Talán senki sem olyan szerencsés ma Magyarországon, hogy ne tapasztalta volna már meg valamilyen formában egészségügyi rendszerünk problémáit. Számos sebből vérző beteg ez, válsága rendszerszintű, sok elemének átalakítása hozhat csak valódi eredményt. Ahogy egészségügyi programunk összefoglalójában írtuk: azt szeretnénk, hogy a magyar egészségügyi rendszer legyen mindenki számára elérhető, működjön korszerűen, kezdődjön a megelőzéssel és a betegek legyenek a középpontban.
Tótok József, Pest megye 8. választókerületének momentumos képviselőjelöltjének írása.
Nem hoz feltétlen változást, ha pénzt pumpálunk a rendszerbe. Olyan kijelentések sem garanciái a változásnak, hogy „…ha a stadionépítésekre fordított pénznek csak egy kis hányadát arra fordítaná a kormány…”, sőt szerény véleményem szerint, az sem több csupán választási ígéretnél, hogy ha majd az X-kormány nyer, akkor „csökkenti a várólisták hosszát”. Mindenki pontosan ezt és hasonlókat ígér ugyanis.
A Momentum Mozgalom egészségügyi víziója ennél jóval több, mely itt, részletes programja pedig ezen a linken érhető el. Írásom célja, hogy a Momentum programjának egy-egy elemén keresztül mutassam be, milyen hatással lenne ez lakóhelyünkre, a Pest megyei 8. választókörzetre.
Ha egy mondatban kellene összefoglalni a programot, akkor az valahogy így hangzana: Azt szeretnénk, hogy a magyar egészségügyi rendszer legyen mindenki számára elérhető, működjön korszerűen, kezdődjön a megelőzéssel és a betegek legyenek a középpontban. Úgy gondolom mind a négy területen van potenciál változásra.
Elérhetőség
A magyar egészségügy hihetetlenül fejnehéz: az ellátás csak viszonylag kis része történik a háziorvosoknál, jóval több szakorvosi rendelőintézetekben és rendkívül sok minden kórházakban. Nem biztosított, hogy kisebb jellegű beavatkozásokat helyben tudjanak ellátni. Többek között ez az egyik oka annak is, hogy több hetes várólistákról hallani Szigetszentmiklóson is egy vérvétel esetén, hisz a központok túlterhelődnek.
A probléma megoldása érdekében erősítenénk a háziorvosi alapellátás minőségét és kibővítenénk szolgáltatások körét, járási szinten pedig csoportpraxisokat hoznánk létre, mely lényegében egészségügyi dolgozók kis családja lenne, különböző szakorvosokkal, mellettük gyógytornászokkal, szakápolókkal és dietetikusokkal.
Ezáltal Szigetújfalutól Lakihegyig és Százhalombattától Majosházáig minden településen biztosított lenne olyan háziorvosi ellátás, ami nem csak beutalók kiadásáért felelne, hanem kisebb beavatkozásokért is. Valódi kapuőr lenne, mely komoly szerepet játszana a betegirányításban.
Hasonlóan fontos eleme lenne a rendszernek, hogy a csoportpraxisok át tudnának venni szolgáltatásokat, így nem kellene az egyszerűbb szakorvosi ellátást igénylő feladatokkal (cukorbetegség beállítás, egyszerűbb kardiológiai kivizsgálás és gyógyszerbeállítás) szakrendelőkbe, illetve kórházakba menni. Ezen intézmények megközelítését komolyabb szállítási fejlesztéssel képzeljük el.
Kiemelten fontos lenne lakhelyünk sürgősségi ellátásának fejlesztése is, melyet többek között a területen kialakult szakemberhiány kezelésével, mentőkocsi eszközparkjának korszerűsítésével vagy például alapfokú egészségügyi oktatás bevezetésével kezelnénk.
Korszerű működés, átláthatóság
A korszerű működés egyik szükséges feltételének tartjuk minden infrastrukturális beruházás mellett, hogy helyi igényekre reagálva, helyi szintű döntések születhessenek. Mérhetővé és elérhetővé tennénk az egészségügyi szolgáltatások minőségét, ezzel is érdekelté téve a mindenkori vezetést a betegközpontú és hatékony működésben, ami térségünkben is pozitív hatással lehet a szolgáltatás minőségére. Az átalakított struktúrának köszönhetően a betegutak sokkal optimálisabbak lennének, mellyel mind a betegek, mind az ellátórendszer spórolna.
Megelőzés
Fontos problémának tartjuk, hogy az egészségügyi rendszerünk ugyan ellát, de nem mondható el róla, hogy legalább ekkora hangsúly lenne a megelőzésen is.
Sokkal nagyobb figyelmet fordítanánk a prevenciós programokra és szűrővizsgálatokra.
Ösztönöznénk az ezeken való részvételt kötelező szabadnap biztosításával és pénzügyi eszközökkel is: ha valaki például részt venne, az összes előírt szűrővizsgálaton, akkor visszakapná TB járuléka bizonyos százalékát. Orvosi rendelvényre felírható lenne testmozgás is, és ha már említettük korábban a stadionok kérdéskörét: látványsportok helyett tömegsportokat támogatnánk. Hála lakóink szorgalmának és kezdeményezéseinek, jelenleg is sok lehetőség közül választhatunk, viszont messze vagyunk még a kívánt állapottól.
Betegközpontúság elve
A Momentum célja egy szolgáltatásközpontú szemlélet megteremtése az egészségügyben. Ebben kulcsfontosságú szerepe van a már korábban is említett egészségügyi közadatokhoz való hozzáférésnek és egy betegvisszajelzési rendszer kifejlesztésének is. Fontos küldetésünknek tartjuk a hálapénz intézményének visszaszorítását is, mely teher mind az orvos, mind a beteg számára. Ennek megoldásaként több lépcsőben és teljesítményhez kötve emelnénk az orvosok bérét, egy komplex, orvosi és szakdolgozói életpályamodell keretében, valamint információs kampányokat szerveznénk a hálapénz negatív hatásairól.
Hiszem, hogy mindezek és még sok más intézkedésünk valódi változást hozhat életünkben. Ezekről részletesen egészségügyi programunkban érhető el még több információ.
Nektek mi a véleményetek? Hogyan oldanátok meg térségünk egészségüggyel kapcsolatos problémáit? Írjátok meg nekem a FB oldalamon! Kíváncsian várom észrevételeitek.
Tótok József