Esernyőkkel, énekléssel és kérdésekkel vártuk Palkovicsot Szegeden

Szerző: | aug 26, 2022 | Magyarország

Augusztus 26-án a Szegedi Tudományegyetemen tartott konferenciát a Magyar Meteorológiai Társaság, melyre Palkovics László technológiai és ipari miniszter is hivatalos volt. Mint ismeretes, Palkovics az augusztus 20-a utáni első munkanapon azonnali hatállyal menesztette az OMSZ vezetőit, miután mégsem volt vihar a nemzeti ünnepen.

A kormány napok óta kitérő, következetlen vagy épp egyértelműen mismásoló indokokkal magyarázza a meteorológiai vezetők kirúgását, amelyet a Momentum sem hagyott szó nélkül: Palkovics szegedi látogatására egy esernyős, “Süss fel nap!”-ot éneklős akciót hirdetett a helyi szerveztünk, emellett pedig Bedő Dávid, a Momentum parlamenti frakcióvezető-helyettese a kapuban várta a sajtó elől zárt eseményről kiérkező minisztert.

Bedő Dávid első kérdése az épületből kilépő Palkovicshoz a következetlen menesztéseket és felelősségre vonásokat firtatta:

„Ha az OMSZ vezetőit azért rúgták ki, mert nem tudták a pontos időjárást előre jelezni, akkor nem kellene-e felelősségre vonni például Nagy Márton gazdasági minisztert, aki alatt a legbrutálisabb infláció van az országban; vagy mondjuk Matolcsy Györgyöt, aki alatt rekord magas az euró árfolyam; vagy akár Navracsics Tibort, aki még a mai napig nem tudta hazahozni az Európai Uniós pénzeket?”.

Erre Palkovics csak annyival terelt, hogy Bedő Dávid túlértékeli az ipari miniszter szerepét és egyébként sem augusztus 20 miatt menesztették a vezetőket. A miniszter ezek után beszámolt arról, hogy bent a beszélgetés annyira jól sikerült, hogy még meg is tapsolták.

A néhány mondatos beszélgetés után Bedő Dávid odaadta azt az ajándékot, amivel a Momentum készült Palkovicsnak: egy esernyőt, melyen olyan ügyek, intézmények szerepelnek, amik szétverésében az ITM és Palkovics döntő szerepet játszottak. Ilyen például az SZTE alapítványi kiszervezése, az SZFE, a Fudan, a CEU, vagy az MTA kutatóhálózata. Palkovics szerint az alábbi intézmények vezetői ezt máshogy értelmezik.

Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest
Ez AZ a Budapest