Top 10 magyar
környezetvédelmi katasztrófa
az elmúlt másfél évtizedből
Ez a 10 környezetvédelmi katasztrófa önmagában is megdöbbentő, hogy megtörténhetett, de az elmúlt évtized teljes képe kifejezetten sokkoló.

10. RÁKKELTŐ ILLEGÁLIS HULLADÉK A BUDAPESTI VEGYIMŰVEK TELEPHELYÉN
2015-ben napvilágra került a hír, hogy a Budapesti Vegyiművek (BVM) felszámolás alatt álló Illatos úti telephelyén éveken át szabálytalanul tároltak közel 12 ezer hordónyi különösen veszélyes vegyi hulladékot. Mindezt az illetékes hatóságok és az önkormányzati vezetők tudtával. A hordókat végül elszállították, de 2022-ben kiderült: további száz tonna illegálisan tárolt, rákkeltő vegyi anyag szivárog a telephelyen egy pincéből, lakott terület közvetlen közelében. A magyar környezetvédelmi hatóságnak már 2015 óta tudomása volt erről, mégsem történt érdemi intézkedés.
Kép: Ferencváros Önkormányzata

9. ÖKOLÓGIAI KATASZTRÓFA A SZŐDRÁKOSI PATAKBAN
2023. augusztusában Veresegyház, Őrbottyán és Vácrátót körzetében 3 napig titokban ömlött a szennyvíz a Sződrákosi-patakba. A patak és a közeli halastó szinte teljes élővilága kihalt. Még az eset helyszínétől több kilométerre is mérgező, zöld hab fedte a vízfelszínt. A katasztrófa oka, hogy Veresegyházán eltörött egy szennyvízcső, a szennyezett víz pedig a szennyvíztelep helyett a közeli Sződrákosi-patakba ömlött. A régió vízügyi ellátásáért felelős DMRV Zrt. az esetet napokig próbálta eltitkolni a lakosság elől, sem a fürdőzőket, sem a horgászokat nem figyelmeztették. A szennyvízcső töréséhez többek között az vezetett, hogy míg Veresegyháza lakossága 10 év alatt majdnem 50 százalékkal nőtt, a kormány nem adott pénzt az ellenzéki városvezetésnek a szennyvízelvezető rendszer fejlesztésére.
Kép: Tavirózsa Egyesület

8. SÚLYOS IVÓVÍZSZENNYEZÉS ABASÁRON
2013 októberében Abasáron a hatóság hetekre felfüggesztette az ivóvízellátást, mert mérgező szerves oldószereket (szén-tetrakloridot, triklóretilént és tetraklóretilént) mutattak ki az ivóvízben, a megengedett mennyiség többszörösét. Mindhárom anyag szerves ipari oldószer, melyeket ma már nem, vagy csak szigorúan szabályozott keretek között használnak Magyarországon. A szennyezés oka a közelben működő, de már régebben bezárt diódagyár lehetett. Ugyanakkor a közeli régi honvédségi kutakban arzént is találtak. Az eset kivizsgálása során kiderült: a regionális vízművek már májusban határérték feletti szennyezőanyagot mért az ivóvízben, de nem jelentették. A megyei ÁNTSZ pedig 2010 után nem végzett méréseket a környéken, és nem vette észre, hogy a szolgáltatók sem küldik be a mérési adataikat.
Kép: MTI

7. OLAJSZENNYEZÉS SZIGETSZENTMIKLÓSON
2020. decemberében hatezer liter fáradt olajat engedtek bele egy szigetszentmiklósi csatornába. A szennyezés a Ráckevei-Soroksári Duna-ágba is kijutott, és elpusztított 1800 m2-nyi úszólápot. A kiemelt természetvédelmi oltalom alá tartozó területen számos védett állat és növény lett a gondatlan károkozás áldozata. A helyreállítás költségei meghaladták a 100 millió forintot. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség 2023. október 13-án a megszüntette a nyomozást, a tettest nem találták meg.
Kép: Országos Vízügyi Főigazgatóság

6. ÓBUDAI MÉREGSZIVÁRGÁS
2009 óta tudják a hatóságok, hogy a volt Óbudai Gázgyár telephelyéről rákkeltő anyagok (pl. arzén, benzol, mérgező policiklusos aromás szénhidrogének) szivárognak a Dunába. A Greenpeace mérései a határértékeket jelentősen, akár százszoros, ezerszeres mértékben is meghaladó szennyezéseket mutattak ki. A szivárgás extrém alacsony dunai vízállásnál – ellennyomás hiányában – kezd el szivárogni a folyóba. Ez történt 2018-ban, 2022-ben és 2023-ban is, a kormány és a környezetvédelmi hatóság mégsem tesz semmit a terület kármentesítése érdekében.
Kép: Greenpeace

5. ILLEGÁLIS GUMITEMETŐK ZALÁBAN
2023 nyarán Tompos Márton, a Momentum országgyűlési képviselője gigantikus méretű illegális gumilerakatokat talált Zajdán és Devecseren. A telepeken a több ezer tonnányi abroncshegy mellett ledarált műanyagot és papírt is tároltak. Ha egy ilyen lerakat begyullad, akkor a tüzet szinte lehetetlen eloltani, ami óriási környezeti katasztrófát eredményezhet. A gumitemetőket létrehozó céget korábban felszámolták, így nem sikerült felelősségre vonni. A hatóságok és a helyi önkormányzat semmit sem csinál, így egyelőre nem tudni, mikorra fogják felszámolni a környezeti katasztrófával fenyegető gumihegyeket.
Kép: Momentum

4. A SAJÓ FOLYÓ PUSZTULÁSA
2022-ben a Sajó folyó a magyar-szlovák határnál olyan erősen szennyeződött, hogy a színe sötét narancssárgára váltott, és több kilométeres szakaszán teljesen elpusztult az élővilága. A mérgező anyag egy szlovák vasércbányából érkezett, mely ugyan évekkel korábban bezárt, de a bányát feltöltő talajvíz kioldotta a talajból az élővilágra káros elemeket. A hónapokig tartó ökológiai katasztrófa során többek között arzén, vas, mangán, antimon és cink is került a folyóba. Az súlyosan mérgező arzén koncentrációja a beömlés helyszínén az uniós határérték 400-szorosát is elérte. Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője már ekkor európai megoldást sürgetett az ilyen, határokon átnyúló katasztrófákra, és egy évvel később kezdeményezte egy Európai Környezetvédelmi Hatóság felállítását.

3. SZABÁLYTALANUL MŰKÖDŐ AKKUGYÁRAK
Az elmúlt években több mint 40, akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó üzem jött létre vagy kezdett el megépülni Magyarországon. A környezetre súlyosan veszélyes technológiát és vegyi anyagokat használó cégek kapcsán számtalan szabálytalanság, baleset és potenciális környezetszennyezés látott azóta napvilágot. Gödön a civil szervezetek mérései lítium és N-metil-2-pirrolidon (NMP) nevű mérgező oldószer nyomait találták a talajvízben, miközben a gyár saját monitoring kútját évek óta betemették. Bátonyterenyén a hatóság emberei egy ellenőrzés során rosszul lettek a levegőben terjengő oldószer szagától. Komáromban és Iváncsán úgy használtak rákkeltő anyagokat a gyártásban, hogy ezt nem jelentették be az illetékes hatóságoknak. Az akkumulátorgyártás felfutása még csak most kezdődik el Magyarországon, de már most világosan látszik: a hazai környezetvédelmi rendszer teljesen felkészületlen ezeknek a gigacégeknek az ellenőrzésére és szabályozására.
Kép: MTI

2. A FERTŐ-TÓ PARTJÁNAK ELPUSZTÍTÁSA
2020-ban a magyar kormány gigaberuházást kezdett a Fertő-tó partján. A tervezett szállodáknak, apartmanoknak és vitorláskikötőnek helyet csinálva 60 hektárnyi, természetes élőhelyet pusztítottak el és betonoztak le rövid idő alatt. Mindezt a Fertő-Hanság Nemzeti Parkon belül, Natura 2000-es és UNESCO Világörökségi területen. A partszakasz teljes elpusztítása után a beruházást 2022-ben pénzhiány miatt leállították, halott betonpartot hagyva maguk után. A teljesen értelmetlen és embertelen környezetkárosítást a magyar környezetvédelmi hatóságok éveken keresztül tétlenül nézték. A Greenpeace, a helyi civilek és a Momentum is tiltakozó akciókat szervezett, melyek hatására a kormány ígéretet tett a Fertő-partjának helyreállítására.
Kép: Fertő tó barátai

1. VÖRÖSISZAP-KATASZTRÓFA AJKÁN
2010. októberében átszakadt az állami tulajdonú ajkai timföldgyár tározójának gátja, és több mint egymillió köbméternyi vörösiszap öntötte el a környező településeket. A maró hatású ipari hulladék óriási károkat okozott Kolontáron, Devecserben, Somlóvásárhelyen és a környéken. Tíz ember meghalt, 150-en megsérültek, 390 embert pedig azonnal ki kellett menekíteni. A tömény lúg teljesen kipusztította a Torna-patak és a Marcal folyó élővilágát. A vörösiszappal elöntött 800 hektár termőföldön legalább 30 évig nem termelhetnek élelmiszert.
Fotó: MTI

A magyar kormány tudatosan verte szét a környezetvédelmet Magyarországon. Ezért kezdeményezte Donáth Anna egy Európai Környezetvédelmi Hatóság felállítását, hogy Magyarországon is komolyan vegyék végre a szigorú uniós környezetvédelmi szabályokat.
Ha eddig nem írtad alá az európai petíciót, nézd végig a TOP 10 környezetvédelmi katasztrófát, és támogasd Te is aláírásoddal az európai zöldhatóság létrehozását!
Állítsuk meg együtt a környezetrombolást!
Írd alá te is Donáth Anna kezdeményezését egy Európai Környezetvédelmi Hatóság létrehozásáról!