Frakciónk első felszólalása az országgyűlésről és a Momentum szerepéről szólt

Szerző: | máj 9, 2022 | Beszédek, Magyarország

A Momentum történetének első parlamenti felszólalása Fekete-Győr András napirend előtti beszéde volt, amelyben a frakció vezetője azt foglalta össze, a párt képviselői szerint milyen irányba kellene elmozdulnia a parlamenti munkának, a Momentum mit fog támogatni, illetve mi az, amit biztosan nem.

Az ötperces beszéd teljes egészében megtekinthető az alábbi videóban, a szövege pedig alatta elolvasható.


 
Tisztelt Országgyűlés!

Első alkalommal mondom ki ezeket a szavakat. Szeretném, hogy igazzá váljanak. Sokakkal együtt szeretném, hogy ismét tisztelni lehessen az itt folyó munkát. Hogy valóban országgyűlésként működjünk, mi mind a 199-en. Itt, ahol Kéthly Anna vagy Nagy Imre beszélt a nemzethez, vagy ahol egyedül fogadta a megszálló szovjet hadsereget Bibó István.

Sem őket, sem a választókat nem tisztelik azok, akik az Országgyűlés szerepét kiüresítik. Azok, akik régen még vallották: „a parlamentáris demokrácián kívül minden más rendszer szükségszerűen vezet az egyén szabadságának elvesztéséhez.” Mi viszont hiszünk a parlamenti demokráciában, ezért is esküdtünk fel Magyarország szolgálatára.

*

Ez egy megtépázott tekintélyű parlament – de parlament, ahol a mindennapi életünket alapjaiban meghatározó törvények születnek. Itt vitathatnánk meg a nemzet jelenét és jövőjét. Ezzel szemben az egyik oldal mindent megszavaz, a másik oldal pedig mindent leszavaz. Fekete-fehér, igen-nem. Ebben nincs mit tisztelni, ez így nem országgyűlés.

Az egyik oldal szerint az elmúlt 12 évben minden kudarc volt, míg a másik oldal szerint minden siker. Egyik sem igaz. A rendszerszintű bűnök és visszaélések túlnyomó többsége mellett nem fogom eltagadni az elmúlt időszak eredményeit sem: fontos befektetések és beruházások, új munkahelyek. Nőtt a gazdaság. Igaz, az uniós pénzek miatt nőtt, és az is igaz, hogy a környező országokban még jobban nőtt. Igen, ott, ahol vezető politikusokat is elvisznek a rendőrök korrupció miatt.

A Momentum kezdeményezni és támogatni fog minden olyan javaslatot, ami Magyarország jövőjét szolgálja. Az EU-s források lopásmentes felhasználását kórházakra, iskolákra és munkahelyekre, a tanárok fizetésemelését, a nyelvoktatás segítését, az egyéni és kisvállalkozások közterheinek csökkentését, vagy az egyszülős családok támogatását.

De eközben mindig el fogjuk mondani, milyen hibák, mulasztások és bűnök történtek az egészségügy, az oktatás vagy a nemzetbiztonság területén. Ellenzék vagyunk. Ellenezni fogjuk azokat a javaslatokat, amelyek a kevesek érdekeit szolgálják a sokakkal szemben. Ellenezzük a visszaélésszerű hatalomgyakorlást, a szegényebbek adóinak emelését a gazdagok szolgálatában. Nem szavazzuk meg teljes iparágak államosításnak vagy éppen privatizációnak álcázott ellopását sem.

Mindez nem a mi találmányunk, hanem nemzeti liberális elődünk, példaképünk, Kossuth Lajos elképzelése a jó államról. Az Orbán-rendszer nem pusztán a mi politikai elveinket és ízlésünket sérti, de ellentézise mindannak, amit 1848 hősei és 1867 bölcsei Magyarországként megálmodtak és felépítettek.

*

Történelmi tragédia, hogy a magyar nemzet és Magyarország határai nem esnek egybe. Ezért történhetett meg az, hogy a múlt héten orosz bomba hullott magyarokra Kárpátalján. Szintén tragédia, hogy 32 évvel a rendszerváltozást követően a magyar államvezetés önkéntes túsza Oroszország diktátorának.

Mi egy olyan Magyarországért dolgozunk, ahol a keleti elnyomás helyett szabad a sajtó, a munka, a mindennapok levegője, az élet. Ahol nem kell a hatalmasok kegyeiért esedezni, hogy feljebb léphessünk: elég keményen dolgozni. Ahol, a gazdagság nem születési előjog, a közélet nem kriminalizált, és senki sem annyit ér, amennyije van.

Ha nem hinnék abban, hogy Magyarország lehet ilyen hely, nem lennék itt. Ha nem gondolnám azt, hogy az országgyűlés visszaszerezheti a neki járó tiszteletet, nem vettem volna át a mandátumom. Mi azoknak leszünk a hangja, akiknek másképp nem jutna el a hatalomhoz a hangjuk. Tiszteljük meg őket, így lesz ez itt újra “Tisztelt Országgyűlés”.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest