Milyen ország az, ahol egy Cseh Katalint, egy Donáth Annát, vagy egy Sebők Évát inzultál, igazoltat, letartóztat a kormány éber, bátor rendőrsége, miközben a köztörvényes, körözött bűnöző, Nikola Gruevszki teljes nyugalomban korzózik egy budapesti bevásárlóközpontban? Ahol fegyveres biztonsági őrök a törvény adta jogukkal és kötelességükkel élni próbáló országgyűlési képviselőket dobnak ki erőszakkal egy közintézményből, ahova a kihívott rendőrség be sem mer menni, és ahol ez az ország ügyészsége szerint teljesen jogos eljárás volt?
Nem maradt más eszközünk. 2016. február 23-án verőemberek akadályoztak meg egy népszavazási kezdeményezést, amelynek semmi következménye nem lett, az ügyészségnek hiábavalóan jelezte sok választópolgár az egyértelmű választási csalást. 2018. december 12-én pedig újra nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarországon nincs demokrácia. Parlamenti képviselők nem tudnak élni a jogaikkal, nem tudnak érdemi vitát kezdeményezni a kormánypártokkal, nem hagyják szóhoz jutni őket a Tisztelt Ház urai.
Nem maradt más eszközünk. A kormány nem hallja meg a több millió magyar ember, a több tízezer tüntető, a szakszervezetek, a szakértők, a tudósok, a diákok, a munkások, az értelmiség hangját.
Nem maradt más eszközünk. A kormány nem hajlandó visszavonni a rabszolgatörvényt, nem hajlandó csökkenteni a rendőri túlórát, nem hajlandó biztosítani a bíróságok és a közmédia függetlenségét, nem hajlandó csatlakozni az Európai Ügyészséghez.
A magyar kormány retteg. Nem engedheti meg magának, hogy az MTVA kamerái előtt elhangozzon az igazság az ország valódi állapotáról. Nem engedheti meg magának, hogy visszavonjon egy olyan törvényt, amellyel igazolja, hogy a tudásalapú helyett munkaalapú társadalomban gondolkodik. Nem engedheti meg magának, hogy csatlakozzon egy olyan Európai Ügyészséghez, amely elszámoltatná az ellopott ezer milliárdokkal. Nem engedheti meg magának, hogy a kizsigerelt, végletekig hajszolt rendőrök ne védjék meg a népharagtól. A magyar kormány gyáva.
Nem mer szembenézni a dolgozóval, a diákkal, az értelmiséggel. A magyar kormány már az 5%-os Momentumtól is retteg, és mivel nem talál semmi terhelőt, hát mondvacsinált ürügyekkel rászabadítja az Állami Számvevőszéket, hogy befeketítse. Jelentjük, nem sikerült.
A Fidesz nem arra használja a felhatalmazását, amire felesküdött, hanem arra használja a hatalmát, hogy cselekvő pártokat, védtelen nőket, elhivatott, munkájukat végző ellenzéki politikusokat félemlítsen meg annak érdekében, hogy a magyar polgárok adóforintjain és az általuk gyűlölt Európai Unió nekünk, magyar állampolgároknak küldött milliárdjain hízlalja tovább az arrogáns és pofátlan oligarcháit.
Ehhez persze segítségre van szüksége. Szüksége van támogatottságra, szüksége van olyan médiára, amely azt harsogja, hogy minden egyes, Mészáros zsebében landoló adóforint a migránsok elleni harc nemes célját szolgálja. Szüksége van olyan alpári és véres szájú szócsövekre, mint Bayer Zsolt, szüksége van olyan alázatos és szolgalelkű bírákra, mint Patyi András, és olyan, nem az államot, hanem a kormányt kiszolgáló intézményekre, mint az Állami Számvevőszék, vagy a Polt Péter irányította Legfőbb Ügyészség.
Nem maradt más eszközünk, csak a festékszóró. Nem maradt más eszközünk, csak a hangunk. Nem maradt más eszközünk, csak mi magunk, az, hogy összefogjunk, az, hogy ebben az embertelen, mocskos rendszerben emberek és tiszták maradjunk.
A Momentum tegnap éjjel a Legfőbb Ügyészség Markó utcai székhelyénél kinyilvánította a véleményét. Cseh Katalin és társai élő facebook közvetítésben, a nézők segítségével felfújták az épület előtti térre a Fidesz kormány éveinek bűnlajstromát. A festék elfogyott, a lista nem. Rengeteg eset van, amelyek sokmilliárd forintba kerültek a magyar embereknek, és amelyeket Polt Péter és Orbán Viktor ügyészsége nem hajlandó kivizsgálni.
A teljesség igénye nélkül:
- MVM működése
- Simonka György 1,4 milliárdos csalása
- Magánrepülőzés
- Kopaszbalhé a választási irodánál
- Paks 2
- Kamupártok működése
- Farkas Flórián számonkérése
- Kósa Lajos és a csengeri örökösnő esete
- Letelepedési kötvények
- Rogán Antal ingatlanmutyijai
- Lakástakarék megszüntetése
- Vida Ildikó kitiltása Amerikából
- TV2 eladása
- Baltás gyilkos kiadatása
- Kishantos beszántása
- Földmutyi
- MNB-alapítványok működése
- Várbeli ingatlanok olcsó bérleti díja
- MTA-függetlenségének megszüntetése
- Tiborcz és Mészáros Lőrinc meggazdagodása
- CEU-elüldözése
- Hajléktalanok vegzálása
- Gundel-menza
- Felcsúti stadion
- Nemzeti divatház
- Liget-projekt
- Cafeteria megszüntetése
- Kilakoltatások
- MANYUP-pénzek lenyúlása
- Vizes VB elszámolása
- Balaton kiárusítása
- TAO-pénzek
- MTVA gazdálkodása
- Deutsch Tamás beléptető kapui
- Orosz metrókocsik
- Vörösiszap-katasztrófa áldozatainak segítésére összegyűlt pénz eltűnése
- Választási törvény módosítása
- Takarékszövetkezetek bekebelezése
- Nemzeti Kereskedőház működése
- CÖF támogatása közpénzből
- Pharaon-ügy
- Vadászkastély uniós pénzből
- Civil szervezetek vegzálása
- Állami egészségügyi központ túlárazott beszerzései
- 2Rule
- Hajléktalantörvény
- Eszéki stadion
- Zaid Naffa és Orbán kapcsolata
- Budapest-Belgrád vasút
- Mexikói templom
- Sorsok háza
- Kertész Imre hagyatéka
- Olimpiai pénzek mutyija
- Ügynökakták
- I. kerületi ingatlanmutyik
- Gruevszki-ügy
- BKV e-jegyrendszer
- Gyűlöletpropaganda
- Adnan Polat üzletei Tiborczékkal
- Római-part
- Pintér olajügyei
- Az ügyészség függetlensége
Ha nektek is elegetek van abból, hogy ebben az országban bármit meg lehet tenni büntetlenül, akkor segítsetek nekünk! Írjátok alá a petíciót az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, és szerdán találkozzunk újra az Ügyészség épülete előtt! Tüntessünk közösen Hadházy Ákossal, álljunk ki a jogainkért, követeljük ki a bűnösök felelősségre vonását!
Borítókép: Forrás