Vállalkozás – barátságtalan szabályozások

Mit és hogyan mér a Világbank “Doing Business” módszertana?

A washingtoni székhelyű Világbank elsőként 2003-ban („Doing Business 2004” címmel) publikálta a világ különböző országait az vállalati működési környezet különböző jellemzői alapján összehasonlító jelentését. Az országokat az „üzletelési könnyedség” (ease of doing business) komplex mutató alapján 2005 óta rangsorolja. A világ közel 200 országa sorrendjének alapját képező aggregált mérőszámot az alábbi 10 témához kapcsolódó összesen 45 indikátor alapján, ún. benchmarking módszerrel határozzák meg:

•     cégalapítás (starting a business)   
•     építési engedélyeztetés (dealing     with construction permits)
•     villamos energia beköttetése    (getting electricity)   
•     tulajdonjog bejegyzés (registering     property)   
•     hitelhez jutás (getting credit)   
•     kisebbségi tulajdonosok védelme     (protecting minority investors)   
•     adófizetés (paying taxes)   
•     külkereskedelem (trading across     borders)   
•     szerződések érvényesíthetősége     (enforcing contracts)   
•     csődeljárás (resolving insolvency)

A „kemény” indikátorok jellemzően az üzleti tevékenységekre vonatkozó jogi szabályozásból (pl. építési engedélyeztetéshez kapcsolódó hatósági eljárások száma, adóterhek száma és mértéke) vezethetők le. A „puha” indikátorok (pl. részvényesi jogok gyakorlásának könnyedsége) meghatározását pedig a Világbank cégvezetők, kormányhivatalnokok és vállalkozásfejlesztési szakértők (pl. kérdőíves) megkérdezésével végzi. Az összehasonlíthatóság érdekében a módszertan ún. standardizált eset szcenáriókon (standardized case scenarios) alapul. Például az építési engedélyeztetés mérőszámait egy átlagos raktárépületnek az adott ország fővárosában történő kialakításához kapcsolódó adminisztrációs terhek számszerűsítésével határozzák meg.

Globális éllovasok

A 2018. október végén publikált („Doing Business 2019”) Világbank-jelentésben – az aggregált index alapján – az első 10-ben az alábbi országokat találjuk:

1.     Új-Zéland   
2.     Szingapúr   
3.     Dánia  
4.     Hongkong
5.     Dél-Korea
6.     Grúzia (!)   
7.     Norvégia   
8.     USA   
9.     Egyesült Királyság
10.     Macedónia (!)

Magyarország pozíciója időben és térben

Hazánk a 190 országot tartalmazó rangsor korántsem előkelő 53. helyét foglalja el, ami szinte hajszálpontosan megegyezik a 2005-ben elért 52. hellyel. Az ezt követő 2006. évi mélypontot (66. helyet) követően, a pénzügyi válság begyűrűzését közvetlenül megelőzően, 2008-ban már a 41. helyen álltunk. Majd folyamatos lejtmenet: 2008 és 2014 között az 54. helyre estünk vissza. 2015-2016-ban (42. és 41. helyek) jelentős, de átmeneti javulás következett be a magyar üzleti környezet világbanki megítélésében. A 2017-es (48. hely) és 2018-as (53. hely) számok viszont ismét a versenyképességünk romlását mutatják. Az elemzett időszak (2005-2018) egészét tekintve tehát a stagnálás jellemző: a szüntelen kormánypropaganda állításai ellenére, nemzetközi összehasonlításban, a hazai üzleti környezet jottányit sem javult az uniós csatlakozás óta.

 A globális összevetés mellett vizsgálódjunk szűkebb térben is, és hasonlítsuk össze a vállalkozási klíma főbb mérhető jellemzőit a szomszédos országok hasonló mutatóival (lásd alábbi táblázat)!

Magyarország és a szomszédos országok helyezései a Világbank Doing Business 2019 módszertana alapján, témák szerinti bontásban és összesítve, 2018

Látható, hogy a 2030-ig továbbra is legfeljebb az M1-es autópályán elérhető osztrák sógorok ebben (is) fényévekkel előttünk járnak. A szlovénok és az utóbbi 10 évben a szlovákok irigyléséhez már-már hozzászoktunk. Ennél jóval megdöbbentőbb azt látni, hogy 2018-ban már Szerbia és Románia esetében is vállalkozásbarátabbnak tekinthető a cégek alapítására és működésére vonatkozó szabályozás, mint Magyarországon.

Üzlet-szabályozási siker- és kudarcterületek

A Világbank által vizsgált egyes területek közül a külkereskedelem az egyetlen olyan, ahol – az EU-tagsággal együtt járó vámunió-tagságnak köszönhetően – nincsenek bürokratikus akadályok. E téren – a többi EU-tagországgal holtversenyben – a világranglista élén állunk. Köszönjük Brüsszelnek, és a 2019-es európai parlamenti választások során védjük is meg a liberalizált (értsd: szabad, akadálymentes) EU-n belüli áruáramlást!

Éllovasok ugyan nem vagyunk, de viszonylag jónak számít – regionális szinten is – az ingatlantulajdon bejegyzés, a hitelhez jutás és a szerződés-érvényesíthetőség könnyedségére vonatkozó helyezésünk is.

Vállalkozói szempontból az építésügyi szabályozás viszont egyértelműen kudarcterület. Az Orbán-rezsim építésügyi politikájának fókuszában a lakossági építkezésekhez kapcsolódó adminisztratív terhek csökkentése áll, miközben az üzleti célú ingatlanfejlesztéseket terhelő bürokrácia továbbra is nagyban sújtja a Magyarországon beruházni szándékozókat. CSOK a kormánynak!

Nem tesszük ki az ablakba a kisebbségi tulajdonosok érdekeinek gyenge védelmét sem. De ennél is tanulságosabb a villamos közmű szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódó kiugróan magas bürokrácia-teher. Ha egy induló vállalkozás – raktárépület létesítése céljából – villanyáramot szeretne beköttetni ma Magyarországon, akkor 5 eljárással, átlagosan 257 (!) napos (Szlovákiában: 89, Szerbiában: 125, Romániában:174 napos) átfutási idővel és az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem (income per capita) több mint 80%-ának megfelelő költséggel kell számolnia. Ráadásul e téren még rosszabbul állunk, mint a rezsiharc meghirdetésének évében (2013-ban: 109. hely). Nesze neked, rezsicsökkentés!

Könnyű üzlet, nagy foci?

A kis pénz-kis foci, nagy pénz-nagy foci elvéből kiindulva érdekes azt látni, hogy Magyarország Doing Business rangsorban (53. hely) és az aktuális FIFA-ranglistán (55. hely) jelenleg elfoglalt pozíciója szinte hajszálpontosan megegyezik egymással. Stadion-országban adódik a kérdés, hogy vajon van-e direkt összefüggés a két dolog között? Jobb-e a foci azokban az országokban, ahol kiszámíthatóbb, teljesítményre, és nem a kiskapuk megtalálására, a „mutyizásra” ösztönöz az üzleti környezet?
Az összefüggés globális szinten nem áll fenn. Az egyik végletet ugyanis azok a dél-amerikai országok (lásd például Brazília: 109. hely a Világbank-rangsorban – 3. hely a FIFA-ranglistán, Uruguay: 95. – 6., Argentína: 119. – 12., Kolumbia: 65. – 11.) képviselik, ahol üzletelni sem egy

életbiztosítás, de cserébe van jó (nemzetközi színtéren versenyképes) nemzeti foci. A másik végleten pedig látunk olyan országokat (lásd például Új-Zéland: 1. – 119., Szingapúr: 2. – 165., Észtország: 16. – 98.), ahol fontosabb az üzleti, mint a futballteljesítmény, illetve ahol az adófizetők pénzét nagyobb arányban az üzleti környezet, és nem a foci-cirkusz fejlesztésére fordítják. De természetesen vannak az „arany középúton” járó országok (lásd például Dánia: 3. – 10., Egyesült Királyság: 9. – 5., Svédország: 12. – 17.) is, amelyek előbb váltak gazdasági-, mint foci nagyhatalommá.

Magyarország jelenleg nem ezen az arany középúton, hanem a középszerűség útján jár. Jelenleg a futball-közegben és az üzleti életben sem a teljesítmény, hanem a „mutyi”, az egypárti vezetésnek való megfelelés a „siker” elsődleges kulcsa.