Tedd vagy ne tedd – így segíts a bántalmazott nőknek

Szerző: | nov 25, 2022 | Blog

November 25. – a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja

1960. november 25. sötét nap a jogaikért küzdő nők történelemkönyvében. Ezen a napon ölték meg a Mirabal nővéreket, a Dominikai Köztársaság emberi jogi aktivistáit, Rafael Trujillo dominikai diktátor parancsára.

Az ENSZ közgyűlése 1999-ben nyilvánította e napot a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napjává, és felkérte a kormányokat és nemzetközi szervezeteket, hogy figyelemfelhívásul szervezzenek programokat ezen a napon.

A Magyarországon e tárgykörben dolgozó civil szervezetek mindig készenlétben állnak, ha valakinek segítségre van szüksége. Emellett nagyon fontos az a tevékenységük is, hogy a bántalmazott nők környeztét érzékenyítsék, és felhívják a figyelmet arra, hogy mit lehet, mit szabad tenni, és mit nem.

Mi most ez utóbbira fókuszálunk, és az általuk elkészített szakmai anyagokból hozunk egy összefoglalót.

MIT TEGYÉL, HA AZT TAPASZTALOD, HOGY A KÖRNYEZETEDBEN BÁNTALMAZNAK EGY NŐT?

Mindenkinek joga van a segítségre, aki akár szóbeli, lelki, fizikai, szexuális vagy gazdasági erőszak áldozata. A bántalmazás semmilyen körülmények között nem elfogadható!

A bántalmazottak jellemzően szégyent, bűntudatot élnek meg amiatt, ami velük történik, és sokszor elrejtik mindezt ‒ nem kérnek segítséget, és nem avatják a fájdalmaikba a családjukat, barátaikat, ismerőseiket. Éppen ezért nem is mindig könnyű észrevenni, ha ilyen történik a környezetünkben.

Mégis, milyen jelekre figyeljünk?

Ha azt tapasztaljuk, hogy párkapcsolatban élő nőismerősünk (barátnőnk, családtagunk) viselkedése megváltozik, ha szótlanabb, visszahúzódóbb lesz, és szinte sosem akar velünk találkozni, akkor gondoljunk arra, hogy valami probléma lehet. Ez még nem jelenti azt, hogy rögtön a bántalmazása jusson eszünkbe – de ne is zárjuk ki ezt a lehetőséget.

Ha együtt van a párjával a társaságunkban, és azt látjuk, hogy szinte meg sem szólal, de semmiképpen nem ellenkezik a férfival, ráadásul a férfi gyakran letorkollja, megalázza, szexista megnyilvánulásai vannak és/vagy féltékenykedik, akkor bántalmazó kapcsolatról lehet szó.

Tovább erősíti a gyanút, ha nőismerősünk már többször megpróbált kilépni a kapcsolatból, de sosem sikerült neki, és ha látjuk, hogy egyre rosszabb testi-lelki állapotba kerül, netán gyógyszer- vagy alkoholfüggővé válik, öngyilkosságot kísérel meg.

Hogyan segítsünk?

Nagyon fontos észben tartanunk, hogy csak annyit tudunk segíteni, amennyire a bántalmazottnak szüksége van. Lehet, hogy egyelőre csak azt tudjuk tenni, hogy meghallgatjuk, figyelünk rá ‒ mert ő még nem tart ott, ahol mi szeretnénk, ha tartana, még nem akar/nem tud kilépni a kapcsolatból. Sok érintett reménykedik abban, hogy partnere megváltozik – ezért még próbálkozik tovább. A bántalmazó kapcsolatból való kilépés sokszor veszélyes lehet ‒ ez is visszatartó erő.

Ha létrejön a bántalmazottal egy beszélgetés, mindenképpen figyeljünk arra, hogy olyan körülmények legyenek, amelyek számára biztonságosak. Ezért ne telefonon, ne üzenetekben beszéljünk vele erről, mert ezt a bántalmazója kihallgathatja, elolvashatja – és így kitehetjük őt egy újabb támadásnak. Találkozzunk vele személyesen, egy olyan helyen, ahol a beszélgetéshez szükséges bizalmas légkör ki tud alakulni. A NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület – nane.hu) ajánlása szerint az alábbiak tudatos alkalmazásával lehet hatékony a segítségnyújtásunk:

1. Ne várjuk meg, amíg ő maga kezd beszélni a témáról! Mondjuk el neki, hogy aggódunk érte, hogy számíthat ránk, szeretnénk segíteni neki. Értő figyelemmel hallgassuk, és néha kérdésekkel segítsük továbblendülni, de ne faggatózzunk! Megkérdezhetjük, mire lenne szüksége, hogyan tudunk mi segíteni, ő mit szeretne.

2. Sose kritizáljuk a bántalmazót! Ne felejtsük el: ő még benne van ebben a kapcsolatban, és rossz érzéseket, akár ellenállást is kelthetünk benne azzal, ha a partnerét szidjuk! Szorítkozzunk a nem elfogadható viselkedéssel kapcsolatos közlésekre, akár a mi szemszögünkből is (pl.: senkinek nincs joga megütni egy másik embert; nekem nagyon rossz volt látnom, amikor kiabált veled)!

3. Ne kezdjünk tanácsokat osztogatni! A bántalmazott vélhetően már sok mindent kipróbált, nem arra van szüksége, hogy ezekkel szembesítsük. Nem baj, ha nem tudjuk megoldani a helyzetet – azzal segítünk, hogy ott vagyunk, figyelünk rá, és abban nyújtunk támaszt, amiben ő igényli.

4. Segítsük az érintettet abban, hogy minél több információja legyen, és ezek birtokában tudjon megfelelő döntést hozni! Beszéljük át vele a bántalmazó kapcsolat jellemzőit, kimeneteleit! Mutassuk meg neki, hol tud informálódni!

5. Segítsünk feltérképezni a lehetőségeit! Erősítsük őt, bátorítsuk, mutassuk meg a belső erőforrásait (kitartását, bátorságát, jó tulajdonságait) – mert ezekről a beszűkült világában elfeledkezhetett. Villantsuk fel neki a kapcsolati hálóját, beszéljünk (akár velünk közös) emlékekről, célokról, álmokról! Az anyagi és a szociális lehetőségeket is vegyük át, illetve biztassuk, hogy hívja fel a NANE segélyvonalát!

6. Ha azt látjuk, hogy az érintett veszélyben van, és nem tud segítséget kérni, ne habozzunk azt mi magunk megtenni: tegyünk bejelentést a hatóságoknál! Akár az érintettel előre megbeszélhetünk egy jelet, és ha azt észleljük, akkor cselekedjünk!

7. Nagyon fontos azt „megbeszélnünk magunkkal”, hogy nem a mi felelősségünk megoldani a problémát! Az érintettnek magának kell meghoznia a döntést – mi csak támogatni, kísérni tudjuk ezen az úton. Fontos, hogy tiszteletben tarsuk a döntését, és annyit adjunk, amennyire szüksége van, amennyit elfogad.

Plusz egy fontos tudnivaló

A bántalmazó kapcsolatból való kilépés sokszor veszélyes, akár életveszélyes is lehet (számos gyilkosság a szakítás után történik). Éppen ezért fontos, hogy felmérjük és értékeljük a kockázatokat, és sorra vegyük a lehetséges védelmi eszközöket. Ehhez a NANE honlapján találunk információkat, „Segítségnyújtás: biztonsági terv, kockázatfelmérés” címmel.

MIT NE TEGYÉL, HA AZT TAPASZTALOD, HOGY A KÖRNYEZETEDBEN BÁNTALMAZNAK EGY NŐT?

Fentebb már utaltunk néhány dologra, hogy mi az, amit nem szabad tenni, mondani – ezt most összefoglaljuk, és kiegészítjük.

  1. Ne faggassuk az érintettet!
  2. Sose kritizáljuk a bántalmazót, ne tegyünk becsmérlő kijelentéseket rá!
  3. Ne osztogassunk tanácsokat!
  4. Ne ítélkezzünk a bántalmazott felett, ne hibáztassuk!
  5. Ne akarjunk helyette dönteni!

Plusz egy fontos tudnivaló

Az utóbbi időben divatossá vált a mediáció, amely egy közvetítői eljárás: két fél vitájában egy harmadik, semleges személy (a mediátor) próbál segítséget nyújtani az ügy rendezésében. Ezt már rendőrségi/bírósági ügyekben is igénybe lehet venni, és a hatályos jogszabályok szerint a családon belüli erőszakkal kapcsolatos ügyekben is helye van. A PATENT Egyesület ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a partnerkapcsolati erőszak bűncselekmény, így itt nincs helye a mediációnak! Az ezzel kapcsolatos részletes indoklást és fontos információkat itt lehet elolvasni.

Womentum – a Momentum Mozgalom Nőügyi Érdekvédelmi Munkacsoportja
2022. november 25.

Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest
Ez AZ a Budapest