Adott egy ambíciózus, dolgozó, fiatal generáció. Innen kerül ki minden harmadik munkavállaló Magyarországon, akiket idáig nem képviselt igazán senki. Szembeszállunk a feudalizmussal, mert Magyarország története csak korszerű megoldásokkal válhat sikertörténetté. Ahogy az észtek is képesek rá ma, és ahogy Széchenyiék is képesek voltak rá egykor.
Ebben a bejegyzésben blogunk főszerkesztője, Szilva Attila összefoglalja a Momentum kampánystartján elhangzott legfontosabb üzeneteket.
A generációnk előtt alló legnagyobb kérdés, hogy hol nőjenek fel a gyerekek. A Facebook falamon szinte naponta jön hír egy-egy új baba megszületéséről.
A válasz ezer dologtól függ, de a legtöbb külföldön elő magyar ismerősöm a válaszát azzal kezdi, hogy várjuk meg az áprilisi választások eredményét. Ha egy indokot kell találni a vissza nem költözésre, akkor a hazai közélet egyre súlyosabb állapota nagyon könnyen adja magát. A „menni vagy maradni” kérdést egy nyári bejegyzésben jártam alaposan körül, de a választások közeledtével többet kell beszélnünk a politika jelentőségéről.
A Momentum a pártok közül a legegyértelműbben szól a tizen-, huszon- és harmincévesekhez.
A kampányt megnyitó rendezvény a jövőről szólt. Politikus helyett egy magyar űrvállalkozó jelent meg elsőként a színpadon. A Momentum elnöke, Fekete-Győr András fizikailag Szegeden volt egy párhuzamos rendezvényen, miközben a budapesti eseményen a hologramja beszélt a nézőkhöz. A forma is üzent, de a tartalom volt a lényeg.
A Momentumnak van programja. Egy program, ami érzékeny a költségvetési felelősségre, és amire független elemzőktől pozitív visszajelzések érkeznek. Az egészségügyi szakértők ezt az anyagot találták az egyik legkidolgozottabbnak, de még az egyházpolitikai programrész is elismerést kapott. A Momentum jelöltjei ezekben a napokban már az aláírásokat gyűjtik. Az elmúlt egy évben tartottunk oktatási fórumot Edelényben, gyűjtöttük a népszavazást követelő aláírásokat Putnoktól Stockholmig.
Mégis, úgy érzem, hogy a kampánynyitón hangzottak el azok a mondatok, amelyek válaszolnak a privát beszélgetésekben felmerülő kérdésekre, ha politikáról van szó. Ezek javát gyűjtöm ki lentebb, és ahol
Széchenyi mellett Észtország jön elő, mint pozitív példa.
Ez azért fontos, mert – amint egy mára kultikussá vált cikk is írja –, az „észtek a kilencvenes évek elején vettek egy nagy levegőt, és kimondták, hogy nem fogadnak el semmit az előző évtizedek ‘igazságaiból’. A nyugaton élő emigráns észteket hazahívták, megannyi skandináv, német és amerikai intézménnyel indítottak csereprogramokat, a vezető vállalatok és állami intézmények élére szemtelenül fiatal embereket neveztek ki.”
Itt az ideje Magyarországon is a politikai generációváltásnak, és a fiatal generáció képviseletének.
Kulcsmondatok, pontokba szedve
- Ennek a generációnak nem 106 tagja van, hanem közel kétmillió: kétmillió politikai árva, kétmillió becsapott választópolgár. Ennek a kétmillió embernek elege van a múltba révedő, korrupt kormányból és a tehetetlen ellenzékből egyaránt.
- Friss lelkesedésre, nyitott fülekre, és új gondolatokra van szükség, jöjjön az időstől, fiataltól, bodrogközi gyerekorvostól, vagy egy dél-budai mérnöktől.
- Mi a valóság és a tények generációja vagyunk. Mi állunk a robotok és az informatika mögött, a gyári gépek, a banki szerverek, a közlekedési szoftverek mögött.
- Mi vagyunk az apuka, aki korábban sosem volt politikai párt tagja, de van három kicsi gyereke, és aggódik a jövőjükért. Mi vagyunk a lány, aki Bécsben tanult vállalati jogot, de inkább hazajött, mert bár világot is láthat, de egy innovatív Magyarországot még szívesebben látna.
- Mi vagyunk az informatikusok és a tanárok, az orvosok és a gazdák, mérnökök, rendőrök, pékek, hentesek. Ott vagyunk az irodákban, a gazdaságban, a kórházakban és a sarki boltban.
- Fogyasztunk. Dolgozunk. Adózunk.
- A valódi, égető problémákkal állunk szemben, amikre nem a feudalizmus, hanem a korszerűség a válasz.
- Korszerű megoldásokkal van remény tisztességes versenyre, ahol a korrupció elő se fordulhat, mert minden szerződés fent van azonnal az interneten.
- Tudjuk, hogy hogyan működik máshol a világ, de a mi világunk itthon, Magyarországon valamiért mégsem működik.
- Itt van a zsebemben ez az okostelefon, ami kb. ötvenezer forintba kerül. Szedjük szét, hogyan oszlik el az ötvenezer forint. Megy ötszáz forint az afrikai nemesfémbányásznak, kétezer forint a kínai összeszerelő munkásnak, körülbelül hét-nyolcezer forint az indiai szoftverfejlesztőnek, és negyvenezer forint annak, aki kitalálta ezt a terméket.
- Orbán Viktor azt akarja, hogy mi legyünk az összeszerelő munkás. A Momentum azt akarja, hogy először mi legyünk a szoftverfejlesztő, aztán meg mi találjuk ki a terméket. Mi abban hiszünk, hogy Magyarország története csak korszerű megoldásokkal válhat sikertörténetté.
- Tudjuk, hogy ez lehetséges, hiszen az észtek is képesek voltak rá ma, és Széchenyiék is képesek voltak rá egykor.
- Beszélgessetek erről a mamátokkal és emlékeztessétek erre apukátokat: ha megbízott bennetek, amikor be kellett állítani a GPS-t, hogy oda jusson, ahova szeretne, akkor most is bízzon meg bennetek, amikor Magyarország GPS-ét szeretnénk beállítani.
- Szerintünk nem az a kérdés, hogy milyen esélyünk van. A kérdés az, hogy milyen választásunk. Hagyjuk az egészet? Alkalmazkodjunk a rendszerhez?
- A kérdés az, hogy ha esetleg nem lesz kormányváltás, ugyanazzal a parlamenti ellenzékkel akarunk nekimenni a következő 4 évnek, amelyik az elmúlt 8 évben tehetetlen volt?
- Mi mindent meg fogunk tenni a kormányváltás érdekében, rajtunk nem fog múlni. De nem elég a legjobb esetre felkészülni.
- Készen kell állnunk egy ugrásra kész, ütőképes mozgalmiságra is: ezért a Momentum mozgalmi programot is alkot.
- Ha nem lesz kormányváltás 18 áprilisában, hanem 18 szeptemberében, vagy ‘19-ben, idő előtt, hogyan fogjuk egy agresszív ellenzéki politikával kiszorítani a Fideszt a hatalomból, kihozni a politikát a parlamentből, és ütni-verni a rendszert addig, amíg össze nem roppan.
- Ne arra várjatok, hogy valamelyik másik párttal vagy a Momentummal 100%-ban egyetértetek majd, hogy minden akciónk, nyilatkozatunk véleményünk tökéletesen megfelel majd annak, amit ti tennétek, vagy gondoltok adott helyzetben. Ilyen nem lesz.
- Szerintünk arra kell szavazni, akiben lehet hinni, aki elhozza a reményt, aki teljesíti amit vállal, aki cselekszik, nem csak beszél, aki nem megosztani akarja a nemzetet, hanem összehozni, és akit becsületes, őszinte szándék vezérel.
- Mi mindent meg fogunk tenni, hogy megfeleljünk ennek a magunk által és magunk felé támasztott mércének.
- Mi hisszük, hogy van remény olyan politikusokra, akik értünk, és nem önmagukért dolgoznak.
- Ezért matricázunk munka előtt, ezért pultozunk munka után. Ezért járjuk az országot, ezért megyünk az utcára hétköznap és hétvégén. Ezért kelünk korábban és fekszünk később. Ezért kopogtatunk, és ezért beszélgetünk a buszon valódi emberekkel, a valódi problémáikról a mai napig.
- Mindezt nem a szüleink, a haverok vagy a leendő unokáink pénzéből tesszük, hanem szerelemből, szenvedélyből és hitből: az itthon maradtak hazaszeretetéből, és az elvándoroltak honvágyából.
Van remény. Van választás. Gyertek velünk!