A külföldön szavazók 20-25%-a szavazhatott a Momentumra

Szerző: | ápr 15, 2018 | Blog

Megérkeztek a külföldön leadott szavazatok, mi kiszámoltuk, valószínűleg hányan szavaztak a Momentumra.

A választások utáni héten a Momentum több mint százfős nemzetközi csapata arra várt, hogy a szavazatok feldolgozottsága végre 98,96%-ról 100%-ra jusson, a mi munkánk eredménye ugyanis nagyban itt fog látszani. A választás vasárnapján és azt követő hétfőjén ugyanis a levél- és hazai szavazatokat ugyan feldolgozták, de a külföldön, külképviseleteken szavazók voksait csak ezután szállították haza és számolták meg, a Magyarországon átjelentkező szavazók szavazataival együtt.

Az eredményeket bizakodással vártuk, hiszen egy nagyon erős külföldi kampányon vagyunk túl a Momentum határon túli alapszervezeteivel. Néhány nap alatt több ezres letöltés produkált a Momentour, a szavazást segítő telekocsi-alkalmazásunk, és sok ezres elérése lett a https://szavazz.momentum.hu/ -n elérhető választási portálunknak, amelyen több nemzetközi alapszervezetünk dolgozott. A határon túl is tartottunk országjárást több országban és száznál is több eseményt tartottunk külföldön egy év alatt, New York-tól Bécsig, Edinburgh-tól Uppsaláig. A szavazás napján pedig a londoni magyarok körében készített exit poll is egy nagyon biztató, 20%-os eredményt mutatott a Momentumnak.

Ábra: Pokorádi Gábor (forrás)

Egy héttel a választások után végre teljes a feldolgozottság, azonban ránézésre nem is olyan egyszerű megállapítani a külképviseleti szavazás eredményét. Ennek oka az, hogy ezeket egybekeverik az országon belüli átjelentkezők szavazataival. Pontos eredményt tehát nem lehet mondani egyik párt külföldi támogatottságáról sem, azonban rövid számolás után a támogatottságok nagyságrendjét azért ki lehet szűrni.

Tehát számoljunk! Az utolsó szavazatszámlálási napon 281 740 érvényes szavazatot számoltak össze. A Momentum ebből összesen 24 529-et kapott. A részvételi arány külképviseleteken hagyományosan nagyon magas (hiszen aki végigmegy a regisztráció maceráján, valószínűbb, hogy elmegy szavazni). Idén ez az arány 88,9% volt, ezt azonban érdemes óvatosan kezelni, hiszen érvénytelen szavazatok mindig vannak. Egy 88%-os érvényes szavazati aránnyal 51 313 külképviseleti szavazat marad.

A maradék (281 740 – 51 313 = 230 427) belföldi szavazatnál van némi bizonytalanság, hogy mekkora a Momentum támogatottsága. Itt vehetjük értéknek az országos átlagot (2,87%), de érdemes figyelembe venni, hogy a belföldi átjelentkezők körében nagyon magas a fiatalok és egyetemisták aránya, akik körében a Momentum sokkal népszerűbb, így több értéket is fel lehet használni a számításokhoz, 2,87% és 7% között (1%-os léptékekkel).

Ha kiszámoljuk, hogy a belföldi 230 427 szavazat közül hány lesz momentumos a fenti támogatottsági értékekkel, és ezt kivonjuk a 24 529 új momentumos szavazatból, megkapjuk, hogy hányan szavaztak ránk a külképviseleteken. Az így kapott érték pedig 8 399 és 17 916 szavazat között van, a belföldi átjelentkezők közötti támogatottságtól függően. Ez az összes külföldi szavazó között 16% és 35% közötti érték. A szerző szerint a várható valódi szám valahol a két szélsőérték között helyezkedik el (20-25%), ami jelzi a londoni exit poll pontosságát – és a Momentum magas támogatottságát a külföldön élő magyarok körében. Összeségében a nemzetközi csapat boldog lehet: kiváló munkát végeztek, és egy kiemelkedően sikeres nemzetközi kampányon vannak túl a nemzetközi alapszervezetek. Örülhetünk, hogy ilyen eredményesen szólította meg a Momentum a külföldön élő magyarokat!

Sándor András

Londoni alapszervezet

Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest