Kubatov kopaszai négy éve jártak a választási irodánál

Szerző: | febr 22, 2020 | Blog

A vasárnapi boltzárról vagy a budapesti olimpiáról nem lett népszavazás. Nem volt nemzeti konzultáció sem. Annak ellenére nem, hogy ezeket kifejezetten a kormány szerette volna megvalósítani. Az óriásplakátok, a százmilliárdos propaganda, az irányított kérdések, az ún. „nemzeti konzultációk” mellett a rezsim négy éve fizikai erőt is bevetett a közélet feletti kontroll megtartásához. Szilva Attila bejegyzése.

Négy évvel ezelőtt (2016. február 23-án) egy rejtélyes idős nő kíséretében verőemberek jelentek meg a Nemzeti Választási Iroda előtt, akik sikeresen megakadályoztak egy népszavazási kezdeményezést a boltok vasárnapi nyitva tartásáról. A verőemberek egyértelműen Kubatov Gáborhoz, a Fidesz pártigazgatójához és alelnökéhez köthető büntetett előéletű személyek. Közvetlenül utána hiába tettünk többen feljelentést a hatóságoknál, a fideszes Polt Péter vezette ügyészség semmi kivetnivalót nem látott a történtekben. Kubatov Gábor pedig olyannyira nem szorult ki a Fidesz vezetéséből, hogy sajtóértesülések szerint a párton belül ő volt az egyik, aki előtt például Borkai Zsoltnak magyarázkodnia kellett.  

Tehát négy évvel ezelőtt ott járunk, hogy a kormánypárt fizikai erő alkalmazásával gáncsol el egy népszavazást, amire utána azt mondtuk, hogy a mélypont. Majd a miniszterelnök elüldözött egy egyetemet Budapestről. Majd nyilvánosan néhány őcsényi gumiszurkáló mellé állt az erőszaktól és önbíráskodástól való „férfias” elhatároldás helyett. Szintén azóta történt, hogy a budapesti olimpia rendezése elől a miniszterelnök érvelés nélkül, gyáván elmenekült. 

Vállalhatta volna ezeket a vitákat. Kiállhatott volna az olimpia szervezése vagy a vasárnapi boltzár mellett, ahogy ez utóbbit megteszik a nyugati (valóban) konzervatív kollégái. De ő ezeket nem meri vállalni. Annyira nem, hogy ha kell, akkor fizikai erőt alkalmazva menekül előlük a saját politikai safe space-ébe.

El lehet mondani, hogy a kormány egy újabb szintet lépett azzal, hogy mostanra jogerős bírósági döntéseket sem hajlandó végrehajtani, miközben hangulatot kelt egy egyébként is nehéz helyzetben lévő társadalmi csoport ellen. 

De az itt felsorolt példák mindegyike a vörös vonalon túl van.

A lécet nem lehet kétszer leverni. A vonalat nem lehet kétszer átlépni. Egy vizsgán nem kell két nagyon alapvető dolgot nem tudni ahhoz, hogy a vizsgázót hazaküldjék. Minden igényes helyen elég egy nagy hiba a bukáshoz.

Egyetlen esetet mutasson meg ezek közül bárki egy néppárti bölcsnek vagy akár Angela Merkelnek, és utána kérje tőlük azt, hogy nevetés nélkül mondják ki: csak felfüggesztés. Mondják ki komoly arccal, hogy a Fidesszel, Orbánnal, Kubatovval és a verőembereikkel továbbra is közösséget vállalnak.

Minderről beszélni valójában már unalmas. Inkább azt kellene végiggondolni, hogy miért engedünk el egy-egy témát, ami egyszer már egyértelműen leverte a lécet. Miért nem tesszük fel az újságok címlapján 2016. február 23-a óta minden reggel ugyanazt a kérdést: Kubatov Gábor (helyesebben Orbán Viktor) miért nem vállal felelősséget a verőemberekért? Miért hagyjuk azt, hogy helyette mindig csak arról beszéljünk, amiről a Habony Árpádok szeretnék?

Szilva Attila

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest