Ezért fontos, hogy ott legyél a tavaszi európai parlamenti választáson!

Szerző: | márc 6, 2019 | Blog

Ritkán adódik olyan helyzet, amikor egyszerre lehetsz hatással a saját életedre, valamint Magyarország és Európa jövőjére is. Pedig pont ilyen a májusban megrendezendő EP-választás, aminek legnagyobb tétje az, hogy országunk a múltban ragad-e, vagy végre a jövőt választja.

Az idén 15 éves tagságunk ideje alatt az Európai Unió naponta 2 milliárd forintnak megfelelő összeget adott arra, hogy Magyarország felzárkózhasson a fejlettebb tagállamokhoz és az elmaradottabb területei végre fejlődésnek indulhassanak. Sajnos a magyar kormány az így érkező pénzek jelentős részét saját haveri körének játszotta át, amivel kapcsolatban az Európai Csalás Elleni Hivatal számos alkalommal vizsgálódott.

Így jutottunk el oda, hogy az Orbán vejéhez köthető Elios Zrt. közbeszerzéssel való visszaélése miatt 13 milliárd forintra büntették Magyarországot, ráadásul az ügylet tisztátalanságát a kormány is beismerte. Azonban a számlát végül a magyar adófizetőkkel fizettetik ki. Beszélhetnénk még arról is, hogy a gyakorlatilag semmit nem termelő csornai napelemgyárra 2 milliárd forintnyi uniós pénzt égettek el, hogy Rogánék találmánya közel 10 milliárd visszafizetésébe is kerülhet, vagy hogy a közlekedési államtitkár ügyei miatt 3,3 milliárd forintot követelhet vissza tőlünk az Európai Unió.

Forrás

Ez egészen odáig vezetett, hogy az uniós tagállamok közül eddig nekünk kellett a legtöbb pénzt visszafizetni és a sorozatos visszaélések miatt megindították Magyarország ellen a hetes cikkelyt is. Orbán Viktort viszont ez nem igazán zavarja, ugyanis Mészáros Lőrincen keresztül ő lett a leggazdagabb magyar. Eközben az Európai Unió egyik legszegényebb országává váltunk, ahonnan az alacsony bérek, a magas adók és az emelkedő lakhatási költségek miatt tömegével költöznek el az emberek.

Mi viszont úgy látjuk, hogy az országnak egy teljesen új politikai generációra van szüksége, hogy egy valóban erős, egyre csak fejlődő Magyarországot hozhassunk létre. Ehhez viszont az kell, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez és végre úgy bánjunk az uniótól kapott támogatásokkal, hogy egy jobb, szebb és gazdagabb országot építhessünk belőlük.

A Momentum európai Magyarországot akar!

A magyar nemzet erősebb, profibb és hatékonyabb külpolitikát érdemel.

Hazánk a rendszerváltás óta nem volt olyan mély külpolitikai válságban, mint ma. A kormány felelőtlenül lavírozik, figyelmen kívül hagyva korunk kihívásait. Ezért szövetségeseink bizalma megingott a magyar külpolitikában: elszigetelődtünk, így Magyarország érdekeit sem tudja érvényesíteni ma a kormány.

Mi az európai értékek iránt elkötelezett Magyarországban hiszünk. Magyarország megkérdőjelezhetetlenül az európai közösség szerves részét képezi. Új alapokra helyezzük a külpolitikát, hogy az ne a politikai és gazdasági elit egy szűk részének meggazdagodását és hatalomban maradását szolgálja, hanem határozottan érvényesítse Magyarország érdekeit és értékeit.

Azért is fontos, hogy részt vegyél az idei európai parlamenti választáson, ahol végre nemet mondhatunk Orbán Viktor országromboló politikájára és letehetjük a voksunkat egy olyan Magyarország mellett, ami az Európai Unió szerves részeként nap mint nap képes tenni a magyar emberekért. Eljött az ideje, hogy ne csak reménykedjünk egy jobb jövőben, hanem tegyünk is érte.

Szavazz május 26-án a Momentum Mozgalomra, hogy egy olyan országban élhessünk, ahol sokkal jobb élni és ahova megéri visszajönni!

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest