Hollai Gábor: Eddig tartott a fideszes polgármester ellenállása

Szerző: | máj 19, 2021 | Magyarország

A múlt hét kedden benyújtott lakástörvény ellen eddig Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere tiltakozott a leginkább, még nyílt levelet is írt a javaslat ellen. Most azonban úgy tűnik, hogy bár feltételekkel, de fejet hajt a Fidesz akarata előtt.

Hollai Gábor, a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje és a XVI. kerület önkormányzati képviselője egy határozati javaslatban kérte Kovács Péter polgármestert, hogy utasítsa el a törvényjavaslatot. A polgármester ezt azonban nem fogadta el, nem kérte fel a körzet országgyűlési képviselőjét, hogy szavazzon a törvény ellen, hanem módosító javaslatokat tett a törvénnyel kapcsolatban. A javaslatok bár első ránézésre jelentősen szűkítenék azoknak az önkormányzati ingatlanoknak a számát, melyeket áron alul lehetne eladni, a vége mégis az, hogy a polgármester támogatja pártjának az önkormányzatokat kizsákmányoló törvényjavaslatát.

Hollai Gábor Facebook posztjában ezzel kapcsolatban elmondta:

“Egy határozati javaslatot adtam be Kovács Péternek, hogy médiapolitizálás helyett, egy közjogi eszközzel, nevezetesen egy határozattal álljon ki a bérlakástörvény visszavonása mellett. A polgármester ezért kénytelen volt színt vallani: egy határozati javaslatot hozott az ügyben, ami nem veti el teljesen az önkormányzati bérlakásrendszer felszámolását.”

A Momentum országgyűlési képviselőjelöltje szerint ezzel a kormány tovább csorbítja az önkormányzatok jogköreit.

“Ha ezeket a módosítókat elfogadja a fideszes többség, akkor hivatalossá válik, hogy Kovács Péter lesz az a polgármester, aki segített felszámolni az önkormányzatiságot Magyarországon.”

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest