Vasárnap, május 26-án EP-választás lesz. Ez lehet az első igazán transznacionális EP-választás, ahol a jelenlegi állapotok megőrzése áll szemben a változtatással — az európai választók szerint. A legtöbb választó változást szeretne, amit nem feltétlenül a szélsőjobb (vagy a szélsőbal) erősítésével látnak megvalósulni. Európa legtöbb országában az idő nem állt meg 2015-ben. Csak és kizárólag Magyarországon maradt a bevándorlás a választás legfontosabb témája. Ez nem meglepő, miután végtelen mennyiségű pénzből fenntartott állami propaganda működik a szabad sajtó és közszolgálatiság helyett. Fair választásról Magyarországon több okból sem beszélhetünk — ami után a teljes EP-választás versenye sem tekinthető teljesen fairnek és méltányosnak. Szilva Attila írása.
Mit jelent a változás?
Teljesen érthető, ha valaki fél a változástól. Legyen szó akár a bevándorlásról, akár a jelenlegi munkahelyeket fenyegető technológiai változásokról, ha valami ismeretlen, a megszokottól eltérő, attól szorongani szoktunk. Érthető, ha valaki ragaszkodik a megszokotthoz. Ha ragaszkodik például a hagyományos nemi szerepekhez, akkor is, ha a gender-kérdések megkerülhetetlenül előjönnek egy gyorsan változó környezetben. Ezek a témák külön állami ijesztgetőkampány nélkül is sokakat kételkedővé és szorongóvá tehetnek, és éppen ezért kellene ezekről — hitegetés és hergelés helyett — higgadt társadalmi vitákat folytatni.
Viszont ha valaki a félelemre és az ijesztgetésre építi a várható politikai nyereségét, akkor hosszú távon annak a fenntartásában érdekelt — és nem a megoldások megtalálásában. Főként nem az olyan, hosszú távon is kihívást jelentő problémák megoldásában, mint a fenntartható nyugdíjrendszer kialakítása (mivel az egyéni nyugdíjszámlák már ígéret szintjén sem léteznek) — vagy mondjuk a kutatók szerint is tényleg komoly aggodalomra okot adó klímaváltozás menedzselése, ami más országokban az EP-kampány legfontosabb témája lett.
Ezért van például az, hogy valamennyire következetes menekültpolitikát és európai szinten megszervezett határvédelmet valójában a liberálisok és demokraták ígérnek, míg a populisták egymásnak is élesen ellentmondó ötletekkel állnak elő.
Orbán Viktor új barátja, Matteo Salvini például a leginkább akarta eddig a kötelező menekültkvótákat. Az olasz kormány tavaly nyáron még az EU-s támogatásokat is megvonta volna a menekülteket elutasító visegrádi országoktól. A Momentumnak van javaslata egy okos menekültpolitikára— közös európai határvédelemmel és kvótakereskedelemmel. Említsük meg azt is, hogy Orbán Viktor 2015 szeptemberében elmondott bevándorlással kapcsolatos hat pontja elég jól megfeleltethető volt Guy Verhofstadt öt pontjával, az alábbi módon:
Orbán Viktor javaslatai:
O1. A görög határok védelmének átengedése azoknak az európai országoknak, amelyek készek ebben részt venni.
O2. A menekültek és a gazdasági bevándorlók szétválasztását még a schengeni övezeten kívül.
O3. A biztonságosnak tekintett országok listájának európai szintű meghatározását. Az uniós tagokat és tagjelölteket automatikusan tekintsék biztonságosnak.
O4. Az új pénzügyi források érdekében minden tagállam növelje meg egy százalékkal befizetését és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal. Ez hárommilliárd eurót jelent egyszázalékonként és annyiszor kell megismételni, amennyi pénzre szükség van a krízis kezeléséhez.
O5. Kiemelt partnerség kialakítását azokkal az államokkal, amelyek nélkül nem lehet kezelni a helyzetet (Törökországgal és Oroszországgal).
O6. Úgynevezett világkontingens, világkvóták létrehozását, vagyis hogy az egész világot vonják be a menekültválság kezelésébe.
Guy Verhofstadt javaslatai:
V1. Azonnali segítégnyújtás az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, hogy javítson a menekülttáborok körülményein.
V2. Az Európai Unió által vezetett európai béke-kezdeményezés, hogy elfogadjon egy béketervet Szíria számára.
V3. Valódi európai határvédelmi szervezet [felállítása], amely megfelelő kapacitással rendelkezik, hogy jól szervezett módon fogadja, átvilágítsa és regisztrálja a szárazföldön vagy tengeren érkező embereket.
V4. Egységes európai menedékház rendszer [kiépítése], valamint a dublini szabályok radikális felülvizsgálata, hogy ne 28 különböző nemzeti rendszer dzsungelében tévelyegjünk.
V5. Egy valódi európai menekültügyi irányelv kidolgozása, amely egyaránt lehetőséget teremt a képzett és képzetlen emberek számára, hogy egy objektív feltételek alapján munkát vállalhassanak az EU-ban.
O1+O2=V3, O3=V4, O4=V1, O5=V2. Lényegében O6 is rendben volt, csak Orbánnál hiányzott a V5. (Az otthonra küldött végtelen hazug kommunikáció már egy másik kérdés.) A közös európai határvédelem legalább 2008 óta egy „brüsszeli terv”.
A felelős hozzáállás az lenne, ha a holnaputánnal is foglalkoznánk. Ha az arányaiban a Marshall-segélyt is meghaladó EU-s támogatásokat egy modern oktatási rendszerbe fektetnénk be, ami megtanít egy életen át tanulni és másokkal együttműködni. És az egészségügybe, ahol valójában már ma sem garantált az ellátás biztonsága. A német autógyárak holnap még adnak munkát, de semmi nem garantálja, hogy ez holnapután is így lesz. Ezért az a Momentum kampányszlogenje, hogy „EU-s pénzt csak kórházakra, iskolára és munkahelyekre”. Ezekért a célokért Brüsszelben kell küzdeni. A Mercedes épp a napokban függesztette fel a kecskeméti gyár bővítését.
Ugyanakkor a változatlanság egészen mást jelent a populista pártoknak, mint a választóiknak. A kelet-európai populistáknak a változatlan helyzet az EU-s források szétosztása feletti további kontrollt, és ezáltal a hatalom biztosítását jelenti. Akár a törvényes rend felszámolásának az árán is. Ezért van az, hogy a magyar miniszterelnök vejének még a (fideszes többség által írt) törvényeket sem kell betartania. Nem érdekük a törvény előtti egyenlőség. A populisták érdeke egy cselekvésre képtelen EU, ami többek közt nem tudja biztosítani a támogatási pénzek célba érését, és ahol minden válságért Brüsszelt lehet hibáztatni.
Viszont ennek a félkész, működési hibákkal terhelt szerkezetnek az ilyen formában való megőrzése az Orbánhoz hasonló populistákon kívül valójában senkinek sem az érdeke. Ezért kell elmennünk szavazni a Fidesz ellen május 26-án.
Felelősségünk határozott visszajelzést küldeni arról, hogy európai adófizetői pénzből egy bűnös rendszer épült ki — ami nem lehet minta Európában — és nem tarthat örökké Magyarországon.
De hát nincs ellenzék…
Valóban nincs erős és egységes ellenzék. Ennek számos oka van azon túl, hogy a pálya lejtős. Néhány példa, röviden. A rendszer sok mondásával egyetértő, a CEU elűzését ünneplő, a rendszer médiájában felületet kapó újfasiszta Mi Hazánk elnöke tavaly még a legnagyobb ellenzéki párt alelnöke volt. Az MSZP helyenként a Fidesszel közösen engedi, hogy egy parkolási maffia fosztogassa a budapesti polgárokat. Kívülről nézve a DK egy olyan ismert, de nagyon megosztó politikus személyi kultuszára épül, aki után Bajnai Gordonnak egy évig kellett frontsebészkedni. Az LMP erős embere, Ungár Péter sok szálon kapcsolódik a NER gazdasági elitjéhez (Mészáros Lőrinchez), miközben a párt húzóarcának számító Szél Bernadett és Hadházy Ákos a pártból már régen kiléptek. (Szél Bernadett azóta a Momentum rendezvényeinek rendszeres felszólalója.)
Mindez egy összefoghatatlan ellenzékhez, feloldhatatlan ellentmondásokhoz, és emiatt potenciálisan újabb és újabb szereplők megjelenéséhez vezet — ami aztán nem egyesíti, hanem tovább aprózza az ellenzéki szavazatokat. Ha valaki kap egy kis reflektorfényt ma, holnap már azért lesz számon kérve, hogy „miért nem fog össze”. Egy-egy véleményvezér olykor egy héten belül mond önmagának is ellent (tisztelet a kivételnek).
A feloldás csak az együttműködés és a verseny ötvözete. Például őszre mindenhol meg kell találni azt a helyben is elismert ellenzéki jelöltet, aki nem az állampárt jelöltje — viszont egy listás szavazáson muszáj versenyezni. Csak így mérhetőek fel a valós erőviszonyok, csak így lehet értékelni az egyes pártok cselekvését, tevékenységét. Ilyen listás szavazás a most vasárnapi EP-választás, aminek a szabályait szerencsére nem a Fidesz alkotta meg.
A fentiek miatt sokan érezhetik, hogy nem tudják hová tenni az X-et — ami azért valahol nagyon érthető. Ezzel együtt, ha máshogy nem, akkor egy dobókockával a zsebben, de mindenképp menjünk el vasárnap szavazni. Akadályozzuk meg, hogy újra végtelen arányba nyerjen a Fidesz. Százezres tüntetéseknek nem a választás utáni, hanem a választás előtti napokon lenne értelme.
Személy szerint most nem csak valami ellen, hanem valami mellett is tudok X-elni, ami ritka pillanat a magyar politikában. Ez a valami a Momentum Mozgalom, ami 2017-ben meghátrálásra kényszerítette a rezsimet. Egy olyan sikeres aláírásgyűjtést szervezett, ami egy leendő budapesti olimpia akarásáról, vagy nem akarásáról kezdeményezett volna népszavazást, miután ez sok (nyugat-európai) városban megosztó (és egyre kevésbé támogatott) ötlet a korrupciós kockázatok és fenntarthatósági szempontok miatt.
Egy kivételes állapot állt elő: egy hónapig nem a rezsim tematizálta a közbeszédet. Végül meg sem próbáltak érvelni egy saját kampányban az olimpia mellett, hanem gyáván megfutamodva kihátráltak az ügy mögül.
Ez egy sikeres közösségi akció volt, ami mögött volt teljesítmény is. Ugyanakkor a teljesítmény _nem_ egyenlő a sikerrel. A dolgokat szokás reklámozni is, egy erős káromkodással is lehet (rövid időre) erős reflektorfényt kapni. Átlagemberként is ismerős ez: az ember kap tíz-húsz lájkot valamire, aztán tíz évente jön egy Facebook-bejegyzés, amire egyszer csak ezren felüli visszajelzés és megosztás érkezik. Ekkora különbség a teljesítményben, a beletett munkában viszont biztosan nincs. Ez olyan, mintha egyszer szembejönne az utcán egy száz méter körüli ember.
Teljesítményre pedig azóta is akadt példa. Teljesítmény volt az, ahogy Kerpel-Fronius Gábor Németországban és Svédországban, nemzetközi környezetben állta a sarat az EP-választás kapcsán rendezett vitákon. A Momentum egyáltalán nem volt felkészületlenebb, mint a svéd vagy német vitapartnerei. De teljesítmény az is, hogy momentumos aktivisták a Sargentini-jelentést értelmező szórólapokat osztottak a forgalmasabb csomópontokban. Fel kellett kelni hozzá hajnalban, cselekedni, melózni.
De említhetjük az MTA és a CEU melletti tüntetéseket, a civil szervezetek megbélyegzése elleni, vagy a melegek jogegyenlősége melletti kiállást, vagy Minority SafePackhez való csatlakozást. Utóbbinak az volt a célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. (Le kell rövidíteni az időt, ami alatt a sikeres európai polgári kezdeményezések javaslatai az Európai Bizottság elé kerülnek. A szükséges aláírások számát egymillióról ötszázezerre csökkentené a Momentum.)
Talán említésre méltó akció, amikor Tállai András Facebook-falán felhívtuk a figyelmet arra, hogy az általa hetente büszén átadott dél-borsodi beruházások mind EU-s pénzből vannak. Ezt egy kétsoros kommenttel én kezdtem el, de végül már az RTL Klub is Tállait kereste.
Az oktatás világnapján országszerte könyveket hagytunk el lila csomagolásban, amiben szintén volt szerencsém személyesen segíteni. A Momentum tanszereket gyűjtött az iskolakezdéshez. Momentumosok felújították a Wesley János Óvoda csoportszobáját, kifestették a Dankó utcai óvodát. Másfél köbméter szeméttel lett kevesebb a Duna parton a Margít hídnál, megújult a Filatorigátnál lévő felüljáró, egy nyilvános WC Tatán, egy deszkapark Telkiben, a borsodi Momentum virágokat ültetett Bánrévén, és még lehetne ezeket sorolni.
Az egyik legfontosabb akció az volt, amikor Cseh Katalin az ügyészség előtti térre aktivistákkal felírta, hogy milyen hatalomhoz köthető bűnügyekben nem járt el az ügyészség. Mert többek közt Polt Péter miatt áll ilyen stablian ez a bűnös rendszer.
Az ehhez hasonló akciók, például a valódi hírek beolvasása a “közTV”-ben mutatja azt, hogy a Momentum érti, hogy más eszközökkel kell politizálni egy hibrid rezsimben, mint egy liberális demokráciában. És ebben nincsenek nyugati minták, mert például egy skandináv ellenzéki pártnak nem ilyen eszközökkel kell ügyesnek lenni.
Dr. Cseh Katalin orvos és közgazdász, akitől először hallottam azt a szót 2015-ben egy kávé mellett, hogy Momentum. Szakpolitikai felkészültségéről és európai uniós ismeretei felől nincs kétségem. Nem véletlen, hogy az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) hét kampányarcának az egyike pont ő. Az ő személye számomra külön garanciát jelent a hosszú távon a változásra, a Momentum EP-programjának képviseletére.
