Parlamenti delegációt küldünk Kijevbe

Szerző: | nov 14, 2022 | Európa, Magyarország

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és parlamenti frakcióvezetője, Tompos Márton, frakcióvezető-helyettes és Bedő Dávid, másik frakcióvezető-helyettes, első magyar delegációként  az orosz agresszió alatt álló Ukrajnába látogatnak. Ezt Gelencsér Ferenc a Facebookján jelentette be.

A Momentum elnöke szerint morálisan elfogadhatatlan, hogy Magyarország az egyetlen, amely még nem tette meg azt a gesztust, hogy az ukránok melletti kiállás szimbólumaként parlamenti delegációt küldjön a szomszédos országba.

„Hogy erre az ellenséges magyar álláspontra mivel kényszeríti a kormányt az orosz vezetés, nem tudjuk. Minket azonban, a szabad generáció tagjait, senki sem zsarolhat és irányíthat külföldről. Ezért megtesszük, ami erkölcsileg helyes, és ami nemzetünk határon inneni és túli közösségének érdekében áll az Európai Unió és a NATO tagjaként.” – kommentálta Gelencsér azt, hogy ők lesznek az első magyar parlamenti delegáció a háborúban álló országban.

Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest
Ez AZ a Budapest