Újabb polgármesterrel bővült a Momentum

Szerző: | nov 19, 2020 | Magyarország

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke ma egy Facebook live keretén belül jelentette be, hogy Juhász Béla, Sződliget polgármestere is csatlakozott a Momentumhoz. 

Juhász Béla már 11 éve polgármestere a 4800 fős községnek, így a csatlakozásával a Momentum egy nagy tapasztalattal bíró városvezetővel gyarapodott. A Momentum és Juhász kapcsolata régre nyúlik vissza, a 2018-as országgyűlési választásokon Juhász már Momentum színekben indult, de a párthoz csak most csatlakozott.

Fekete-Győr a videóban elmondta, hogy ez a belépés azért is fontos, mert így már 7 olyan település/kerület van az országban, ahol Momentumos vezetők tudják megmutatni, hogy hogyan kellene felvenni a harcot a járvány- és a válsághelyzettel: többek között védőnői béremeléssel, az iskoláknak való táblagépek biztosításával, ingyen teszteléssel. 

Juhász kiemelte, hogy az önkormányzatok milyen nehéz helyzetbe kerültek a kormányzati elvonások miatt, de ettől függetlenül mindent megtesznek azért, hogy ez a város helyzetén ne érződjön, sőt, a járványhelyzet második hullámában minél nagyobb biztonságban érezzék magukat a lakosok. 

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest