November 14-én, hétfőn a Momentum delegációja megérkezett Ukrajna fővárosába, másnap pedig Dmytro Lubinets ukrán ombudsmannal találkoztak.
Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint a pártja álláspontja világos mind a turulszobor, mind pedig a nyelvtörvény ügyében, amelyet meg is vitatott az ombusmannal:
„Munkács vára fontos szerepet játszott a magyar történelemben, a magyar honfoglalás egyik jelképéről van szó. A turulmadarat a kárpátaljai magyar kisebbséggel egyeztetve, újra el kell helyezni a váron belül. A nyelvtörvény kapcsán pedig, igazságos módon, nem kérünk többet, mint ami a lengyel kisebbségnek is jár Ukrajnában. Az ő jogaikat külön törvényben erős garanciák védik. Ilyen törvényt az ukrán parlament bármikor alkothat a magyarság védelmében is.”
Gelencsér Ferenc elmondásai alapján amit a Fidesz-kormány művel, az az ellenséges tétlenkedés az uniós hitelek blokkolásával, és ezzel hatalmas bűnt követnek el Orbánék a kárpátaljai magyarsággal szemben is, hiszen azt a pénzt nem “puszira” adná az EU, hanem komoly elvárásokat támasztana például a kisebbségek helyzetével kapcsolatban is.
A Momentum elnöke bejegyzése végén hozzátette:
„Magyarország nem egyenlő Orbán Viktorral, a szabad generáció tagjait, senki sem zsarolhatja és irányíthatja külföldről. Ezért megtesszük, ami erkölcsileg helyes, és ami nemzetünk határon inneni és túli közösségének érdekében áll az Európai Unió és a NATO tagjaként.”