Fekete-Győr András október 23-i beszéde az ellenzék közös rendezvényén

Szerző: | okt 23, 2021 | Beszédek

2020 őszén azt az ígéretet tettük nektek, hogy 2021. október 23-án a közös miniszterelnök-jelöltünkkel és a 106 közös képviselő-jelöltünkkel együtt kiállunk elétek az összefogás jegyében. Hát itt vagyunk. Libabőrös vagyok, mert történelmi momentum ez, a magam 32 évével talán az egyik, amit soha nem fogok elfelejteni. Amit az év végén érkező gyermekem 18 év múlva a történelem érettségijén könnyen lehet, hogy elemezni fog. Libabőrös vagyok, mert nem tudok elképzelni annál méltóbb tiszteletadást az 56-ös hőseinknek, mint azt, hogy fiatalok és idősek, városiak és falusiak, progresszívek, konzervatívok, szociáldemokraták és zöldek összefogtak, hogy lerázzák magukról az orbáni elnyomást, elbutítást, és elüldözést.

Mi ezzel az összefogással tisztelgünk 1956 öröksége előtt.

1956 olyan örökség, amit tovább kell vinnünk: balosok és jobbosok együtt küzdöttek a rendszer ellen, a fiatalok pedig az élen meneteltek. Mit ad Isten, a mostani előválasztáson is a fiatalok meneteltek az élen.

Február 21-én azt mondtam egy beszédben, hogy az a tétje az előválasztásnak, hogy meg tud-e újulni az ellenzék. Hogy új arcokkal, új lendülettel vágunk-e neki a korszakváltásnak, vagy a régi, megfáradt politikusokkal veszítünk újra. Mert tudtuk, hogy csak akkor van valódi esélyünk 2022-ben a győzelemre, ha új emberekkel indulunk harcba. Az előválasztás eredménye minket igazolt.

Félreértés ne essék, az előválasztás főszereplői nem mi, jelöltek voltunk, hanem a fiatalok százezrei voltak, akik kezükbe vették a sorsukat és a sorsunkat. Úgy döntöttetek, hogy megújítjátok az ellenzéket. Úgy döntöttetek, hogy új arcokat, új lendületet, és új reményt adtok Magyarországnak. Úgy döntöttetek, hogy Zuglóban Hadházy Ákossal, Újbudán Orosz Annával, miniszterelnök-jelöltként pedig Márki-Zay Péterrel akartok valódi változást. A magyar ellenzék gyökeresen megújult. A valódi változás soha nem volt ennyire közel az elmúlt 11 évben, mint most.

Márki-Zay Péter olyan ember, akitől retteg a Fidesz. Azért retteg tőle a Fidesz, mert egy olyan ember, aki felborítja a status-quot, mert bizonytalan honfitársaink százezreit képes behozni az összefogás ernyője alá.

De nemcsak a bizonytalanokat. Az Andrássy út másik végében Orbán Viktor utolsó október 23-i beszédét mondta el. Fideszes polgártársaink és köztünk pár száz méternyi most a távolság, habár az orbáni hazugsággyár mindent megtesz azért, hogy világok válasszanak el bennünket egymástól. Ez nem fog menni. Már nem fog menni. 850 ezren vettetek részt az előválasztáson, ezért 850 ezer szószólónk van a személyetekben, és veletek együtt ki fogjuk szabadítani a fideszes honfitársainkat a köréjük emelt narancssárga hazugság-karanténból. Hiába buszoztatják őket közpénzből; hiába hazudnak nekik újra és újra a propandán keresztül – sokuknak ki fog nyílni a szeme, és rá fognak ébredni, hogy életükben először szavazhatnak egy valóban keresztény-konzervatív, a haza sorsát minden más elé helyező miniszterelnök-jelöltre, Márki-Zay Péterre.

Mert elég volt abból, hogy hataloméhes emberek bármilyen következmény nélkül vezetik a hazánkat. Az elmúlt 30 év politikáját a következménynélküliség határozta meg. Politikusaink felelősséget nem vállaltak, a rossz politikai döntéseknek következménye sosem volt. Minden a szőnyeg alá söprődött. Ebből elég volt. Én abban bízom, hogy az Orbán ellen most harcba induló új politikai generáció, akár az én példámból kiindulva – aki igen, meghoztam egy döntést, és vállaltam a politikai felelősséget-, tehát az új politikai generáció mindig vállalni fogja a döntéseinek következményeit és a politikai felelősséget.

Az előválasztás egyik meghatározó vitája az volt, hogy lehet-e egyszerű többséggel valódi változást hozni Magyarországon. Lehet. De lehet, és kell is többért küzdeni, dolgozni. Mert most megéri. Nekem az elmúlt hetek, nekem ti jelentitek a bizonyítékot arra, hogy egy új célt tűzhetünk ki magunknak: Hozzuk be a bizonytalan szavazók százezreit, borítsuk fel a status-quot, billentsük felénk a 106 választókerület zömét, és nyerjük el a kétharmados felhatalmazást. Hiszen ha valódi változást szeretnénk, azt, hogy az új Magyarország ne az Orbán-klán, hanem a magyar emberek kezében legyen az egyetemeinktől az autópályáinkon át a legfőbb ügyészségig bezárólag, akkor én azt mondom nektek: ha valami, akkor a mi Összefogásunk méltó arra, hogy kétharmados felhatalmazást kérjünk az elmúlt 30 év lezárásához, és egy új korszak megnyitásához.

„Van remény.” Ez volt az a két szó, amivel a Momentum mozgalomként megjelent Magyarországon. Ma azt mondom: soha nem volt akkora remény, és soha nem volt akkora esély, mint most. Hogy 30 év után befejezzük a rendszerváltást, és egy új, szabad, európai Magyarországot építsünk. Mi, közösen. Együtt, összefogva.
Köszönöm szépen.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest