Szavazhasson minden külföldi magyar levélben!

Szerző: | febr 3, 2022 | Európa, Magyarország

Donáth Anna, a Momentum elnöke és Csillag Tamás, a párt listás képviselőjelöltje, Facebookon közzétett videóban hívták fel a figyelmet arra, hogy mennyire nehéz ma a külföldön élő magyaroknak élni a szavazati jogukkal.

„Itt vagyunk Londonban, de ugyanebben a pillanatban Berlinben, Hágában és Bécsben is a nagykövetségek előtt vannak a momentumosok, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy mennyire nehéz külföldről szavazni.”

– mondta Donáth Anna. A Momentum elnöke kiemelte, hogy több tízezer embernek órákat kell utaznia és sorban állnia csak azért, hogy leadhassa voksát.

„Ez egészen felháborító és a magyar kormánynak mindent meg kellene tennie a probléma megoldása érdekében azzal, hogy kiterjeszti a levélszavazás lehetőségét azokra, akiknek van állandó magyar lakcíme. De legalább kérvényezhetnék a különböző országokban a kihelyezett szavazóhelyiségek számainak megnövelését.”

Csillag Tamás hozzátette:

„Félnek tőlünk, hiszen egy 2018-as exitpoll alapján Londonban 10%-ot sem kapott a Fidesz-KDNP. Ez azonban nem jogosítja fel őket arra, hogy megnehezítsék, vagy ellehetetlenítsék több százezer magyar szavazáshoz való jogát.”

A Momentum politikusa megígérte, hogy a Parlamentben azon fog dolgozni, hogy minden külföldön élő magyar állampolgár szavazhasson levélben.

„Ehhez azonban az kell, hogy mindenki regisztráljon a külképviseleti szavazáshoz és szavazzon április 3-án.”

Néhány nappal ezelőtt mutattuk be, hogy például Németországban lenne lehetőség több szavazóhelyiség létrehozására – a 2020-as román választások során például nagyjából hatszor annyi szavazóhelyiségben szavazhattak a németeknél élő románok az anyaország kérésére –, de a helyi magyar nagykövetséggel történő levelezésből egyértelműen kiderül, Magyarországnak abszolút nincs erre szándéka.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest