Amikor Novák Katalin – a Momentum parlamenti delegációja után – Kijevbe látogatott, azt írtam, hogy közösségünk tele van ötletekkel annak kapcsán, hogy mivel lehetne erősíteni hazánk pozícióját a NATO-ban, Európában, de legfőképpen Kelet-Európában. Most levelet írtam Novák Katalin köztársasági elnöknek, figyelmébe ajánlva azt, hogy szerintünk mit tehet azért, hogy országunk megítélése, és így külpolitikai lehetőségei is javuljanak.
Először is érdemes tisztázni, hogy nem csak a kormány és nem csak a kormány képviselői erősíthetik Magyarország diplomáciai pozícióit.
Erre is jó példa volt az ukrajnai utunk. Ukrán és magyar tárgyalópartnereink külön hangsúlyozták: a magyar kormány – valamennyi Ukrajnával szomszédos uniós és NATO-tagállamhoz képest – különutas álláspontját nem azonosítják a honvédő háborúját vívó Ukrajnáról alkotott magyar nép véleményével. Tudják, hogy a magyar társadalom sokkal emberségesebb és igazságosabb annál, mint a kormány.
Ukrajna tisztában van azzal, hogy Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral.
Nem egyenlő, ahogy Novák Katalin sem egyenlő vele. Itt az ideje, hogy úgy is viselkedjen. Hiszen köztársasági elnökként minden magyart képvisel. Örülök neki, hogy az első pozitív és előre mutató lépését megtette, kimondta: „Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta. Mi, magyarok a kezdetektől fogva kiálltunk a felesleges vérontás, fájdalom és szenvedés ellen.”
Sajnos azonban ezek a mondatok hiányoznak a köztársasági elnök hivatalos magyar honlapjáról. Vajon miért nem akarják, hogy a magyar emberek értesüljenek arról, hogy a nemzet legfőbb képviselője mit vállalt Kijevben? Az igazság ugyanis az, hogy az ilyen szimbolikus cselekedetekkel is sokat ronthatnak magyar politikusok hazánk megítélésén. Ahogy persze az is igaz, hogy szimbolikus tettekkel javíthatunk is rajta. Pontosan ezért van értelme külpolitikát csinálnia egy ellenzéki pártnak, vagy éppen a köztársasági elnöknek.
Ukrajnai látogatásunk előtt alig két héttel meghívást kaptam egy frissen készült dokumentumfilm budapesti bemutatójára. Evgeny Mikhailovich Afineevsky rendező legújabb filmjére szólt a meghívás, mely a megtámadott Ukrajnáról szól. A film címe: Freedom on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom / Szabadság tűz alatt: Ukrajna szabadságharca.
A film megtekintése után megrendülten maradtunk ott többen is a vetítés helyszínén és lehetőségünk nyílt beszélgetni a rendezővel, illetve az egyik főszereplővel, Anna Zajcevaval, aki Mariopulban a pár hónapos gyermekével hónapokra az Azovsztal katakombáiba, vagyis a föld alá kényszerítve élte túl a városa rombadöntését, viszont az oroszok által elhurcolt férje hollétéről azóta se tud semmit. Ekkor fogalmazódott meg bennem, aminek ott és akkor hangot is adtam: ezt a filmet Magyarországon minél több embernek látnia kell.
Ezért most arra kérem levelemben Novák Katalint, hogy nézze meg a filmet és segítsen Magyarországra is elhozni és bemutatni. Természetesen szívesen segítek neki ennek megszervezésében, mert a vetítés után kapcsolatba léptem a rendezővel, aki szintén szeretné, hogy hazánkban is a lehető legszélesebb körben ismertté váljon a szabadságvágyról és a békevágyról szóló filmje.
Úgy gondolom, hogy az, hogy Magyarország köztársasági elnöke nyíltan kiáll az elnyomottak és az igazság mellett, most különösen fontos. Novák Katalinnak most megadatott a lehetőség, hogy elősegítse a magyarság megítélésének a javítását, az elmúlt években okozott külpolitikai károk enyhítését a szomszédos Ukrajnában és a szélesebb nemzetközi közvélemény előtt egyaránt.
Mert ez a magyarság érdeke.