Taigetosz-csúszda

Taigetosz-csúszda a XVI. kerületben

by | 2021 Mar 20. | Helyi szervezeti hírek

Március 16-án a 24.hu portálon, majd több helyen is megjelent, hogy a rendőrség 13 hónap után megszüntette a nyomozást a XVI. kerületi csúszdaparkban történt súlyos sérülésekkel kapcsolatban. A szülők elmondásával szemben a felkért igazságügyi szakértő okfejtésének adtak nagyobb hangsúlyt, aki a gyermekek felelősségét emelte ki, miszerint “a csúszdák használatából eredő kockázat lényegesen függ az azt igénybe vevő ügyességétől, képességétől és nem csupán csak az életkorától.”

Hollai Gábor, a Momentum országgyűlési képviselőjelöltje és a Momentum XVI. kerület szervezete egy “Vigyázz, Taigetosz-csúszda!” feliratú táblával mutatott görbe tükröt a hatóságoknak, akik a gyermekeket hibáztatták a csúszdán szerzett súlyos sérüléseikért.

Hollai Gábor a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben elmondta,

“ az önkormányzattól több hónapos huzavona utána tudtam megszerezni a csúszdával kapcsolatos iratokat, amikből kiderült, hogy az előírások sem egyértelműek, ezt mégsem engedte kivizsgálni a polgármester.”

A figyelemfelhívó akció céljáról pedig azt írta,

“a szülők elégedetlenségét szeretnénk kifejezni ezzel a felirattal és figyelmeztetni őket, hogy a rendőrség szerint ha megsérül a gyerek a játszótéren, akkor nem volt elég ügyes. ”

Részletek Hollai Gábor posztjában.

Ajánló

X