Külső elkerülő út Egerben. Talán nem ez tűnik ma a legmédiaképesebb politikai témának, az elmúlt egy hónapban mégis Eger volt a hatalommal szembeni ellenállás legfontosabb terepe. Ugyanis az egriek önszerveződéssel és kemény munkával meghátrálásra kényszerítették a hatalmat. A 2022-es országgyűlési választás óta ez volt az első, amikor valahol végre a jövőjükért kiálló emberek akarata érvényesült az állampártéval szemben.
A helyi civilek ugyanis népszavazást kezdeményeztek a külső elkerülő út megépítéséért, amihez aztán a helyi Momentum nagy erőkkel csatlakozott. A Momentum aktivistái, parlamenti és EP-képviselői az elmúlt egy hónapban a helyi momentumosokkal közösen járták a várost, és nagyon úgy tűnik, elegendő aláírást gyűjtöttünk ahhoz, hogy az egriek akarata érvényesülhessen. Lázár János építési és közlekedési miniszter ugyanis néhány nappal ezelőtt, még az aláírások hivatalos leadása előtt közölte, hogy a kormány felülírta korábbi döntését, és támogatja az egriek kezdeményezését, azaz a külső elkerülő út megépítését. Nyilván nem véletlen: csak a Momentum közel 8000 aláírást gyűjtött az elmúlt egy hónapban Egerben a népszavazás kiírásáért, összesen, más szervezetekkel együtt pedig több mint 9500-at.
Persze azt is érdemes kiemelni, hogy nem minden párt segítette a gyűjtést, nem minden pártnak volt fontos az egriek egészsége, és a kisebb forgalom iránti igénye. Pedig a lehetőség minden párt számára adott volt, hogy segítse a helyi civileket. Nem beszélve arról, hogy az egri aláírásgyűjtés tanulság lehet a teljes ellenzéknek a jövőre nézve: helyi ügyekben, a helyi civil társadalommal és helyi lakosokkal közösen fellépve győzhető le a hatalom, és érvényesülhet az ott élők akarata. Egy jövőbeni kormányváltáshoz ilyen helyi győzelmek vezethetnek.
A Momentum Mozgalom ezen fog dolgozni a következő években is.
(A fotón Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, Jánosi Zoltán, a Momentum egri helyi szervezetének vezetője és Donáth Anna EP-képviselő.)