Közlekedés – Kiaknázatlan lehetőségek

Szerző: | febr 16, 2018 | Blog

Ebben a posztban Tótok József, a Momentum Pest megye 8. választókerületének képviselőjelöltje mutatja be, hogy hogyan alakítanánk át a közlekedést Budapest déli agglomerációjának térségében.
Utazás, közlekedés, ingázás… bárhogy is hívjuk, életünk azon része, mely egyrészt rettentő sok időt tesz ki, másrészt nem is tartozik feltétlen a legkedvesebb elfoglaltságaink közé. Nem tudjuk kikerülni, – sajnos ez nem rossz szóvicc -, hisz majd minden napunk azzal indul, hogy legalább egy jó órát töltünk autóban vagy tömegközlekedési eszközön zötykölődve. Én is átélem mindezt reggelente, mégis meg tudott lepni azon hosszú autósorok látványa, melyet választókerületünk legforgalmasabb csomópontjainál pultozva tapasztaltam. Úgy gondolom viszont, kevésbé kell kórképet festenem Budapest déli agglomerációjának közlekedési problémáiról: ismeretes ez már rég. Nem is ez a célom.
Ebben az írásomban a Momentum Mozgalom közlekedési vízióját szeretném bemutatni és azt, hogy ez hogyan hatna térségünkre; egy ezt követő írásban pedig megoldási javaslatokat mutatok be lakhelyünk közlekedési káoszának felszámolására.

Többet ésszel, mint…

Ismerjük a befejezést, több is van belőle, viszont bárhogy is fejezzük be magunknak a mondatot, ha közlekedésről beszélünk, mindegyik fokozottan igaz. A Momentum közlekedési programja az okos és innovatív megoldások mellett foglal állást, melyek tovagyűrűző hatása egy olyan agglomerációs térség számára, mint amilyen Pest megye 8. választókerülete, egyértelműen pozitív lenne.
Létrehoznánk egy, az egész országra kiterjedő közlekedési ügyekkel foglalkozó központot, az Országos Közlekedési Központot, mely alá több, Helyi Közlekedési Központ tartozna. Ezek olyan feladatokat látnának el, mint a (tömeg)közlekedés szervezése, közutak fenntartása, autómegosztás támogatása, alternatív közlekedési módok támogatása és sok minden más mellett a kerékpárforgalom fejlesztése is. Egy integrált, az egész országot lefedő intézmény lehetővé tenné az összes tömegközlekedési eszköz összehangolását, egységes menetrend kialakítását és egy chipkártyarendszer bevezetését, mellyel bármely tömegközlekedési eszközt igénybe tudnánk venni. Azzal pedig, hogy településeink jelentős része egy Helyi Közlekedési Központ alá tartozna, lehetőség nyílna a kisebb településeken, mint Szigetcsép, Majosháza, Szigetújfalu és Szigetszentmárton egy igényvezérelt közlekedési rendszer kialakítására. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy például a nap bármely szakában elérhető lenne egy mikrobusz, mely eljuttatná a lakókat a legközelebbi HÉV vagy vasútállomásig.
Egy másik, a jelenlegi rendszertől markánsan eltérő újítás, a dinamikus árazás lenne a tömegközlekedésben. Ez azt jelentené, hogy csúcsforgalmon kívül alacsonyabb áron utazhatnánk tömegközlekedéssel. Ha belegondolunk ugyanez a logika figyelhető meg repülőjegyek vagy hotelszobák értékesítésénél is: akkor kell többet fizetnünk a szolgáltatásért, ha többen akarják igénybe venni, de miért fizetnénk érte ugyanannyit, ha kevesebben? Ha az emberek csak kis része is a csúcsidőn kívüli utazást választaná, azzal mindenki nyerhetne.

És akkor, ha autóval megyek mindenhová?

Egy igazán jól működő, a fentiekben felvázolt tömegközlekedési rendszer esetén szerintem sokan letennék az autót, ha viszont ez mégsem így lenne, akkor számukra is több új, innovatív változást hozna a programunk. Talán az egyik leginkább figyelemre méltó újítás, hogy eltörölnénk a súlyadót, a regisztrációs adót, a baleseti adót, a cégautó adót, az autópálya-matricát és csökkentenénk a jövedéki adót is. Mindezek helyébe egy használatarányos és ezáltal igazságos útdíj lépne. Ez azt jelentené, hogy csak akkor fizetnénk az autózásért, ha valóban használjuk az autónkat és akkor is csak a megtett kilométerek után. (Ezzel az ötlettel nyerte el a Nobel-díj utáni legnagyobb díjat Raccuja Gergely 2017-ben.)
Ez a rendszer, a dinamikus árazási rendszerhez hasonlóan, több árral működne: többe kerülne autóba ülni nagyvárosok környékén, mint vidéken, ezzel is felszámolva a nálunk is megfigyelhető folyamatos dugókat és az autózás egyéb, környezetkárosító hatásait. A HÉV és vasútvonalaink mentén kialakított P+R parkolókkal ez a rendszer több ember számára tenné vonzóbbá a tömegközlekedést is.

Szép és jó, de miből?

Az Országos és Helyi Közlekedési Központokat a jegyárbevételeken és a használatarányos útdíjon keresztül tartanánk fenn, ezen felül pedig a helyi önkormányzatok a területükön beszedett útdíjból közvetlenül részesülnének, amit a Helyi Közlekedési Központon keresztül tömegközlekedés és közterületek, így az úthálózat fejlesztésére is fordíthatnának.
Ez a rendszer megoldaná azokat a problémákat, amikkel térségünk szembesül: nem lenne többé kitéve lakhelyünk közlekedésének fejlesztése annak, hogy milyen szelek fújnak a Parlament körül és nem is lenne soha többé választási ígéretek tárgya, hogy be tudunk-e jutni időben a munkahelyünkre. A helyi szintű döntéshozatal és fejlesztéspolitika, 21. századhoz méltó megoldásokkal valóban a mi érdekeinket szolgálná.
A Momentum részletes közlekedési vízióját programunk Működő ország fejezetének második részében találjátok:
A dinamikus árazásról pedig itt olvashattok részletesebben: http://momentum.blog.hu/2017/04/02/…
Mit gondoltok? Megérné ilyen jellegű fejlesztések irányába mozdulni?
Kíváncsian várom a véleményetek!
Üdvözlettel: Tótok József Pest megye 8. választókerületének képviselőjelöltje
Borítókép: Pixabay
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest