egymásra találhatnak a segítséget kérők és a segítséget nyújtók. A honlapra bárki tölthet fel problémákat, és bárki segíthet megoldani őket önkéntes munkával, pénzbeli támogatással vagy tárgyi adománnyal.

A Cselekvés Körei weboldalunk nem üresen indul: helyi szervezeteink már a kezdésre összegyűjtöttek több problémát, melyeket a következő hetekben elkezdünk megoldani.

Pilisvörösváron, a nemrég felújított Szabadságliget megállóhelyen például életveszélyes a peron és az ajtó távolsága, és az akadálymentesítés sincs megoldva. Székesfehérváron a kórházban nincs elég wc-papír; Zuglóban, a Mexikói úton illegális szemétlerakattal találkozhatunk. Veresegyházán tanszert gyűjtünk a családsegítő bevonásával a hátrányos helyzetű gyerekeknek: aki megteheti, vásárol még egy füzetet vagy tollat, és a papírboltokban kihelyezett gyűjtődobozainkba teheti.A problémák tehát gyűlnek, “de nagyon fontos hangsúlyozni, hogy itt nem áll meg a munka.” – mondta a platform bemutatóján Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. „Azért hoztunk létre egy online platformot a Cselekvés Köreinek, hogy bárki tudjon csatlakozni vagy segítséget kérni. Nincsenek ugyanis jobboldali problémák, ahogy nincsenek baloldali problémák sem. Nincs olyan, hogy liberális parlagfű burjánzás, ahogy nincs konzervatív elrohadt játszótér sem. Csak helyi problémák vannak, amit a Fidesz vezette állam helyett nekünk kell megoldanunk a Cselekvés Köreinek a segítségével.”

Augusztus 20-a azonban nem csak a jelenről és a jövőről szól, amit a Cselekvés Körei jelentenek. Az örökségünkről sem feledkezhetünk meg. Ahogy Donáth Anna augusztus 20-án elmondta beszédében, fontos emlékeznünk arra a Szent Istvánra, aki megkeresztelkedett, és koronát kért a pápától, valamint vállalta, hogy a Kárpát-medence népeiből egy nemzetet teremt.

Tetteinek köszönhetően Szent Istvánt mind a nyugati, mind a keleti kereszténység szentként tiszteli – mondta Benedek Márton. Ennek oka, hogy uralkodóként az erőt ésszel párosította, és szövetségeseket keresett királyságának európai elismertetéséhez. Magyarországnak most is szüksége van partnerekre, mert csak erős európai szövetségekkel érvényesítheti a határon túli magyarság jogait.

Folytatni kell tehát az országépítő munkát, melybe Szent István belekezdett, mert, ahogy Ravasz Ábel fogalmazott, a határon túli közösségek is akkor a legerősebbek, ha büszke, példaértékű országként ragyog Magyarország. A 21. században pedig csak egy erős Európa lehet minden magyar közös otthona.

A Cselekvés Köreivel eszközt adunk azoknak a kezébe, akik szeretnének cselekvő közösségek részévé válni, és együtt beindítani Magyarországot.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest