A Balra át! című blogon megjelent egy fura írás, miszerint a Momentum a Fidesszel együtt a zöld fordulat ellen küzd. A bejegyzés azért minimum fura, mert az európai parlamenti frakciónk, a Renew Europe az elejétől kezdve támogatta az Európai Zöld Megállapodást. Olyannyira, hogy a klímavészhelyzet kihirdetését is mi magunk kezdeményeztük az Európai Parlamentben. A fenti írás ezeket sajnálatosan nem említi, holott ez lényeges ahhoz, hogy valós képet kapjunk a Momentum zöld elkötelezettségéről. Ahogyan szintén lényeges annak megvilágítása, hogy milyen motivációval keletkeznek a hatalmas mennyiségű módosító javaslatok az Európai Parlamentben.
Frissítés: a fent említett bejegyzésben foglalt állítások részletes cáfolata a következő bejegyzésben olvasható.
Az elmúlt napokban egy baloldali, egyébként erősen EU-szkeptikus blogon több cikk is született, ami kattintásvadász módon, Fidesz-Momentum koalíciót emlegetve kifogásolja, hogy hogyan szavaztunk az Európai Zöld Megállapodás, az úgynevezett Green New Deal kapcsán. Nem is foglalkoznánk ezzel, ha nem hinné el sok jó szándékú ember a blog – finoman fogalmazva – csúsztatásait.
Rögzítsük először is, hogy
a Momentum egy fiatal párt, aminek zöld elkötelezettsége alapítása óta látványos.
Tagjaink Münchentől Budapestig szedik a szemetet a folyók partjain és a városok parkjaiban. A programunkban részletesen elmondtuk, hogy mit tennénk egy fenntartható országért.
Már lassan három éve, hogy hosszú cikket írtunk arról, hogy miért óriási probléma, hogy Trump felrúgta a párizsi klímaegyezményt. Tudományos igényességgel bemutattuk, hogy valójában mit jelent a klímaváltozás. Az idei év első vlogadását Cseh Katalin EP-képviselőnk a klímaváltozásról készítette, és szintén videós formában számolt be arról, hogy részleteiben mit takar az Európai Green Deal. De foglalkoztunk nemrég azzal is, hogy a klímvadélem és a környezetvédelem egymással sokszor nem egyszerű kapcsolatban állnak. Külön Facebook-oldalt is üzemeltetünk a zöld témáknak, amit aktivistáink az egyik leglelkesebben csinálnak.
A Momentum és a Renew Europe kulcsszerepben
A Momentum és a Renew Europe szerepének említése a megállapodás előkészítésében azért nagyon lényeges a zöld irányú változásért tenni akaró választópolgároknak, mert az Európai Parlamentben megváltozott a dinamika: a mi frakciónk lett a kulcs a többséghez. Nélkülünk a zöld fordulat pedig valóban csak szavak szintjén maradna.
A Renew Europe frakciót természetesen régebben alapított pártok is alkotják, de a frakció határozott zöld fordulata kellett ahhoz, hogy a korábbiakhoz képest Európa is tényleg zöld fordulatot vegyen, amiben a Momentum képviselői aktív és progresszív szerepet vállaltak. Cseh Katalin például a Green Deal munkacsoport társelnöke volt.
Európának példát kell mutatni a klímaváltozás elleni harcban,
azzal együtt, hogy Európának egy kereskedelmi nagyhatalomnak kell maradnia. Kevésbé köztudott, de a szabadkereskedelem leghangosabb képviselője az EU-n belül az Egyesült Királyság kilépése után Svédország, ahol egyébként a szociáldemokraták és a zöldek vannak kormányon, és ahonnét egyébként a FridaysForFuture mozgalom is elindult.
A bezárkózás nem oldja meg a klímaválságot sem. Például az általunk elfogyasztott ételek esetén a szállítás csak egy elhanyagolható részét teszi ki a teljes életciklusukra vonatkozó üvegházhatásúgáz-kibocsátásnak. Ugyanakkor az sem véletlen, hogy szabadkereskedelem (free trade) helyett jó ideje következetesen fair trade-ről beszélnek a Renew Europe és az ALDE képviselői, ami tekintettel van a biodiverzitás megőrzésére és a klíma védelmére.
Innováció és duplikáció
Hiszünk viszont abban, hogy
a klímaváltozásra adott egyik legfontosabb válasz az innováció serkentése.
Olyan körülményeket kell teremteni, ami segíti az innovatív gondolkodást a teljes innovációs láncban. Ennek egyik kulcseleme az akadémiai függetlenség és az alapkutatás szabadságának megőrzése, amiben a Fidesz leghangosabb ellenfelei vagyunk. Nem csak itthon, de az Európai Parlamenten is.
Valódi innováció eredménye például az elektromos autó, ami folyamatosan állítja kihívás elé az autógyártókat, többek között Németországban. Ezért gondoljuk elhibázottnak azt a fideszes gazdasági modellt, ami a hosszú távú saját innovációkhoz szükséges oktatási rendszer fejlesztése helyett ennyire szorosan épít a német autók összeszerelésére.
Tehát ezek az innovációk jelentős részben a magánszektortól érkeznek, azonban ebben a folyamatban az államnak (beleértve az Európai Uniót) ösztönzőként és szabályozóként ott kell lennie. A zöld technológiát is le kell tudni gyártani, ezeket el kell tudni adni, és a nemzeti érdek az, hogy ezekben a magyarok mint innovátorok legyenek jelen, és ebből minél nagyobb jövedelemhez jussanak hozzá.
Ezzel összefüggésben – és a Balra át! cikk állításával szemben – a szocialista és a zöld EP-frakció sem szavazta meg a módosító javaslatot a közlekedés fejlesztésének államosításáról, amiről a döntő zömében csak szélsőbaloldali és szélsőjobboldali képviselők szavaztak így.
A tervezett elavulásról és a környezetbarát beruházásokról szóló részeket pedig kizárólag azért szavaztuk le, hogy ne szerepeljen kétszer ugyanaz a szövegben.
Tehát ezeket nemhogy elleneztük, hanem épp a mi támogatásunkkal fogadta el az Európai Parlament.
Bevett módszer ugyanis, hogy ehhez hasonló volumenű módosítókról egyszerre kell szavaznia a Parlamentnek. A módosítókban lehetnek olykor kifejezetten jó meglátások, fontos lehet egy-egy részletet pontosítani vagy nyomatékosítani. De ez nagyon sokszor egyértelműen destruktív szándékkal történik. Tehát számos esetben kifejezetten azért születnek ezek a módosítók, hogy a sajtó nyilvánossága előtt támadják azokat, akik az ismétlések elkerülését, a hatékony és pontos megfogalmazást szem előtt tartva nem akarják azt, hogy egymás után többször kerüljön valami leírásra az amúgy egészében támogatott szövegben. Ezzel a trükkel leginkább a szélsőbalos frakció (ahogy például most) vagy a szélsőjobboldali („szélső-konzervatív”) frakció él. Becsempésznek egy-egy nekik kedvező ismétlést vagy extremitást, ami miatt le kell szavazni az egész „csomagot”.
A környezetszennyező beruházásokról szóló módosító javaslat is az általunk támogatott törzsszöveg duplikációja. Hiszen az eredeti szöveg kimondja, hogy „az állami támogatásokra vonatkozó iránymutatások tervezett felülvizsgálatának tükröznie kell az Európai Zöld Megállapodás politikai célkitűzéseit, és arra kell irányulnia, hogy megerősítse és egyszerűsítse a fenntartható megoldásokba történő beruházásokat, biztosítsa a szén és a fosszilis tüzelőanyagok közvetlen és közvetett támogatásának gyors kivezetését az Európai Unióban, valamint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésével és a környezetvédelmi célkitűzésekkel teljes mértékben összhangban lévő iránymutatásokat nyújtson a nemzeti, regionális és helyi hatóságok számára, amelyek fontos szerepet fognak játszani az Európai Zöld Megállapodás hatékony és innovatív végrehajtásában”.
Európa a zöld változás élén
Az építő jellegű kritikák fontosak. Jogosnak érezzük azokat a megszólalásokat, amik szerint az EU sem tesz meg mindent a klímaváltozás megfékezéséért. Azonban egy dolog egészen biztos: a jelenlegi Európai Parlament minden hiányosságaval együtt is a leginkabb progresszív, leginkább zöld, leginkább tudatos testületnek számít a világ nagyhatalmai között.
Képviselőink azon fognak dolgozni, hogy ezt a törekvést megőrizzük, és fellépésünkkel nyomást gyakorolhassunk a kormányokra és az Európai Tanácsra, ahol a hiányosságok sokkal inkább fellelhetők – többek között a Fidesznek köszönhetően.
Ha érdekel, hogyan reformálnánk meg a klímapolitikát, mit tennénk a fenntarthatóságért, akkor kövessétek a tematikus Facebook-oldalunkat: https://www.facebook.com/zoldmomentum/.