Az önkormányzatok kivéreztetésével családokat és vállalkozásokat hagy cserben a kormány

Szerző: | dec 2, 2020 | Közlemények, Magyarország

Tegnap éjjel a Fidesz megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy adót emeljenek. Orosz Anna, a Momentum alelnöke és Újbuda alpolgármestere erre Facebookon reagált.

„Egy önkormányzat csak akkor emel adót, amikor ez már elkerülhetetlen. Ráadásul ez alaptörvényben rögzített joga, és elfogadhatatlan, hogy ezt most a kormány engedélyéhez kötik. Azok az önkormányzatok, akik úgy döntöttek, 2021-ben adót emelnek, azért tettek így, mert biztosítani akarták az idősek, a betegek, a gyerekek, a szegények ellátását, a védőfelszerelést, a teszteket, a maszkokat. Akár a népszerűségvesztés árán is.

Felelősségteljes lépés lett volna ez az önkormányzatoktól, hiszen jellemzően a tehetősebbektől kértek volna több hozzájárulást, több szolidaritást, és ez lehetővé tette volna, hogy azokhoz tudják csatornázni a segítséget, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
A tegnapi lépésével a Fidesz ismét bebizonyította: nem ismernek se istent, se embert, ha a hatalmuk megtartásáról van szó. Az éj leple alatt, az ereszcsatornán csúszva-mászva, véres kézzel próbálják menteni a menthetőt, és így fosztják ki az önkormányzatokat is. Ugyanolyan képmutató és álszent lépésről van szó, mint amikor Borkai és Szájer pártja a család szentségéről és a kereszténységről hazudozik. A családok és a vállalkozások védelmére hivatkozva fosztják ki az önkormányzatokat, azt az intézményt, amely képes segíteni a kormány által magukra hagyott családokat és vállalkozásokat.”

– nyilatkozta Orosz Anna.

Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest