A Magyar Országgyűlés elnöke egyenlőségjelet tett a pedofilok és az örökbefogadásért küzdő LMBTQ-emberek közé. Szavaival megalázott minden örökbe fogadó szülőt nemtől és orientációtól függetlenül. Turgonyi Dániel, a Momentum LMBTQ-munkacsoportjának elnöke nyílt levelet írt Kövér Lászlónak.
Tisztelt Elnök Úr!
Turgonyi Dániel vagyok, 24 éves magyar állampolgár. Igaz, ön és pártja szerint nem teljeskörű és egyenrangú magával, mert míg a német nemzetiségi és zsidó létem tolerálható, de sajnos homoszexuális is vagyok, így ön egyenlőbb nálam.
Az önök konzervatív családképéhez nagyban illeszkedő nagycsaládban nőttem fel. Igaz, édesapám korán meghalt, így legnagyobb gyermekként megtapasztaltam, milyen egy gyermek nevelésében segítő kezet adni. Ezek után természetes számomra, hogy én is szeretném megtapasztalni, hogy milyen gyermeket nevelni. De nem azért, mert ez egy önös érdek lenne, sőt.
Téved, amikor azt mondja, hogy az örökbefogadás egy élvezeti cikk. Téved abban is, hogy az önmegvalósítás eszköze lenne. Egyáltalán, hogy képes ilyet mondani, amikor gyermekek sokasága vár arra, hogy szülőket találjon és egy szerető környezetben nőjön fel? Ez minden gyermek joga.
Örökbefogadni ezzel szemben a világ egyik legönzetlenebb dolga. Az ember elveti azt a hiú képet, hogy „saját” gyermeke legyen, helyette egy elesett gyermeken, aki nem tehet a helyzetéről, segít azzal, hogy kiemeli őt az állami gondozásból, és minden energiáját abba fekteti, hogy egy teljes értékű férfit vagy nőt neveljen a gyermekéből.
Rengeteg okból dönthet valaki az örökbefogadás mellett. Előfordulhat az is, hogy egy párnak nem lehet gyermeke valamilyen egészségügyi probléma miatt, és az egyetlen opció az örökbefogadás. Ön ezzel a megszólalással nemtől és orientációtól függetlenül az összes olyan szülőt megalázta, akik bármilyen okból az örökbefogadás mellett döntenek.
Önök ellenzik azt, hogy minél több ember fogadhasson örökbe, ezzel szegénységbe taszítva sok gyermeket, aki nem annyira szerencsés, hogy örökbe fogadják. Annak, hogy valakinek van családja, vagy nincs, nem szerencse kérdésének kellene lennie. Minden gyermeknek joga, hogy családban nőhessen fel. Ezt önöknek is tudniuk kell.
Elképesztően veszélyes, amikor a közösségünk tagjait köztörvényes bűnözőkhöz hasonlítja. Aljas és felfoghatatlan hazugság, hogy a meleg emberek mind pedofilok lennének. Kutatások bizonyítják, hogy a meleg férfiak által nevelt gyermekek semmivel sincsenek nagyobb veszélyben, hogy molesztálás áldozatává váljanak, mint ha egy heteroszexuális kapcsolatban élő apa neveli őket.
Egy dologban ugyanakkor igazat adok önnek. Tudom, hogy a világ rendje micsoda és hogy miként születtem. Viszont abban már nem, hogy ön szerint mi a világ rendje. Nem a világ rendje az, hogy elnyomunk vagy csak egyszerűen diszkriminálunk kisebbségeket.
Ez nem a világ rendje, ez csak az önök propagandája, ami nem egy univerzális kép. A mi társadalomról alkotott képünkben van helye önnek is. De helye van annak, hogy két apuka együtt nevel egy kislányt, vagy hogy egy leszbikus anyuka egyedül nevel egy kisfiút. Mindezt békében egymás mellett élve.
Téved, amikor azt propagálja, hogy az LMBTQ-emberek csak feltűnési viszketegség miatt akarnak maguknak jogokat, például azt, hogy a párjukkal közösen is örökbe fogadhassanak gyermekeket, vagy viselhessék egymás nevét. A legtöbb ember békében szeretne élni, egyenrangú emberként.
Végezzünk el egy gondolatkísérletet! Ön is elismerte, hogy sok meleg ember „így születik”. Kutatások kimutatták, hogy az LMBTQ-fiatalok közel egynegyede kísérelt már meg öngyilkosságot. Ön szerint milyen hatással van egy fiatal, tizenéves fejlődő emberre, aki nincsen tisztában a körülötte lévő világgal, hogy egy olyan közjogi méltóság mint ön, azt mondja, hogy ő egy másodrangú, aberrált ember? Ön szerint ez segít ennek a gyermeknek, hogy elfogadja önmagát, vagy inkább a depresszió és a potenciális öngyilkosság felé sodorja őket?
Mondjuk ki, ezeknek a gyermekeknek a vére az ön kezén is száradhat.
Tisztelettel,
Turgonyi Dániel, a Momentum Mozgalom LMBTQ-munkacsoportjának elnöke
Dániel írásait itt tudjátok követni Facebookon