13 kérdés és válasz a budapesti polgármester-jelölti megállapodásról

Szerző: | máj 3, 2019 | Blog

Az ellenzék célja, hogy az őszi önkormányzati választásokon minden választókerületben egyetlen jelöltet állítson a Fidesz-KDNP jelöltjével szemben, Budapesten és vidéken egyaránt. Egy jó példa erre Baja, ahol a teljes ellenzék Nyirati Klára angoltanárt, a Momentum helyi elnökét támogatja. Máshol pedig mi támogatunk más ellenzéki vagy pártoktól független jelölteket. A koordináció ugyanakkor nem jelent önfeladást: a május 26-i EP-választásokon is önállóan méretjük meg magunkat. Ezzel együtt is kötelességünknek érezzük, hogy a budapesti fejleményekről egy részletesebb beszámolót adjunk.

1. Mi történik? Szép lassan összeolvadtok az MSZP-vel és a DK-val?

Dehogy, szó sincs erről!

A harmadik kétharmadot eredményező 2018-as választások utáni nyáron úgy döntöttünk, hogy míg az Európai Parlamenti választásokon önállóan, momentumos programmal, jelöltekkel és kampánnyal fogjuk magunkat megméretni, addig az őszi önkormányzati választásokon (a Mi Hazánkat leszámítva) együtt fogunk működni a többi ellenzéki párttal. A harmadik kétharmad lebontása ugyanis az önkormányzatokban kezdődhet el. Így volt ez a mexikói önkényuralommal a kilencvenes években, és látjuk azt is, milyen nehezen viseli a demokráciát lebontó Erdogan az isztambuli önkormányzati vereséget.

2. Miért nem működtetek együtt már a tavalyi országgyűlési választásokon? És miért csak a régi baloldali pártokkal működtök együtt? Az MSZP például az egyik főszereplője a budapesti parkolási botránynak.

Már a 2018-as választások előtt is visszaléptünk egy tucat egyéni körzetben, hogy az állampárt jelöltjével szemben lehetőleg egy ellenzéki jelölt indulhasson. Így győztük le például Budapest belvárosában Hollik Istvánt. De nem csak a régi baloldali pártok, hanem minden ellenzéki párt felé tettünk gesztusokat. A bal-jobb szekértáborokat meghaladva már akkor is hidakat próbáltunk képezni az ellenzéki pártok között: a célunk akkor és most is a helyben esélyes, hiteles jelöltek támogatása.

Ezen felül már akkor is szorgalmaztuk az MSZP és a körülötte lévő pártok, valamint az LMP és a Jobbik közötti koordinációt, ami az egyetlen eszköz lett volna egy lényegesen új helyzet teremtésére. 2018 fájdalmas eredménye kellett ahhoz, hogy a két nagy blokk mellett végre az LMP is cselekedjen, és megtörténjen az áttörés: a centrális erőtér” kicselezése.

A tavalyi makacskodók ezért nagy árat fizettek. Az LMP elvesztette legismertebb arcait. A két társelnök, Hadházy Ákos és Szél Bernadett kiléptek az LMP-ből. Szél Bernadett tavaly még az LMP miniszterelnök-jelöltjeként kampányolt, azóta viszont többször szólalt fel többek között momentumos rendezvényen, például a CEU melletti tüntetésünkön vagy a május 1-i momentumos Európameneten. Hadházy Ákossal szintén együttműködünk, ahogy mindenkivel, akinek elsődleges célja a NER lebontása. A Momentum folyamatos gyűjti az aláírásokat az Európai Ügyészség felállítása érdekében. Ezt Hadházy csapata indította el, a gyűjtésen kívül informatikai segítséget is biztosítottunk.

A Jobbik pedig lényegében kettészakadt: elhagyta a pártot egy temérdek szélsőséges tag, velük együtt a szubkultúrát megjelenítő “nemzeti rock” együttesek, akik létrehoztak egy vállaltan szélsőjobboldali, új pártot, a Mi Hazánkat. Őket leszámítva Szombathelyen, Egerben, Komlón, Székesfehérváron egy teljes ellenzéki együttműködés valósult meg az LMP, a Jobbik és néhol még a Kétfarkú Kutyák részvételével is. Friss eredmény, hogy Baján Nyirati Klára angoltanár, a Momentum helyi elnöke lett a közös ellenzéki polgármesterjelölt.

Budapesten is vállaltan azon dolgozunk, hogy az LMP és a Jobbik is csatlakozzon az együttműködéshez. A fő célunk az, hogy hidakat építsünk az ellenzéki pártok között, mert csak így tudjuk lebontatni a NER-t.

3. De Budapesten mégsem ezt látjuk. Miért nem?

Budapesten és a többi megyei jogú városban is egyetlen polgármester-jelölt mögé fogunk felsorakozni: hol momentumos, hol civil, hol más ellenzéki párt által jelölt személyek mögé. Ennek oka, hogy a prioritásunk jelenleg nem a vállalhatatlan múltú (és helyenként jelenű) baloldali pártokkal, valamint a múltját máig nem teljesen tisztázó Jobbikkal való háborúzás, hanem a bűnös jelenű, gyűlöletkeltő és elnyomó állampártok, a Fidesz-KDNP legyőzése. A választók túlnyomó többsége mostanra mindennél fontosabbnak tekinti az állampártok megdöntését.

4. Jó, de Budapesten kimaradt a megállapodásból mind a Jobbik, mind az LMP. Miért nem tárgyaltatok velük is?

Egyeztettünk velük is. Egy több hónapos budapesti tárgyalássorozaton vettünk részt az ellenzéki pártokkal, melyek a budapesti erősorrendet tekintve a következők voltak: MSZP, DK, Párbeszéd, LMP, Jobbik. A tárgyalások célja az volt, hogy megállapodjunk a budapesti ellenzéki polgármester-jelöltek személyéről az egyes budapesti kerületekben.

5. Az LMP is jelen volt? És a Jobbik is?

Az LMP is jelen volt. Elvileg ők is szerettek volna megállapodni. Sajnos azonban az utolsó pillanatokban kiugrottak az egyeztetésekből, miután párton belül komoly konfliktusok hátráltatják szándékaik megfogalmazását és érdemi képviseletét.

A Jobbikkal a Momentum több esetben is kezdeményezett külön megbeszélést abból a célból, hogy megismerjük a budapesti elképezeléseiket, hogy milyen formában szeretnének az őszi választásokon részt venni. Bár sor került ilyen találkozókra, sajnos nem sikerült megismerni a Jobbik budapesti céljait. Őket (az LMP-vel egyetemben) továbbra is várjuk az együttműködésbe. Sőt mi több, a XXIII. kerületben nem is törekedtünk jelöltállításra. Pont azért, hogy a jövőben csatlakozó Jobbik vagy LMP felé gesztust tudjunk majd gyakorolni.

6. Akkor miért nem sikerült olyan megállapodást kötni, ami az LMP-nek is megfelelt volna? Miért álltatok fel az asztaltól úgy, hogy az LMP nincs benne a megegyezésben?

Az első felét valójában az LMP-től kell megkérdezni. Az egyeztetések április 5-én, az EP-kampány kezdő napján zárultak le. Megállapodás jött létre a tárgyaló pártok között, amit az LMP belső konfliktusai és ellentmondó preferenciái miatt nem fogadott el. A bejelentés épp azért történt meg időben később, mert ragaszkodtunk ahhoz, hogy megvárjuk az LMP budapesti kongresszusának döntését, hogy ők is mindenképp benne legyenek a megállapodásban.

Ugyanakkor a Momentum számára azért fontos mielőbb dűlőre jutni polgármester-jelöltjeink tekintetében, hogy a mindeddig ismeretlen vagy részben ismert momentumos jelöltek el tudjanak kezdeni felkészülni. Csapatot kell építeni, helyi programot és kampánystratégiát alkotni. Ehhez idő kell, és felelőtlenség lenne részünkről ezt az utolsó pillanatig kitolni.

7. Szóval a legfontosabb pozíciók felső szinteken dőltek el? A civil szereplőket meg sem kérdeztétek erről az egészről?

Az ország háromezer jövőbeni polgármestere közül 23 személy jelöltségéről van szó egy csak és kizárólag Budapestet és kerületeit érintő megegyezésben. Vitathatatlan, hogy ők az országos médiában is gyakrabban szerepelnek. Emellett nincs szó közös parlamenti listáról, közös frakcióról, vagy egyéb olyan megállapodásról, amelyik szorosabban összekötné a résztvevő pártokat. (Máskor pont a minimális koordináció hiányát kapjuk kritikaként.)

Hangsúlyozzuk: a Momentum polgármester-jelöltjei helyi párt- és a civil szervezetek támogatásával lettek jelöltek, nem felülről” neveztük őket ki. Az összes jelöltünkért tűzbe mennénk, hiszen helyben beágyazott, a kerületüket jól ismerő, hiteles, friss arcokról van szó, akik a Momentum mellett az összes ellenzéki párt támogatását maguk mögött tudják. Ugyanis nem elég megnyerni a kerületeket: számunkra az is fontos szempont volt, hogy utána tudjanak konstruktívan együtt dolgozni, és végső soron eredményeket elérni kerületi szinten.

Nem csak a kerületi polgármester-jelöltek koordinálása és a főpolgármester-választás egy külön történet, de a helyi képviselőjelöltek megtalálása is független ettől. Őket helyi szervezetek jelölik, és a folyamatban minden párt és a helyi civilek is részt vesznek. Van, ahol ezek a tárgyalások már befejeződtek, van, ahol még tartanak. Ezekben éppúgy benne van az LMP és a Jobbik is, mint ahogy a többi párt.

8. Azért ez mégis egy önfeladás, nem?

Nem, ez nem önfeladás, hanem a régóta szükséges minimális ellenzéki együttműködés egy elnyomó rendszerben. A megállapodás nem terjed ki arra, hogy a Momentum innentől ne a saját politikai értékrendjét kövesse, vagy ne a saját maga által kitűzött célokért küzdjön. Nem terjed ki arra, hogy a Momentum ne vállaljon fel összetűzéseket más ellenzéki pártokkal, ha ütközik a véleményünk. Nem terjed ki arra, hogy a Momentum elnézze a korrupciót és lopást, tegye azt akár fideszes, akár nem-fideszes polgármester. Nem terjed ki arra, hogy a Momentum a jövőbeli országgyűlési és EP-választásokon közös listán induljon az említett pártokkal, és elveszítse a saját politikai értékrendjét és célrendszerét. Önálló EP-listán indulunk május 26-án is, saját programmal.

Tegyük hozzá újra: a tavalyi választások előtt is visszaléptünk tizenkét kritikus helyen. Az önálló lista, a képviselt program és értékek feladása viszont akkor sem volt és most sincs napirenden.

9. És kik lettek a momentumos polgármester-jelöltek?

A Momentum tagjaként Déri Tibor indul a IV. kerületben, Havasi Gábor a XXII. kerületben és Soproni Tamás a VI. kerületben. Ők már most azon dolgoznak, hogy a hozzájuk tartozó kerületekben minél több ellenzéki választót elérjenek az őszi változáshoz.

Rajtuk kívül polgármester-jelöltnek felkértük a nyolcadik kerületben Pikó Andrást. Vele és a C8 civil szervezettel régóta együtt dolgozunk kerületi szinten. Pikó örömmel vette a felkérésünket, viszont amíg a többi párt nem támogatja őt, és nem áll ki nyíltan amellett, hogy civilként ő legyen a közös ellenzéki jelölt, addig nem nyilatkozik az indulásának részleteiről a sajtónak.

10. Miért fontos a Momentumnak, hogy legyenek polgármesterei? Egyes emberek nyilván jól járnak majd a pozíciókkal…

A politikában való részvételt pénzkérdésre egyszerűsíteni általában véve is demagógia, de a jelenlegi rendszer lebontására vállalkozók esetén különösen az. Ez a rendszer a civil érdekérvényesítés kiüresítésére épül, ezért a jelenlegi állapotokon a közhatalomhoz való hozzáférésen keresztül lehetne változtatni. Aki úgy érzi, hogy rendszert kell váltani, és ezért tenni is akar, az sok esetben egy pozícióért is indul. Aki kerületi vagy akár főpolgármester szeretne lenni, az egy konkrét pozícióban is érdekelt, függetlenül attól, hogy milyen pártok és egyéb szervezetek támogatják.

11. Miért jó ez a Momentum egészének?

A Momentum egy kétéves, fiatal párt. Nincsenek mögötte oligarchák. Egy eleve ellenséges környezetben jött létre: a megjelenésünk az eddig létező, kevésbé cselekvő pártokra nézve kockázat. A közéletben aktív fiatalok tömegével hozzánk, a Momentum TizenX-hez, és nem más pártok ifjúsági szervezetéhez érkeznek. A növekedési lehetőségeink, és az, hogy jelenleg többen is az öt százalékos küszöb fölé mérik a támogatottságunkat, mindenkire nézve fenyegetés lehet. A sok éve próbálkozó pártok és mozgalmak nem élik meg jól azt, hogy mi egy borzasztó nehéz helyzetből, kevés pénzből, csak a saját erőnkből ilyen messzire tudtunk jutni.

Ahhoz, hogy kerületi szinteken változás történjen, részt kell tudnunk venni az önkormányzati munkában. És ehhez önkormányzati helyek kellenek. Számunkra nem csak önmagában az önkormányzati választás a fontos, hanem az a munka is, ami utána következik. Minden önkormányzatban arra fogunk törekedni, hogy minél átláthatóbb legyen az önkormányzati munka. Minden korrupciós ügyet fel kell derítenünk, függetlenül attól, hogy milyen párt színeiben történt a visszaélés. Ezt viszont az utcáról nem lehet megcsinálni: ehhez bent kell ülni a közgyűlésekben.

12. Mit nyer ezzel az ország, és mit nyernek a Momentum választói?

A Momentum lehetőséget kap arra, hogy megmutathassa, milyen munkára képes a helyi önkormányzatokban. Ez pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy kormányképes erővé fejlődjünk. Az értékes tapasztalatok mellett ez egy lehetőség arra, hogy az elképzeléseinket megvalósítsuk. Először önkormányzati szinten tudnánk végrehajtani azokat, hogy az említett kerületekben valósággá váljon a részletesen kidolgozott budapesti programunk, a Budapest 2.0 néhány kulcseleme.

13. És ki hiszi el, hogy ti nem fogtok ugyanúgy a parkolási maffiával együttműködni? Ha más ellenzéki politikus megteszi, vagy félrenéz, akkor miért pont ti nem fogtok?

Tisztázzuk: most sem minden ellenzéki politikus működik együtt vagy néz félre. Részben az ő munkájuknak köszönhető, hogy egyáltalán tudunk ezekről a visszaélésekről. Mi, momentumosok a parkolási bortány kirobbanása után QR-kódos szórólapokkal hívtuk fel a budapestiek figyelmét arra, hogy megkárosítja őket az MSZP és a Fidesz által tolerált maffia. Ha mutyival, lopással, piszkos ügyekkel próbálkozna bármelyikük is, a Momentum képviselői ott lesznek, és mindent elkövetnek a megakadályozásáért, akár ellenzéki, akár fideszes akarja elkövetni.

Borítókép: Parkolási maffia Budapesten. A QR-kód a 444 filmjére mutat

Ez AZ a Budapest