A közvetlen uniós forrásokról egyeztetett Karácsony Gergely főpolgármester és Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője
A találkozón a két politikus egyetértett abban, hogy soha nem volt még olyan nagy szükség arra, hogy az uniós források a lehető leghamarabb és hiánytalanul megérkezzenek a tagállamokba, mint most, a koronavírus-járvány és a nyomában járó egészségügyi, valamint gazdasági válság idején. A miniszterelnök vétója az uniós költségvetésre és a helyreállítási alapokra azonban veszélyezteti a sikeres válságkezelést, bajba sodorva ezzel a magyar embereket és az önkormányzatokat.
Cseh Katalin elmondta a főpolgármesternek, hogy az Európai Parlament egységes, álláspontja határozott: az EP-ben eldöntötték, hogy az uniós forrásokat jogállami kritériumokhoz kell kötni, mert csak így biztosítható az, hogy a támogatások eljussanak azokhoz, akiknek valóban szánják azokat. A Momentum számára egyértelmű az is, hogy minden körülmény között biztosítanunk kell, hogy a végfelhasználók – az önkormányzatok, a vállalkozások és a civil szervezetek – akkor is megkapják az uniós támogatásokat, ha a kormányok esetében felfüggesztik a kifizetéseket.
Karácsony Gergely a találkozón kiemelte, ha a magyar kormány nem is, a Szabad Városok Szövetségének tagjai vállalják a jogállami feltételeket és az ellenőrzési mechanizmust, hogy ezzel vissza nem térítendő forrásokhoz juthassanak az önkormányzatok és a lakosok a helyreállítási alapból.
A főpolgármester és az EP-képviselő a találkozó végén megegyezett abban, hogy folytatják a szoros együttműködést annak érdekében, hogy az uniós támogatásokat közvetlenül kaphassák meg az önkormányzatok.
További részletek Cseh Katalin Facebook-bejegyzésében.