A járvány próbára teszi a szülők lelkiismeretét. Amikor tavaly márciusban beköszöntött Magyarországra a koronavírus, akkor úgy tűnt, hogy miközben nagyon aggódnunk kell az idősebbek életéért, legalább a gyermekeink biztonságban lesznek.
A második hullámban aztán elért minket a félelem a saját életünkért. Mi lesz ha elkapom a vírust és kórházba kerülök? Először ismerőseink ismerőseihez, majd már barátainkhoz kopogtatott be a halál, összeroppantva a legyőzhetetlenségünbe vetett magabiztos hitünket. Mert hittünk abban, hogy ha el is kapjuk, mi biztosan túléljük a vírust. Hiszen mi negyvenesek erősek vagyunk, már túl vagyunk egy-két dolgon, és ez is csak egy olyan akadály mint amilyenekkel megbirkóztunk már eddig is az életünkben. Vagy mégsem? Biztos ami biztos, regisztráltunk és vártunk a védőoltásra. Ha megkapjuk a másodikat is, még két hét és irány a Balaton, meg a sarki pizzéria a haverokkal, gondoltuk.
De ó jaj, a gyerekekről nem volt szó! Hogy ők is elkaphatják a vírust és kórházba is kerülhetnek? Hiába az anyai szív és az apai erő, ez most nem lesz elég, hogy megvédje azokat, akik nekünk a legfontosabbak. 16 éven aluliaknak még láthatáron sincs a védőoltás, 10 éven aluliak számára még klinikai tesztek sem folynak sehol a világon. Mi lesz akkor, ki fogja megvédeni a gyermekeinket?
A héten döntenünk kellett, hogy elengedjük-e a szemünk fényeit iskolába és óvodába. Mármint azoknak, akiknek volt választása, mert nem kellett félniük, hogy elveszítik az állásukat, ha otthon maradnak a gyerekkel. Miközben szülőként szembesülhettünk legnagyobb félelmeinkkel, rá kellett döbbennünk arra, hogy a társadalom egészének szolidaritása nélkül tehetetlenek vagyunk.
Ha most otthon is tartjuk őket, a gyerekeknek előbb-utóbb közösségbe kell menniük és amennyiben a koronavírus-hullámok folytatódnak, és egyre erősebb tünetekkel érkeznek a következő években, akkor jelen állás szerint, kizárólag a felnőtt társadalom immunitása fogja biztosítani a következő generációk túlélését.
És bár a Hofstede besorolása alapján Magyarország kulturálisan individualista társadalom, az emberiség eddig minden járványt csak kollektív erőfeszítéssel tudott megállítani. Ebből pedig az következik, hogy ha meg akarjuk védeni a gyermekeinket, akkor muszáj közösen cselekednünk.
Az írásomat azzal kezdtem, hogy a szülők lelkiismeretét próbára teszi az iskolakezdés, mert nem tudhatják bizonyossággal, hogy gyermekeik biztonságban vannak az iskolában amíg a vírus tombol. Zárásként pedig azzal fejezem be: reménykedem benne, hogy a társadalom közös lelkiismerete is megszólal hamarosan, mert most kollektív társadalmi felelősségvállalásra lenne szükség. Ha mi, felnőttek mind beoltatjuk magunkat, akkor a gyermekeink, unokáink nem tudnak megfertőződni, nem lesz ugyanis kitől elkapniuk a vírust. Akár hiszünk a védőoltásban, akár nem, felelősséggel tartozunk azokért akik jelenleg védtelenek a vírussal szemben.
Hollai Gábor
a Momentum politikusa, egy majdnem hatéves kislány édesapja
www.hollaigabor.hu
