Ami nélkül nem érdemes élni

Szerző: | ápr 8, 2020 | Blog

Megszületett a megállapodás a színházak fenntartására a Fővárosi Önkormányzat és a magyar kormány között. A hír elsikkad a naponta érkező hírek tömkelege között, de egy kulturális szakember, akinek még számít a művészetek autonómiája, nemigen nyugtázhatja, hogy a kérdés rendeződött. Az sem világos, hogy egyáltalán szükség volt erre megállapodásra. A kulturális intézmények és foglalkoztatottjainak túlélése érdekében semmilyen érdemi intézkedés nem történt. A Momentum Oktatás-, Kultúr- és Ifjúságpolitikai tagozatának írása.

A járványügyi veszélyhelyzet következményeként az első területek között volt a kultúra, amelynek, Magyarország miniszterelnökének szóhasználatával élve, “kampó”. És a csődközelben lévő kulturális intézmények, valamint azok foglalkoztatottjai és a művészek megsegítésére, hovatovább túlélésük biztosítása érdekében azóta sem történt semmilyen intézkedés.

A vészhelyzet kihirdetésével és a korlátozó szabályok kormányrendeletbe foglalásával először csak a művészi szakma szűk és tágabb köre, majd egy hónap kormányzati tétlenséget követően már egyre több kulturális ágazat bevétel nélkül maradt. Ez kiemelten azokra vonatkozik, akik nem alkalmazottként, hanem vállalkozóként dolgoznak, és nincs más egyéb tevékenységük. A válság leghamarabb a színházakat, a filmipart, illetve a teljes zenei területet, a filharmonikus zenekaroktól a népzenészeken át a könnyűzenéig, sújtotta. De minél tovább késlekedik a kormányzati segítség, annál több szakterület kerül veszélybe.

Azon előadóművészek, kulturális szakemberek, és a háttérben dolgozók: műszakiak, díszletépítők, fodrászok, sminkesek, öltöztetők, műhelyek szakemberei, közönségszervezők stb., akik folyamatosan, akár több helyen is biztosították munkájukkal a színházak, koncertek, rendezvények, intézmények működését, most munka nélkül, vállalkozási bevétel nélkül kénytelenek a tartalékaikat felélni. Mivel sokan közülük kényszervállalkozók, ezért hónapról hónapra élnek. Számukra a járulékok átmeneti elengedése, bár gyors segítségnek megfelelő volt, hosszú távon édeskevés.

Bár kevésbé van most reflektorfényben, de a filmes szakmát is komoly veszteségek érték. A külföldi filmforgatások egyik pillanatról a másikra úgy álltak le, hogy a teljes stábok hazautaztak. A belföldiek “csak” felfüggesztették a munkát, a tv sorozatok gyártása is leállt. Az e területen dolgozók elveszítették a munkájukat, s mivel a szakma képviselői teljesen a vállalkozói létbe vannak kényszerítve, munka híján bevételüket is. Azok vannak szerencsésebb helyzetben, akik a szórakoztató tartalmat felvételről még szolgáltató televízióknál kapnak alkalmi munkákat, de ez elenyésző része a filmiparban dolgozó művészeknek, háttérszemélyzetnek. 

A könyvkiadást is rövid idő alatt elérte a válság. A könyvesboltok a kereslet gyors visszaesésének következtében pár hét alatt forgalmuk 65-70%-át veszítették el. A koronavírus-járvány elleni intézkedések a területen dolgozókat is nehéz helyzetbe sodorták. A könyvkiadók bizonytalan ideig csak online tudnak forgalmat generálni, ezt is csak addig, míg a kiszállítást végző dolgozók vállalják. A helyzet ellenére a terület is igyekezett segítséget nyújtani a maga lehetőségeivel. Az egyik országos könyvesbolt lánc 10.000 kötetet juttatott el összesen 13 kórházba, hogy ezzel segítse azokat az egészségügyi dolgozókat és betegeket, akik a koronavírus idejére karanténba szorultak. 

Úgy tűnik a szakállamtitkárság bénultságát látva, hogy a kormányzatot teljesen meglepte az állatkertek helyzete. Egyrészt az ország tizennégy állatkertje nem küldheti el otthoni munkavégzésre a munkavállalóit, nem hozhat érdemi takarékossági intézkedéseket, mivel az állatok gondozását biztosítaniuk kell. Másrészt senki nem gondolt arra, hogy ezen kulturális intézmények is milyen nehéz helyzetbe kerülnek gazdálkodás szempontjából, hiszen működési költségeik nagyrészét jegybevételből teremtették elő. Ennek elmaradása pedig nemcsak az intézmények működőképességét, de a gondozásukban lévő ritka állatok létét is veszélyezteti.

Félő, hogy a sort még hosszasan fogjuk folytatni a következő hetekben, hónapokban. Az önkormányzatok bevételeinek kormányzati elvétele, a gépjárműadó teljes visszatartása (mivel a teljes összeg nagyobb része eddig is az államhoz került), a közterületi parkolás kompenzáció nélküli elvétele ugyanis az önkormányzatok által fenntartott teljes kulturális hálózat fennmaradását is veszélyezteti (lévén, az önálló bevételi források közül, a szintén nagyobb részben az államhoz befolyó iparűzési adó mértéke is erősen visszaesik). Megszűnhetnek a művelődési központok, közösségi színterek, könyvtárak, múzeumok, galériák, a civil szervezetek, művelődő közösségek .

Ezúttal a kormányzatnak kell haladéktalanul intézkednie! Az elmúlt években sok olyan forrást teremtett a kormányzat, amely felhasználása ezúttal végképp nem indokolt. Javasoljuk egy kulturális szolidaritási alap soron kívüli létrehozását az alábbi minisztériumi források részbeni átcsoportosításával, mivel a járványügyi veszélyhelyzet miatt ezen források felhasználása 2020-ban biztosan nem fog megvalósulni: 

Déryné program1 milliárd forint
Vallásos zenei együttesek támogatása1,2 milliárd forint
Erdélyi kulturális közösségi mintaprogram1,6 milliárd forint
Budapesti Tavaszi Fesztivál1 milliárd forint
Sportlétesítmények a kultúra szolgálatában1,6 milliárd forint
Lázár Ervin program3,6 milliárd forint
ÖSSZESEN10 milliárd forint

Ahogy a teljes művészeti élet, úgy a Momentum Oktatás-, Kultúr- és Ifjúságpolitikai tagozata is kiemelten fontosnak tartja, hogy a kulturális ágazatot segítő program ne segélyeket nyújtson. A források átcsoportosításával olyan programokat kell elindítani, amelyen keresztül mind az érintett intézmények, mind a kulturális szakemberek, művészek olyan tartalmakat állítanak elő, amelyek a veszélyhelyzet alatt és azt követően is a kultúrafogyasztó közönség rendelkezésére állnak. Ennek érdekében a következő javaslatokat tesszük a döntéshozóknak:

“TERJEDJEN A KULTÚRA!” – a kulturális szektor mentőcsomagja

1. Előadó- és filmművészeti alap (5 milliárd forintos kerettel)

A színházi, a zenei és a táncművészeti területen az önkormányzati és a független intézmények, civil szervezetek számára elérhető pályázati alapot kell létrehozni. Elkülönítetten szükséges kezelni ezen belül a jelenleg legkomolyabb helyzetben lévő független társulatokat, színházakat. A forrásból az alábbi tevékenységek megvalósításán keresztül munkát tudnak biztosítani a művészeknek és a technikai és egyéb közreműködőknek, dramaturgoknak, rendezőknek, fény- és hangtechnikai szakembereknek:

  • digitális tananyagok előállítása művészek közreműködésével,
  • több szereplős, online technikával létrehozott és közzétett zenés vagy prózai produkciók,
  • meglévő, már nem játszott, de online bemutatásra alkalmas formában fellelhető produkciók,
  • az egy háztartásban élő művészek közös lakáskoncerteket, lakásszínházi produkciókat hozhatnak létre,
  • drámapedagógiai videók felhasználásra bocsátása diákok számára , nem iskolai rendszerben, hanem szabadidős felhasználásra,
  • az állami és önkormányzati lakossági tájékoztatók, egyéb közösségi televíziós anyagok, közösségi közlekedési információk narrációja,
  • fenti tevékenységekben közreműködő filmes szakemberek, gyártó cégek bevonása.

2. Könyvkiadás (1,5 milliárd forintos kerettel)

A könyvkiadás területén a kereslet ugrásszerű visszaesése okozza a problémát. A legnagyobb veszélyben a kisebb, nem tőkeerős kiadók vannak, a támogatási programnak kiemelten kell kezelni ezen kiadók helyzetét. Ezért a könyvkiadók helyzetét, és a rajtuk keresztül foglalkoztatott szerzők, szerkesztők, lektorok, korrektorok, grafikai dolgozók helyzetét olyan programok segíthetik, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt és részben azt követően is a különböző kiadványok könnyen eljussanak az olvasókhoz:

  • a kereslet élénkítését kedvezményesen vagy különösen a kötelező olvasmányok esetében térítésmentesen elérhetővé tett e-bookok segíthetik,
  • hangoskönyvek gyártása, elérhetővé tétele (amely otthoni felvételekkel is előállítható),
  • a kötetek, kiadványok eljuttatása, különösen a hátrányos helyzetű térségekben, a távoktatásban tanuló diákokhoz,
  • “Rendelj könyvet, avagy töltsük még hasznosabban az otthon töltött időt”, “Te mit olvasol ma?”  akciók támogatása.

3. Állatkertek (3,5 milliárd forintos kerettel)

Az állatkertek esetében sürgős és azonnali intézkedésekre van szükség. Ebben a szektorban az állam részben át kell vállalja a gondozás költségeit, mert az állatok életminősége nem függhet a vírushelyzettől, az eladott belépőjegyek számától:

  • átmeneti normatív támogatás biztosítása,
  • a jelenleg kedvezményesen megváltott, de a veszélyhelyzet visszavonását követően érvényesíthető belépőjegyek után járó kiegészítő támogatás.

Amennyiben ez a segítő alap létrejön, akkor annak gyors és hatékony segítséget kell nyújtania. Ebben a gyorsan, és egyszerűen igényelhető, világosan megfogalmazott szempontrendszer, akár az államháztartási szabályok átmeneti könnyítése mellett, elsődleges. A döntés során kizárólag szakmai szempontok érvényesíthetők. Az egy kedvezményezett által igénybe vehető összeg maximalizálása garantálná a források cél szerinti hatékony felhasználását.

A Momentum Oktatás-, Kultúr- és Ifjúságpolitikai tagozata javaslatának elfogadásával, a veszélyhelyzet során fel nem használható források átcsoportosításával megelőzhető lehet a művészeti élet, a kulturális szektor összeomlása.

 

A Momentum Oktatás-, Kultúr- és Ifjúságpolitikai tagozata

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest