Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, és mint a legtöbb betegség kapcsán itt sem lehet sosem eleget beszélni róla.
A mellrák az egyik leggyakrabban előforduló női daganatos megbetegedés, sokáig volt vezető halálok a nők körében, jelenleg is a második vezető daganatos halálok. Évente 7-8000 új esetet diagnosztizálnak hazánkban. A kór nemcsak a nőket érinti, hiszen évről-évre 150-200 férfi is szembenéz ezzel a betegséggel.
Bár 40 év felett a betegség kialakulásának kockázata jelentősen megnő, a fiatalabb korosztály számára is nagyon fontos a rendszeres önvizsgálat, a nőgyógyász általi mellvizsgálat, vagy akár az ultrahangos vizsgálat. Az elmúlt években megfigyelhető lett, hogy egyre több fiatal nőt is érint a mellrák. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a mellrák korai stádiumában a legtöbb esetben teljes sikerrel gyógyítható. Az itthon diagnosztizált eseteknél nagyjából a betegek egyharmada belehal a betegségbe vagy annak szövődményeibe. Ennek legtöbbször a nagyon kései diagnózis az oka.
Milyen módon lehet diagnosztizálni a mellrákot?
- Az emlők szakszerű áttapintása gyakorlott szakszemélyzet által alkalmas az emlőrákok kimutatására, de sok esetben a korai, még kisebb daganatok nem tapinthatók ki időben a módszerrel. Éppen ezért, a tapintásos emlővizsgálat önmagában nem fogadható el szűrővizsgálati módszernek.
- A szakorvosok tapasztalata az, hogy a legmegbízhatóbb szűrővizsgálati módszer a mammográfiás vizsgálat, kiegészítve a tapintásos emlővizsgálattal. A mammográfia az emlők röntgenvizsgálata, a hagyományos röntgenfelvételektől eltérő paraméterekkel és fotótechnikával. Magyarországon a 45-65 év közötti nőket 2 évente, névre szóló meghívóval hívják el mammográfiás szűrésre, melynek a megjelenési aránya sajnos 30% alatt van.
- 40 év alatt általában ultrahangos vizsgálat javasolt, ugyanis ez nem jár felesleges sugárterheléssel, és ilyen életkorban az emlők sűrű mirigyállománya miatt sokkal informatívabb képet ad a mammográfiánál. Erről a módszerről viszonylag keveset beszélünk, pedig különösen fontos a fiatalabb nőknek is az önvizsgálat mellett (probléma esetén vagy megelőző céllal) 1-2 évente elmenni ilyen vizsgálatra. Az ultrahangos vizsgálat az idősebb nők számára is javasolt a mammográfia kiegészítésére.
Ne feledjük, a gyors diagnózis és kezelés életet menthet! Emiatt rendszeresen tartsunk önvizsgálatot, hogy minél jobban ismerjük a saját testünket, időben észleljük az esetleges elváltozásokat. Emellett fontos, hogy ismerjük a családi történetünket is, hiszen azoknál a nőknél, akiknek felmenőinél emlő- vagy petefészekrák alakult ki, nagyobb eséllyel fordulhat elő. A genetikai hajlam egyébként vizsgálható!
Támogatjuk a prevenciót
A Momentum Mozgalom elhivatott az irányba, hogy hatékony prevenciós és népegészségügyi programok induljanak, nincs ez másképp a mellrák szűrés esetén sem. A prevenciós programokon és szűrővizsgálatokon való magasabb arányú megjelenés érdekében ki kell dolgozni az edukációs programokat és emellett alkotni kell az érintettek számára egy ösztönzési rendszert is; valamint módszertani programot kell kidolgozni az egészségtudatosság oktatására óvodától a középiskola befejezéséig, hogy a fiatalok pontosan tudják, hogyan lehet megfelelően diagnosztizálni egyes betegségeket és, hogy ők maguk mit tehetnek a betegség elkerülése is időben történő felismerése érdekében.
Természetesen ma Magyarországon a legnagyobb probléma nem az akarat hiánya az emberek részéről, hanem az egészségügy állapota. Ez egyrészt megnyilvánul abban, hogy a nők jelentős része nem szívesen megy nőgyógyászhoz, mert a korábbi rossz tapasztalatai miatt ellenérzéseket vált ki belőle az orvos látogatása. Egy reprezentatív felmérés alapján a nők 70%-a szorong vagy legalábbis negatív érzésekkel látogatja meg a nőgyógyászt, melynek főbb okai a kiszolgáltatottság érzet, korábbi rossz tapasztalatok, tudatlanság (nem tudják, mire készüljenek, mi vár rájuk); bizalmatlanság (nem érzik magukat biztonságban). Ezek után nem meglepő, hogy a nők majdnem háromnegyede a magánszférát preferálja az államival szemben. Különösen igaz ez tudva, hogy sajnos nagyon nagy a különbség, az állami és a magánellátás között. Azonban ez méginkább perifériára szorítja azokat a nőket, akik anyagilag nem engedhetik meg maguknak a magánellátást, ezt pedig nem engedhetjük meg. Azon kell dolgoznunk, hogy minden nő alanyi jogon részt vehessen, kortól és háttértől függetlenül a szűrővizsgálatokon!
Másrészt ott van az is, hogy a nőgyógyászaszok nem minden esetben végeznek mellvizsgálatot. A felmérésből az derül ki, hogy a 20 év alatti lányok esetében, mellvizsgálatot (ami a mellrák kiszűrésének szempontjából fontos) csupán 19%-ban végeznek az orvosok az éves méhnyakrákszűrés részeként. A 20-30 közti korosztály esetében 31%-nak, 30-40 között 35%-nak, 40-50 közt 45%-nak, 50-60 közt 42%-nak, 60 felett pedig 53%nak. Bár a kor előrehaladtával úgy tűnik nő ennek a vizsgálati módszernek a száma, így is elég alacsonynak tűnik. Különösen tudva, hogy az elmúlt években fokozottan nőtt a fiatalabb korosztályban is a mellrák előfordulása. Ezen eredmények javításához nagyon sokat tenne hozzá, ha a nők megfelelő edukációval rendelkeznének a téma kapcsán és mernék kérni az orvostól a vizsgálatot, ha az elmaradna. Azonban nem csak a páciensek oldaláról szükséges változtatni…
Fontos tudni, hogy bár az évente ajánlott méhnyakrákszűrésnek nem képezi hivatalosan részét a mellrák vizsgálata, ajánlásként mégis szerepel benne. Itt fontos kitérni arra is, hogy a nőgyógyász szakorvosi képzés során több általam megkérdezett rezidens és orvos szerint sem oktatják megfelelően ezt a vizsgálati típust. Ahhoz, hogy hatékonyabb legyen az orvosok által elvégzett mellvizsgálat, lehetőséget kellene adni arra, hogy kötelezően elsajátítsák a mellvizsgálathoz szükséges tudást a majdani nőgyógyászok, ugyanis általában a nők egy évben egyszer mennek el szűrésre, célszerű lenne ekkor az összes kapcsolódó nőgyógyászati daganatra megvizsgálni/szűrni őket, így tehát a mellrákra is.
Nem esik kellő szó arról sem, hogy a tapintásos vizsgálat mellé már fiatal korban is ajánlott évente-kétévente mell-ultrahangon való részvétel. Fiatalabb korban ugyanis az emlők sűrű mirigyállománya miatt sokkal informatívabb képet ad az ultrahang, mint a tapintátos vizsgálat vagy akár a mammográfia. A tapintátos vizsgálat fontos, legyen az önvizsgálat vagy szakorvosi vizsgálat, azonban nem helyettesíti a sokkal megbízhatóbb ultrahangos vizsgálatot, hiszen akár hamis biztonságérzetet is adhat a nőknek. Az ultrahangos vizsgálat az idősebb nők számára is javasolt a mammográfia kiegészítésére. Ehhez azonban sajnos jelenleg nincs megfelelő mennyiségű szakszemélyzet, aki az ultrahangos vizsgálatot el tudná végezni. Megengedhetetlen, hogy ilyen problémák miatt csússzon hónapokat vagy akár éveket az esetleges daganatos megbetegedés időben való diagnosztikája! Az egészségügyben fennálló szakember hiányt azonnal orvosolni kell!
Halász Noémi
Momentum Szeged