Balog Zoltán szerint álhírekkel támadják a magyar egészségügyet. A kormány is változatlanul tagadja az egészségügy igenis valós problémáit. A Momentum viszont szembe mer nézni a magyar egészségügy problémáival.
Orosz Anna, a Momentum elnökségi tagja pár hónapja nyílt levélben kérte a miniszter urat, hogy látogassanak meg közösen néhány kórházat, és nézzék meg együtt, mi az igazság. Ugyan a levélre nem kaptunk választ, mi ettől függetlenül beszélgettünk az emberekkel és utánajártunk a problémáknak, amikről nap mint nap hallhatunk mindannyian.
[iframe src=”https://www.youtube.com/embed/F8cCabSgm8E”]
Ennek eredménye az a kampány, amiben a jövő hét folyamán bemutatjuk a magyar egészségügyről alkotott diagnózisunkat és a Momentum programjának „Egészséges ország” fejezetében megfogalmazott megoldási lehetőségeket.
Beszélgettünk orvosokkal, ápolókkal, akik jelenleg is küzdenek a rendszer helyreállításáért és olyanokkal is, akiknek külföldre kellett menekülniük, továbbá betegekkel is, akik megélték, mivel jár ma a magyar egészségügynek kiszolgáltatva lenni.
Így született meg több mint tíz riport és számtalan megoldási javaslat a Momentum Egészséges ország programjából, amit a következő hetek során fogunk bemutatni a Facebook oldalunkon és itt a honlapunkon is.
Kampányindító videónkban Orosz Anna foglalja össze, mi motiválta, hogy elkezdje ezeket a beszélgetéseket és szembenézzen az egészségüggyel.
Kövesd a tartalmainkat, ha szeretnéd jobban megismerni, hogy építené újra a Momentum a magyar egészségügyet!