Tompos Márton, a Momentum elnöke az alábbiakat írta a közösségi médiában a kormány SZJA-visszatérítési terveire reagálva.
Hamarosan édesapa leszek, ezért egyre többet gondolok arra, hogy milyen jövő vár rám és a családomra, illetve szülőként mit üzen nekem a magyar kormány.
Első hallásra örülhetnek a kettő vagy több gyermeket nevelő családok az Orbán által bejelentett adómentességnek. Ez már nemcsak adókedvezmény, hanem mentesség az anyáknak. Havonta akár több százezer forint is a családoknál maradhat.
A teljes összeg nagyjából 1000 milliárdos lyukat fog ütni a költségvetésen. Ez a pénz hiányozni fog ismét. De honnan is? A Fideszt ismerve onnan, amire ezeknek a szülőknek és a gyerekeiknek szüksége lenne: oktatás, egészségügy, gyermekvédelem, szociális szféra.
Ne legyenek illúzióink! Ez egy előrehozott választási osztogatás a Fidesztől. Mivel pénzt nem tudnak osztogatni, mint 2022-ben, ezért inkább nem szedik be a pénzt a családoktól.
De a valóságban ez azt üzeni a családoknak: „figyeljetek, én ezt a pénzt nem tudom rendesen elkölteni, megfelelő állami szolgáltatást nem tudok adni, de ha rám szavaztok, cserébe nem szedem be tőletek ezt a pénzt és arra költitek, amire akarjátok”.
Köszönöm szépen, miniszterelnök úr, de szülőként nekem nem a pénzemre van szükségem, hanem egy működő államra és egy élhető országra, amiben felnevelhetem a gyermekemet!









