Egerben folytatódott a Momentum országjárása

Szerző: | ápr 4, 2017 | Hírek

 

A Momentum Mozgalom március utolsó hétvégéjén Egerben folytatta országjárását. A Kulacs csárda különterme szépen megtelt a rendezvény alatt, körülbelül hatvan érdeklődő jött el. Volt, aki egészen Hevesből kelt útra, hogy meghallgassa a Momentumot.

Mikó András és Soproni Tamás, a Momentum alelnöke mutatkozott be, majd a már jól bevált kiscsoportos beszélgetések keretében egy-egy momentumos átbeszélte a Mozgalom öt főbb témáját a résztvevőkkel.

Az egészségügyben az országosan jól ismert problémák merültek fel: hosszú várakozási idők, a digitalizált betegkartonok hiánya, az alacsony orvos és nővérlétszám. Emellett már-már közhelyként hangzott el többször, hogy „az egri kórházba csak meghalni járnak a betegek”.

Az oktatással kapcsolatban is az országos gondok jelentek meg: nem szabad a tankönyvválasztás, fölösleges adminisztrációs teher hárul a tanárokra, a tananyag nem a XXI. század kihívásaira készít fel, kevés a szakkézési program. Szerencsére azért vannak pozitív példák is: az Arany János Tehetséggondozó Program a helyiek szerint jó lehetőség a hátrányos helyzetű tanulók számára – de még jobb lehetne a program, ha azt több iskolára terjesztenék ki.

A megélhetéssel és a lakhatással kapcsolatban az alacsony keresetek, a diplomás pályakezdők elhelyezkedésének nehézségei hangzottak el. Komoly gond, hogy a megyében eléggé elterjedt a közmunka. Ez rendkívül előnytelen, mivel nagyon alacsony keresetet nyújt, és nem biztosít átmenetet a munkaerőpiacra. Pozitív példaként hangzott el az elítélteket foglalkoztató „Börtön a városért program” sikeressége.

Végül pedig a megjelentek főleg az infratruktúrával kapcsolatban azt emelték ki, hogy bár nemsokára elkezdődik az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út építése, nagy szükség lenne egy a várost észak-déli irányban megkerülő útra. Ez sajnos még a távlati tervekben sem szerepel egyelőre.

 

 

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest