A Momentum március 15-én Debrecenben, a „magyar szabadság őrvárosában” folytatta 45 napos országjárását.
Az esemény iránt nagy volt az érdeklődés. Kezdés előtt pár perccel csordultig telt a helyszínül szolgáló Kosár, a több mint kétszáz résztvevő közül néhányan az utcára szorultak. A fokozott figyelmet az is jelezte, hogy a helyi Fidelitas és az Identitesz több tagjával képviseltette magát. A megjelentek többségét egyetemisták és fiatal pályakezdők alkották, de szép számmal jelentek meg már több évtizede dolgozók, nyugdíjasok, helyi vállalkozók, valamint civil szervezetek képviselői is, sőt még a városi közgyűlés több képviselője is az érdeklődők között volt.
Kovács Miklós és Soproni Tamás nyitóbeszédei után a Momentum Mozgalom aktivistái kisebb, 15-20 fős csoportokra osztották a megjelenteket, és a Momentum öt ügyéről (oktatás, egészségügy, lakhatás, megélhetés, infrastruktúra) kérdezték a helyieket. Az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatban ezen eseményen is olyan problémák lettek kiemelve, amelyek országosan is jelentkeznek: a bölcsődei férőhelyek szűkössége, a szabad tankönyvválasztás hiánya, a pedagógusokat terhelő felesleges és értelmetlen bürokrácia, az alapítványi iskolák ellehetetlenítése, az egészségügyben dolgozók túlterheltsége és anyagi megbecsülésük hiánya, valamint a hosszú kórházi és háziorvosi várólisták.
A lakhatás és megélhetés témáinak átbeszélése során egy különösen fontos, minden debrecenit érintő probléma rajzolódott ki: bár a városban több mint 30 ezer diák tanul az egyetemen, az utóbbi években csökkentették a kollégiumok és kollégiumi férőhelyek számát. Az elmúlt években a nagyobb ingatlanfejlesztési beruházások elmaradtak, a lakástámogatás és az önkormányzati bérlakás program színvonala pedig elégtelen. Ezen tényezők miatt az ingatlan- és albérletárak rendkívül magasra emelkedtek, ami mind a diákoknak, mind a munkavállalóknak komoly anyagi terhet jelent. Az infrastruktúrával kapcsolatban a kerékpárutak összekötésének hiányát, a magas parkolási díjakat és a jelzőlámpa-programok összehangolásának hiányát emelték ki a legtöbben.
A beszélgetések végig jó hangulatban zajlottak, a résztvevőket nagyon érdekelték a Momentum megoldási javaslatai a felvetett problémákra. Az esemény végén többen jelezték, hogy szeretnének valamilyen módon csatlakozni a Momentum munkájához.