A Balaton és környéke nem csak Magyarország, de Közép-Európa egyik legsikeresebb, leggyorsabban fejlődő régiója is lehetne. Lehetne – ha a fideszes elit, a NER újdonsült lovagjai, hathatós állami segítséggel nem épp most nyúlnák le maguknak szőröstül-bőröstül.
A 2021-től induló új EU-s költségvetési ciklus kezdetére újra kiszámolják, melyik európai régióban mekkora volt a GDP-növekedés, és ez alapján melyik régiókategóriába sorolható. Magyarországon – Pest megye és Budapest szétválasztását követően – nyolc régióval kell majd számolnunk, ezek közül hét is a legkevésbé fejlett kategóriába tartozik majd, azaz nem fogja elérni egy átlagos EU-régió GDP-színvonalának 75%-át. Összehasonlításképpen: a cseheknél három korábbi kevésbé fejlett régió is átlépi majd ezt a küszöböt és bekerül az átmeneti kategóriába. Ők fejlődnek, mi nem. Ott nem csak Prága és környéke üti meg ez Unió átlagos fejlettségi szintjét, de a vidék is.
Nálunk még a Balaton környékéből sem sikerül kisajtolni némi előrelépést.
Pedig esély éppen lenne rá. A turizmus fejlesztése, és az arra épülő szolgáltatói hálózat, erős vállalkozói kultúrával megtámogatva évtizedekre beindíthatná a térség gazdaságát. Ehelyett azonban a kormány a hozzá hű nagyvállalkozóknak játssza át a tavat és környékét – történelmi hibát követve el ezzel.
A Balaton, ahelyett, hogy minden magyar ember esélye lenne, Mészáros Lőrinc és környezete gazdagodásának eszköze lehet majd a jövőben.
Miről van szó?
A tömegek nyaralóhelyéből az elmúlt években egyre inkább a kiváltságosok pihenőhelyévé vált a Balaton. Kormányközeli és egyéb jól menő vállalkozók vásárolják fel a legjobb telkeket, hogy oda luxusapartmanokat húzzanak fel. Eltűnőben vannak a szabadstrandok, a kempingeket beépítik, ezzel pedig egyértelműen a szegényebb rétegek szorulnak ki a tó mellől. Az új szabályozás az építkezéseknek kedvez a zöld felület és a szabadon hozzáférhető vízpart kárára, a következő években pedig több százmilliárd forintot költ a kormány a Balaton fejlesztésére. A legnagyobb beruházó és a változások legnagyobb nyertese természetesen Mészáros Lőrinc és Tiborcz István. A kormányfő jó barátja és a veje már 14 kemping és 10 szálloda tulajdonosa a Balaton körül, de a portfólióban van borászat, kikötő és golfpálya is. Az ingatlanpiacon általában úgy tartják, érdemes Mészárosék közelébe költözni, vagy a szomszédjukban befektetni, mert az ilyen környék biztosan fejlődni fog – a Balatonnál sincs ez másképp.
Hogyan érik ezt el?
- Lázár János kezdeményezésére 2016-ban módosult a Balaton-törvény, méghozzá több olyan rendelkezéssel, amely lazított a partszabályozás előírásain és megkönnyítette az ingatlanberuházásokat.
- Szintén tavaly módosult a területrendezési törvény is, amely többek között a Balatonra vonatkozó szabályokat is rögzíti. Az intézkedés célja az volt, hogy az eddigi területhasználati szabályok rugalmasabbá váljanak, és könnyebben elkészíthetőek legyenek a települési tervek.
- Többletforrások biztosításával. Összesen 365 milliárd forintot költenek
majd – részben uniós forrásból – turisztikai fejlesztésekre a térségben. Ezen felül 2019-et követően további 300 milliárd forintnyi forrást biztosít majd a kormány a kiemelt térségek, köztük a Balaton turizmusának fejlesztésére – ennek a programnak az egyik legfontosabb célkitűzése a szállodafejlesztés.
Kik lesznek a kedvezményezettek?
- Mészáros Lőrinc. Az utóbbi néhány évben a gázszerelőből lett oligarcha érdekeltségi hálójába került a Hunguest Hotels lánc (amely a fentebb taglalt állami szállodafejlesztési program egyik legnagyobb nyertese lehet majd), illetve a Balatontourist is, amely főleg kempingek üzemeltetésével foglalkozik. A két vállalkozás együttesen Magyarország legnagyobb turisztikai vállalkozásának számít, és most Orbán Viktor egyik közeli barátjának, korábbi gázszerelőjének, szülőfaluja polgármeseterének érdekeltségi körébe tartozik.Az idegenforgalom mellett Mészáros cégbirodalma a Balaton környékének agráriumában is terjeszkedik. Egyik cége, a Búzakalász 66 Kft. több mint 100 hektár szőlőültetvény tulajdonosa a Balaton-felvidéken. Mészárosnak van négy borászati vállalkozása is, amelyek az oligarcha által korábban megszerzett Tokaj környéki pozíciókkal együtt ebben az ágazatban is a legnagyobbak közé helyezik a miniszterelnök barátját.Szintén a felcsúti polgármester tulajdona a Balaton rádiójának titulált Part FM, illetve mind a négy Balaton-parti megye napilapja (Veszprém megyei Napló, Zalai Hírlap, Somogyi Hírlap, Fejér Megyei Hírlap). A dél-balatoni vasút felújítási munkálataiból szintén jutott egy 72 milliárd forintos szelet Mészáros egyik érdekeltségénél. A projektben a költségek az előzetes számításokhoz képest mintegy 20 milliárd forinttal növekedtek a megvalósítás során.
- Tiborcz István. A miniszterelnök veje megszerezte magának – az Elios-botrányban megismert kapcsolatán, Hamar Endrén, illetve Mészáros egyik üzlettársán, Somlyai Zoltánon keresztül – a keszthelyi vitorláskikötőt, és a partközeli Hullám Szállót. Az üzletet Mészáros érdekeltségébe tartozó pénzintézetek finanszírozták. Tiborcz kapott a kempingekből is egy szeletet, így néhány foghíjtól eltekintve közvetlenül az Orbán család érdekeltségébe került a teljes városi pártszakasz.
Mi az üzleti modell?
A fentiekből nyilvánvaló: jelenleg a Balaton kisajátítása zajlik. Termőföldek, telkek, szőlőtőkék, szállodák, kempingek kerülnek a miniszterelnök közvetlen környezetének személyes tulajdonába. Közösségi tulajdonból magántulajdon lesz, helyi vállalkozók helyett oligarchák csápjai fonják át a tópartot. Minden, ami érték, vagy a jövőben érték lehet, lojális, lehetőleg közvetlenül a legbelsőbb, családi körben tartozó emberek tulajdona kell legyen, mielőtt megkezdődik az igazi truváj,
az állami támogatások átalakítása magánvagyonokká.
Minden, amiben a jövőben pénz lesz, ahová a következő években állami és uniós pénz áramlik majd, Mészáros és/vagy Tiborcz érdekeltségébe került. A cél nem más, mint lecsapolni a térség, a Balaton gazdasági potenciálját, a gazdasági növekedés hasznát magánzsebekbe terelni. Kisajátítani a tavat. Így lesz a magyar tengerből az Orbán család és a Fidesz legbelsőbb köreinek öble, és így lesz a vágyott balatoni nyaralásból magyar családok számára elérhetetlen luxus.
A Momentum ehhez képest úgy gondolja, a Balaton fejlesztése csak és kizárólag erős helyi vállalkozó szférával képzelhető el. Hisszük, hogy a tartós fejlődéshez, és ahhoz, hogy ennek haszna a régióban is maradjon, olyan szolgáltatói szektor kialakítása szükséges, amely alapvetően helyi vállalkozókra épít. A Balaton ereje nem a part mentén szállodákat tulajdonló oligarchák számán múlik, hanem azon, meg tudja-e tartani a tó és környéke azokat a fiatal munkavállalókat és potenciális vállalkozókat, akik elhivatottságukkal és szakértelmükkel képesek lehetnének arra, hogy nyugati színvonalú szolgálatások nyújtásával lendítsék fel a térség idegenforgalmát.
Helyi gazdaság, helyi munkavállalók, helyi érdekek. Ez a Balaton jövője, nem a miniszterelnök közeli hozzátartozóinak a luxus nyaralója.
A közpénz helye nem magánzsebekben van, hanem érdemi fejlesztésekben.
A Balaton mindannyiunké. A Balaton nem egy szűk, kivételezett köré, hanem Magyarország közös értéke. Ne hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk, ne hagyjuk, hogy szemérmetlenül ellopják a jövőnket, a tavunkat!
Ezért kérünk április 8-án szavazz a Momentumra és tegyünk ez ellen!
Ha ennél is tovább mennél és megosztanád velünk, hogy te miben látod a térség fejlődésének a kulcsát és jelenlegi gátját, akkor írj nekünk [email protected] e-mail címre.