A Momentum Szegedi elnöke, Halász Noémi, aki hosszú ideje kiemelten foglalkozik a Homokhátság helyzetével – mivel végzettségét tekintve földtudományi kutató – számtalan megkeresést kap a tanácstalan helyiektől. Nagy a káosz abban, hogy mikor és hogyan fog megvalósulni a terv, a kormányzati szereplők is ellentétes információkat adnak. . Az itt élők, itt gazdálkodók közül sokan úgy érzik, hogy cserben lettek hagyva és megoldás, segítség helyett csupán ígéreteket kapnak a kormánytól. Halász Noémi számtalan alkalommal kereste a térség képviselőjét, a fideszes Mihálffy Bélát, azonban a képviselő rejtőzködik előle.
2024 Valentin-napján Halász sikerrel jutott be a képviselő fogadóórájára, ahol több akkor aktuális ügy kapcsán is kérdéseket tett fel. A találkozó a Mihálffy számára annyira kellemetlen lehetett, hogy azóta nem tart fogadóórát, nehogy meglepetés érje. A körzetében élők privát megkereséseire ugyan alkalmanként reagál, de amint megneszeli, hogy egy-egy téma kapcsán a Momentum politikusa is érintett lehet, azonnal eláll a találkozótól.
A rejtőzködés olyan szintekre jutott, hogy minden egyes nyilvános megjelenéséről, rendezvényéről is csak utólag posztol Mihálffy. Így volt ez akkor is, amikor Nagy István agrárminisztert látta vendégül néhány hónapja. Miután személyesen nem lehetett elérni, online formában próbált vele kommunikálni és találkozót megbeszélni Halász, melyeknek eredményeképpen a képviselő inkább letiltotta a szegedi elnököt a Facebookon.
Tavaly nyáron, Halász többször meghívta Mihálffyt a Homokhátságra, hogy együtt nézzék meg az elhibázott fideszes beruházásokat (pl.: zsombói záportározó), ám ezekre a megkeresésekre sem reagált. Miután akkor a Momentum helyi elnöke sikeresen tematizálta a Homokhátság elsivatagosodásának témáját, és egyre több panaszt kapott a helyiektől a képviselő munkájára, varázsütésre petíciózni kezdett Mihálffy azért, hogy megsürgesse a Homokhátság vízpótlását. A petícióhoz kapcsolódó pultozás helyszínei, időpontjai nem voltak nyilvánosan meghirdetve, a képviselő csak tovább bujkált.
Most is a Homokhátság vízpótlásának ügye kapcsán kérdezte fel Halász Noémi a fideszes képviselőt. A következő kérdésekre szeretne választ kapni:
- Mihálffy Bélának milyen információi vannak a tervezett vízpótlás kapcsán?
- Mit tud Mihálffy Béla, mikor indul a teljes projekt és mikor érnek el a minket érintő részekhez?
- A tavaly indított petícióját (melyet a vízpótlás megsürgetéséért és/vagy a Kubatov-lista frissítéséért indított), hányan írták alá?
- Mi volt a kormány reakciója a petíciójára és az aláírások számára?
- Figyelembe veszi e a kormány a petíciót? Ha nem, akkor nem érzi e úgy Mihálffy, hogy csődöt mondott a helyiek képviseletében? Ha igen, akkor nem érzi e álságosnak, hogy ennél jóval nagyobb (teljes országos) társadalmi támogatottságú, minden bizonnyal magasabb aláírásszámot hozó petíciókat lazán lesöpör az asztalról a Fidesz?
- Nem gondolják e, hogy a Tisza vize alkalmatlan lesz arra, hogy a mi problémáinkat megoldja, különösen akkor, ha Debrecennél a CATL miatt, a Nyírségben pedig szintén az elsivatagosodás miatt kivesznek belőle további vizet?
- Nem gondolják e, hogy a nyílt vizű tározókkal már többszöri befuccsolás után érdemes lenne leállni és más módon tárolni a vizet?
- Nem gondolják e, hogy célszerű lenne fenntarthatóbb, modernebb megoldásokban gondolkodni, mint például a célzott felszín alatti vízpótlás?
- Nem gondolják e, hogy szükség lenne a mezőgazdaságból élők VALÓDI megsegítésére és támogatására? Nem letudni annyival, hogy megtérítik az aszálykárt, hanem támogatni őket abban, hogy megreformálják az öntözési kultúrát, termesztett növényeket, alkalmazott mezőgazdasági módszereket?
- Nem gondolják e, hogy újra kellene gondolni a kútfúrási szabályozást?
“Kedves Béla! Értem, hogy nem akar szóba állni velem. Értem, hogy kerül. De azzal, hogy ignorálja a kérdéseimet és engem, nem a személyemet sérti, hanem az Önt megválasztó és meg nem választó állampolgárokat veszi semmibe. Ön azért van a Parlamentben, hogy az itt élőket képviselje. Ehhez pedig alapvető lenne, hogy kommunikál az itt lakókkal – mindenkivel, függetlenül a politikai hovatartozástól. Nem személyeskedő kérdésekkel kerestem sosem. Az, hogy szakmai és tényszerű kérdések kapcsán sem hajlandó szóba állni velem, sajnos a választói arcul köpése. Még egyszer kérem, változtasson ezen, ne bujkáljon előlem, ne a facebookon való letiltásommal meneküljön, hanem álljon ki, legyen végre nyitott arra, hogy országgyűlési képviselőhöz méltón viselkedjen”
– zárja bejegyzését Halász.









