Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke bejelentette, hogy mivel a párt politikusai a Parlamenten belül és kívül is érdemi segítséget igyekeznek nyújtani az embereknek, ezért a Momentum tájékoztató országjárásra indul a küszöbön álló megélhetési és szociális válság kapcsán.
„Nagyjából 10 nap, és több százezer magyar család kapja meg az első olyan rezsiszámláját, amin akár a korábbi összeg többszöröse is szerepelhet befizetendő összegként.” – mondta Gelencsér Ferenc.
Szerinte a kormány felelőtlen politikája, felkészületlensége és korrupciója vezetett oda, hogy havonta 66 milliárd forinttal többet kell fizetnie a magyar családoknak, mint eddig. Hozzátette: a Fideszt csak a választási győzelme érdekelte, és hidegen hagyta őket, hogy ennek következtében háztartások milliói szembesülnek megélhetési gondokkal.
„Találkozóra hívjuk a rezsi-károsultakat, és ellátogatunk az ország minden szegletébe, ahol elmondjuk, hogy a Fidesz-kormány a felelős a kialakult helyzetért, és bemutatjuk a Momentum megoldásait.” – jelentette be a Momentum elnöke.
Ezeken a találkozókon energetikai szakemberekkel és tanácsadókkal együtt vesznek részt a Momentum politikusai és aktivistái, hogy szakmai segítséget nyújthassunk az embereknek az előttük álló nehéz hónapokra, ha már a kormány nem hajlandó segíteni.
A sajtótájékoztató végén Gelencsér Ferenc egy hatalmas sárga csekkre felírta azt a 66 milliárd forintos összeget, amellyel Orbán Viktor megkárosítja minden hónapban a magyarokat.
Olvasd el, miről szól a Momentum 3+1 pontból álló rezsimentőcsomagja!