Az átlagtól eltérő emberi tulajdonságok két jellemző folyamatot indíthatnak el. A kisebbség oldaláról az eltérő tulajdonság gyakran sorsközösséget, esetleg közös identitást hozhat létre. A többség oldaláról az eltérő tulajdonság idegenkedést, rosszabb esetben megvetést vagy kiközösítést eredményezhet. Ebben a folyamatban van kódolva az, hogy az eltérő tulajdonság vagy az azzal rendelkezők megnevezése másként érinti a többséget és a kisebbséget még akkor is ha az elnevezés használójának nincsenek egyéb szándékai, mint a jelenség vagy a csoport megnevezése. Szőnyi Attila bejegyzése.
Hogy jönnek ide a tirpákok?
Talán még most is többeknek ugrik be a szó szinonimájaként a faragatlan bunkó, mint a nyírségi szlovák, pedig eredeti jelentése az utóbbi, amit egyre inkább használnak önmegnevezésként, folyamatosan tompítva ezzel a pejoratív jelentését. Miközben teljesen nyilvánvaló az, ha tirpáknak hívnak valakit egy vitában, akkor melyik jelentést használják, eközben egy önmaga értékeivel tisztában lévő, büszke nyírségi szlovákot nem lehet megsérteni azzal, ha tirpáknak hívják a helyi hagyományőrző fesztiválon. Minél több ember tér haza jó emlékekkel az eseményről, úgy fog lassan, de biztosan kikopni a gúnyos jelentés a társadalom tudatából is.
Hogyan lesz bántó egy kifejezés?
Ha nemcsak idegenkedés, hanem megvetés is kialakul a többségben vagy akár annak csak egy csoportjában, akkor az általuk használt elnevezés bántóvá válik a kisebbség számára. Ennek oka, hogy előítéleteken alapuló más tulajdonságokat is társítanak az eredeti jelenség megnevezéséhez, idő után pedig az utóbb csatoltak válnak elsődleges jelentéssé. Ez elég nyilvánvaló akkor, ha valakit lebuziznak, de ugyanez igaz akkor is, ha valakit süketnek hívnak. Ha meghalljuk azt, hogy Béla egy süket buzi, akkor több emberben alakul ki az a kép, hogy Béla egy hülye seggfej, mint az, hogy egy siket meleg. Eljön a pillanat, amikor a szó használatával általánosan akarnak bántani bárkit a kisebbségtől függetlenül, de aki nem bántásnak szánja a megnevezést, az is bántani fog vele.
Minek nevezzelek?
A fentiek miatt megszokásból, vagy azért mert „nem bántásnak szánod”, ne hívj senkit úgy, ahogyan ő nem szeretné. Lehet, hogy Te éppen nem tudod, hogy miért inkább interszexuálisnak hívja magát egy hermafrodita vagy miért mondja valaki magára azt, hogy siket és nem süket, de az adott illető egészen biztosan tudja az okát még akkor is, ha ezt nem akarja állandóan ismertetni a többség számára. Miután a fenti bekezdésben írtak az időben folyamatosan zajlanak, ezért adott kifejezések nem örök érvényűen bántóak vagy elfogadottak az adott kisebbség számára.
Számít a kontextus!
Az, hogy egy csoport hogyan hívja magát, a közösségen múlik, és ezt követik le a hivatalos elnevezések, majd optimális esetben a köznyelv is. Ma még gyakran magyarázni kell, hogy az inuitok nem mások, mint az eszkimók, de nem olyan távoli az a jövő, amikor az eszkimó szó lesz a regényekben megcsillagozva lábjegyzetben megmagyarázva. Előfordul az is, hogy két teljesen azonos vagy nagyon hasonló jelentésű elnevezés párhuzamosan él és a szituációtól, kulturális közegtől vagy az egyéntől függ, hogy melyik az illendőbb. A romák cigányzenét játszanak és nem a cigányok játszanak romazenét, miközben a roma egy hivatalos önmegnevezés, eközben a cigány szó sem hordoz negatív tartalmat adott közegben használva. Nincs semmi sértő abban, ha valaki szexuális irányultságát úgy írjuk le, hogy homoszexuális, ugyanakkor bántó lehet a leszbikusokra és melegekre nézve, ha közösségük megnevezésére általánosan használja valaki. Nincs homoszexuális bár, akkor sem ha elsőre ez szuper politikailag korrekt névnek tűnik.
A melegek bezzeg buzizhatnak?
Az LMBTQ+ közösségen belül ugyan van pejoratív jelentése a buzi szónak, de azt szinte soha nem használjuk eredeti jelentésétől teljesen megfosztva, ha mégis, akkor az pont ugyanolyan bunkóság mint ha egy heteró használná a kifejezést ilyen módon. Azzal, hogy a közösségen belül nem kopik ki a szó, van esély arra, hogy a fenti folyamat visszafelé is lejátszódjon. Angol példa erre a queer, ami általános (tehát nem csak szexualitásra vonatkoztatott) negatív jelző volt, majd egy közösség aktivistáinak önmegnevezésévé válva formálódott politikailag teljesen korrekt kifejezéssé.
A magyar queer kudarca
Érdemes tovább boncolni ezt a queer szót, már csak azért is, mert pont van magyar megfelelője, ami nagyon eltérő utat járt be. A 90-es években a „más” kifejezés teljesen elfogadott volt, mára szinte csak egy évtizedekkel ezelőtt alapított túracsoport nevében tűnik fel. Hiába volt az egyik ha nem a leghosszabban élt LMBTQ+ magazin neve is Mások, a magyar megfelelő nem tudott olyan többlettartalmat magáévá tenni, mint a queer, gyakorlatilag a meleg alternatívája maradt, elveszítve ezzel az angol megfelelő legfontosabb tulajdonságát: a pontos nemi és szexuális meghatározhatóság hiányát. Ráadásul mindeközben nem tűnt el a pejoratív jelentés sem: aligha hívja ma valaki magát büszkén másnak, miközben az olyan kifejezések, hogy kérkedik másságával vagy felvállalja másságát inkább negatív töltetűek.
Hogyan szerezhető vissza egy kifejezés?
Nem kell minden nevet „megmenteni” vagy „visszaszerezni”, de ennek lehetősége megvan. Ha egy közösség ragaszkodik egy megnevezéséhez és azt identitásának részévé teszi, akkor úgy is visszaszerezhet egy kifejezést, ha a többség egy része ideig-óráig még általánosan pejoratív jelentésben fogja használni (lásd tirpákok). Az is lehetőség, ha egy jelenség többségi elutasítottsága csökken, akkor az arra használt többségi kifejezés negatív tartalma is folyamatosan veszít jelentőségéből, és így a kisebbség is visszaemelheti önmegnevezéseként.
Utószó: és Te ki vagy?
Feljebb írtam, hogy a homoszexuális kifejezés adott közegben bántó tud lenni. Mi a helyzet veled, kedves nem LMBTQ+ olvasó? Angolul meg tudnálak nevezni, úgy straight lennél, magyarul viszont heteró. Jó ez így neked?
Szőnyi Attila
