A június 9-i választás egyaránt hozott örömre okot adó és csalódást okozó eredményeket is. Mielőtt sorra vennénk ezeket, legelőször is nagyon köszönjük mindenkinek, aki bizalmat szavazott nekünk, és a Momentum jelöltjeire, illetve listáira adta a voksát! Ahol bizalmat kaptunk, ott azon leszünk, hogy erre rászolgáljunk a munkánkkal. Ahol pedig pedig nem kaptunk elég szavazatot, ott átgondoljuk, mit és hogyan kellene változtatnunk a jobb szereplés érdekében.
Helyi önkormányzatok
Az önkormányzati választásokon sikerült a polgármestereink és helyi képviselőink számát is növelni. Soproni Tamás újrázni tudott Terézvárosban, Pikó András pedig Józsefvárosban. Zuglóban egyszerre győztük le a régi baloldalt és a Fideszt. Bánrévén és Vámospércsen bizonyítani tudtuk, hogy nem csak a nagyvárosokban vagyunk otthon. Keszthelyen és a fideszes fellegvárnak számító Győrben pedig erős támogatással segítettük a független jelöltek sikerét.
Megyei közgyűlések
Mind a 18 megyében, ahol elindultunk, be is kerültünk a megyei közgyűlésbe. A legnagyobb sikert Pest megyében arattuk, ahol 10 jelöltünk jutott be, és közel 21%-os eredményünkkel a második legnagyobb erő lettünk a Fidesz után.
Európai Parlament
A 2024-es európai parlamenti választásokon 3,7%-ot ért el a Momentum, vagyis nem sikerült bejutnunk az EP-be. Az EP eredményünk kudarc.
Ugyanakkor úgy érezzük, a választók elsősorban egy új erőre mondtak igent, nem pedig a mi európai tevékenységünkre mondtak nemet. Büszkék vagyunk az európai parlamenti munkánkra, arra az 5 évre, amit a Momentum EP-képviselői az Európai Parlamentben tettek Magyarországért. Donáth Anna és Cseh Katalin nélkül ma nem lenne ilyen súlyos állapotban, mély válságban az Orbán-rendszer: elzártuk a NER-pénzcsapjait, aminek látható jelei vannak. Emellett EP-képviselőink megmutatták, mit is jelent az európai parlamenti munka, ha azt tényleg komolyan veszik.
Fővárosi Közgyűlés
Az öt százalékos küszöbhöz képest 4,98%-ot értünk el, ezért nem sikerült mandátumot szereznünk a Fővárosi Közgyűlésben.
Ezzel együtt nagyra tartjuk és köszönjük Soproni Tamás, Pikó András, Kerpel-Fronius Gábor és Havasi Gábor munkáját, amit az elmúlt öt évben végeztek a közgyűlés Momentum-frakciójának tagjaiként.
Még egyszer köszönjük a szavazatokat és a támogatást! Nézd meg a mandátumot szerzett politikusaink listáját!









