Gyámhivatali védelembe akarják helyezni a Momentum fiatalkorú aktivistáját

Szerző: | jan 27, 2021 | Közlemények, Magyarország

Az elmúlt években a kormánypárti politikusok egyre többször és egyre pofátlanabbul utaznak valamelyik nagyvállalkozó nevén lévő luxus közlekedési eszközön, így lassan már természetesnek tűnik egy-egy újabb helikopterezés, jachtozás vagy éppen az, hogy a NER kedvenc magángépe folyamatosan Magyarország és a Földközi-tenger között ingázik. Pedig ez egy normális demokráciában nem hogy nem természetes, de korrupciós bűncselekmény! Erre hívta fel a figyelmet a Momentum ifjúsági szervezete a TizenX még augusztus 27-én, amikor a Külügyminisztérium elé “jachtparkoló” jelét fújták fel.

Ezzel az akcióval kapcsolatban kaptunk ma kézhez egy rendőri határozatot, miszerint

„az eljárás alá vontakat figyelmeztetés szankcióban részesítik illetve intézkedést kezdeményeztek a fiatalkorú elkövetők gyámhivatali védelembe helyezése érdekében.”

Ez persze minden jogalapot nélkülöz, a szükséges lépéseket megtesszük!

Ezek alapján kijelenthető: a korrupt fideszes elit már annyira fél az új politikai generációtól, hogy akár fiatalok ellen is gyámhivatali intézkedést kezdeményeznek.

Egy másik “fújós akcióval” kapcsolatban is zajlott nyomozás: a Momentum aktivistái 2019. január 21-én egy festékfújós akcióval fejezték ki tiltakozásukat amiatt, hogy az ügyészség eljárást indított az MTVA székházában jogszerűen tartózkodó országgyűlési képviselők ellen. A tiltakozás jeleként olyan, a kormányt érintő ügyeket festettek fel a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épületének bejárata elé, melyek vizsgálatával az ügyészség egyáltalán nem foglalkozott. Azóta azonban a lemosható festékkel történő politikai véleménynyilvánítás bűnüggyé vált: aktivistáinkat csoportosan, kisebb értékre, politikai véleménynyilvánítás céljából elkövetett rongálással vádolták, és 2020 áprilisában, a pandémia első hulláma alatt személyes kihallgatásra is behívták. A nyomozást végül bűncselekmény elkövetésének hiányában a múlt héten megszűntették.

A Momentumban és a TizenX-ben természetesen kiállunk egymásért! A Fidesz nem tud minket megfélemlíteni, a jövőben is szembesíteni fogjuk őket az álszent, populista viselkedésükkel és korrupt, szabályokat magukra nem vonatkoztató működésükkel.

Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest
Ez AZ a Budapest