Donáth Anna: uniós szinten küzdünk a Sajó folyóért, és petíciót indítunk

Szerző: | máj 24, 2022 | Magyarország

Aláírásgyűjtést indított a Momentum Donáth Anna vezetésével a Sajó folyó megmentéséért.

Több mint három hónapja tart az ökológiai katasztrófa a Sajón. Az alsósajói Siderit állami bányából naponta 1 500 000 liter erősen szennyezett víz kerül a folyóba, mely 4,2 tonna vasat, 38 tonna szulfátot, 1,7 tonna cinket, fél tonna mangánt és 5 kg arzént tartalmaz. Ez pedig már akkora mértékű szennyezés, hogy a folyó élővilága óriási károkat szenvedett. Annak ellenére, hogy az első vízvizsgálatok riasztó eredményei már februárban ismertek voltak, a felelős szervek azóta sem tettek semmit a pusztítás megállításáért.

Donáth Anna, a Momentum elnöke és EP képviselője, már többször felemelte a hangját a problémával kapcsolatban, többek között nyílt levelet is írt a magyar és szlovák kormányoknak.

„Tisztelt Miniszter Urak! Mintegy három hónapja tétlenül nézik, ami a Sajóval és környezetével, az ott élő emberekkel Alsósajótól Pelsőcön, Tornalján, Putnokon át Kazincbarcikáig történik. Nem gondolják, hogy eljött az idő a valódi cselekvésre? Nem gondolják, hogy ennek a borzalomnak véget kell vetni? Nem gondolják, hogy a külügynek már kint kellene tárgyalnia és nem Brüsszelt kellene megállítania?” – áll Donáth levelében.

A Momentum elnöke arról is beszámolt, hogy miközben a magyar és szlovák kormányok semmit sem tettek az ügyben, addig ő felvette a kapcsolatot szlovák EP képviselő kollégájával, Michal Wieziekkel, aki az Európai Bizottsághoz fordult a Sajóval kapcsolatban.

„Ezen a héten Michallal személyesen is elmegyünk a Sajó szlovák szakaszára felmérni a helyzetet, és beszélünk az ott lakókkal. Ha kell, európai szinten fogjuk kikényszeríteni, hogy a kormányok végre fellépjenek a Sajón zajló ipari szennyezéssel szemben. Mert ha nem lépnek az óriásszennyezők, óriáscégek, akik a probléma nagy részét okozzák, és kezelni is tudnák, akkor környezetünk pusztulása, társadalmunk összeomlása elkerülhetetlen. És ha nincs más mód, akkor a környezetvédelem irányába tett lépést az EU-nak kell kikényszerítenie.” – tette hozzá a Momentum politikusa.

Írd alá te is a petíciónkat!

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest