December elején nyílt levélben arra kértem a köztársasági elnök asszonyt, hogy nézze meg a Szabadság tűz alatt: Ukrajna szabadságharca című dokumentumfilmet, és munkatársa tájékoztatása szerint Novák Katalin ezt köszönettel vette. Ma közzétett újabb levelemben egyrészt a köztársasági elnök asszony figyelmébe ajánlottam, hogy a filmet a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) keretében január 25-e és január 29-e között négy különböző alkalommal vetítik. Másrészt az eddigieknél határozottabb fellépést kértem tőle a háborús agresszióval és Oroszország háborús céljait szolgáló propagandával szemben. Végül pedig javasoltam, hogy támogassa adománygyűjtésünket, amiből aggregátorokat és invertereket fogunk vásárolni a Kárpátalján élő magyarok és ukránok számára, hogy a napi áramellátásuk és fűtésük biztosított legyen. A teljes levél az alábbiakban olvasható.
Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony!
Munkatársa tájékoztatása szerint Ön köszönettel vette a Freedom on Fire: Ukraine’s Fight for Freedom / Szabadság tűz alatt: Ukrajna szabadságharca című dokumentumfilm megtekintésére vonatkozó ajánlásomat.
Szeretném tájékoztatni, hogy a világ legrangosabb dokumentumfilmjeinek tematikai és egyéb megkötések nélküli, nemzetközi versenyfesztiválja, a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) keretében január 25-e és január 29-e között négy különböző alkalommal levetítik ezt a filmet.
Bízom benne, hogy tud rá időt szakítani és talál a négy vetítési alkalom között olyan időpontot – az egyéb hivatalos elfoglaltsága mellett –, amely megfelel Önnek is.
December elején írott levelemben azonban nemcsak a film megtekintését ajánlottam, sőt elsősorban nem is azért fordultam Magyarország köztársasági elnökéhez, hogy egy filmet a figyelmébe ajánljak, hanem azért, hogy a hazai nyilvánosságban az eddigieknél határozottabb kiállásra bírjam a háborús agresszióval és Oroszország háborús céljait szolgáló propagandával szemben.
Ön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök jelenlétében, széles nemzetközi sajtónyilvánosság előtt már kimondta: „Vlagyimir Putyin felelőssége ezért a háborúért kristálytiszta.”
Eközben a hazai közéleti diskurzusból – különösen a hazai közmédiából – fájóan hiányzik a háborús agresszió, az Ukrajna népeinek, közte a kárpátaljai magyarság háborús szenvedéseinek tárgyilagos bemutatása.
A második világháború óta Európa nem élt át ilyen borzalmas háborút, mint amit Oroszország indított 2022. február 24-én Ukrajna ellen. Putyin ezzel a háborúval megrendítette Európa és a világ biztonságát, naponta követnek el háborús bűnöket az ukrán nép, az emberiség ellen. Felbecsülhetetlenek a folyamatos bombázások miatti emberáldozatok és télvíz idején Ukrajna energia- és víziközmű-, valamint a humán infrastruktúrájában okozott károk. Egy ilyen háborúban nem lehet és morálisan védhetetlen, nem is szabad a jó és a rossz között lavírozni.
Nyilván egyetértünk abban, hogy a kialakult helyzetben a háborús bűn nem elhallgatható, nem relativizálható. Ennek ellenére a magyar nyilvánosságban már korábban teret nyert orosz propaganda a háború kezdete óta továbbra is jelen van, miközben az agresszor áldozatának a nézőpontja nem, vagy alig jelenik meg.
Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony!
Azért fordultam az elmúlt év végén Önhöz, hogy kérjem nyílt kiállását és fellépését annak érdekében, hogy a magyar emberek megismerhessék a szomszédos Ukrajna népeinek – köztük a kárpátaljai magyaroknak – a háborús szenvedéseit és hiteles képet kapjanak a történésekről.
Ezért nem pusztán felhívtam a figyelmét a háborútól szenvedő emberek szabadság- és békevágyát bemutató fontos filmre, hanem azt kezdeményeztem, hogy emelje fel a szavát a hiteles tájékoztatás szükségessége mellett.
Önnek nem kell utasítást adnia senkinek például azért, hogy ezt a dokumentumfilmet bemutassák a köztévében, hiszen ez idegen is a közjogi szerepétől. Éppen elég lenne – amit sokan hiányolunk –, hogy kellő nyíltsággal mondja el a véleményét Ukrajna honvédő háborújának hiteles bemutatásáról. Mondja ki, hogy Ön szerint sincs helye az orosz propagandának a közmédiában. Legyen nyílt beszéd az orosz agresszióról, a háborús bűnökről, az ukrán nép szenvedéseiről az újra és újra teret nyerő áldozathibáztatás helyett.
Kérem, lépjen fel azért, hogy legyen végre tárgyilagos tájékoztatás és nyílt diskurzus erről a borzalmas háborúról. Köztársasági elnökként az Ön megjelenése a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon üzenetértékű lenne. Ezen a rangos nemzetközi filmfesztiválon bemutatásra kerül a versenyfilm kategóriában egy másik a háborút megidéző dokumentumfilm: Mariupol, Harcban a reménnyel – címmel.
Nyíltsága, vagyis az, hogy egyértelműen fogalmaz az agresszorról, a háborúról, a békéhez vezető útról, most különösen fontos lenne.
Az Ön felelős kiállása nélkülözhetetlenné vált ahhoz, hogy a magyar kormány különutas, Oroszország vonatkozásában megkülönböztetetten alázatos, míg Ukrajna vonatkozásában kifejezetten barátságtalan politikája, valamint a kormány propagandagépezetének Oroszország narratíváját kiszolgáló üzeneteit némiképp ellensúlyozni lehessen.
Minden felelős magyar közéleti szereplő elemi érdeke, hogy javítsuk Magyarország és a magyarság megítélését, közösen lépjünk fel az elmúlt években okozott reputációs károk enyhítéséért a hazai és a szélesebb nemzetközi közvélemény előtt egyaránt.
Végezetül engedje meg, hogy felhívja a figyelmét Mozgalmunk által éppen az elmúlt napokban indított Segíts a kárpátaljaiakon! Segíts az ukránokon! adománygyűjtési akciónkra.
Mint Ön is tudja, 2022. november 13-a és november 18-a között a Momentum Mozgalom Országgyűlési Képviselőcsoportjának a képviseletében Bedő Dávid és Tompos Márton képviselőtársaimmal hárman vettünk részt először a Magyar Országgyűlés tagjaiként hivatalos, kétoldalú találkozókon Kijevben, majd pedig Kárpátalján.
Ott és akkor eldöntöttük, visszatérünk a háborús országba és segítséget nyújtunk azoknak az ukránoknak és kárpátaljai magyaroknak, akik most a háború miatt szenvednek.
Közismert, hogy Putyin terveivel ellentétben kifejezetten kudarcos az orosz invázió. Ezért Putyin a tél közeledtével úgy döntött, hogy amennyire csak lehet, ellehetetlenítik Ukrajnát, ezért naponta bombázzák, rombolják a tél közepén Ukrajna energiaszolgáltató rendszerét. Sajnos nem eredménytelenül, ezért is szerveztünk közösségi gyűjtést. Az adományokból aggregátorokat és invertereket fogunk vásárolni, amik áramot és fűtést is tudnak szolgáltatni, ami manapság létszükséglet a túléléshez.
Kérem, támogassa Ön is ezt a humanitárius kezdeményezésünket!
(Amennyiben támogatja törekvéseinket, akárcsak az ügy népszerűsítésével, a technikai információkat nyilvánosságra hoztuk Mozgalmunk oldalán.) https://momentum.hu/ukrajna
Közjogi szerepéhez méltó, felelős magatartásában bízva várom válaszát,
Budapest, 2023. év január hó 09. nap