Donáth Anna egyesületet alapított a pártok és civilek szövetségének erősítésére

Szerző: | márc 30, 2023 | Magyarország

Donáth Anna bejelentette: a pártok és civilek szövetségének erősítésére létrehozta a Holnap Magyarországa Egyesületet.

“Ha olyan jövőt szeretnénk, amelyben mindannyian jól érezzük magunkat, azt csak közösen tudjuk kitalálni: politikusok, civilek, értelmiségiek, kutatók, szakértők és hétköznapi emberek. Új szövetséget kell kötnünk egymással, és áthidalnunk az elmúlt évtizedben létrejött távolságot. Felismernünk, hogy sokkal több van, ami összeköt minket, mint ami szétválaszt” – fogalmazott Facebook-oldalán Donáth Anna.

A Holnap Magyarországa Egyesület célja, hogy segítsen közelebb hozni egymáshoz a pártokat és a civileket, a politikusokat és az értelmiséget. Hogy ösztönözze közöttük a párbeszédet és az együttműködést. Ennek első terepe a Momentum által készített Holnap Magyarországa Terv véleményezése és továbbgondolása.

Donáth Anna elmondta: a Holnap Magyarországa Egyesület és a Momentum április 14-én közös konferenciát szervez “Akkumulátorgyárak helyett emberközpontú gazdaság” címmel. A konferencia témája a Holnap Magyarországa Tervben körvonalazott emberközpontú gazdasági modell kialakításának lehetőségei.

A rendezvényen felszólal és kerekasztal-beszélgetést folytat többek között Surányi György, közgazdász, egyetemi tanár; Dr. Győrffy Dóra, közgazdász, egyetemi tanár; és Bojár Gábor, üzletember, vállalkozó, a Graphisoft és az Aquincumi Technológiai Intézet alapítója.

A konferenciát a Holnap Magyarországa Egyesület elnökeként Donáth Anna fogja megnyitni.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest