Tudjuk jól: semmi sincs előre megírva. Száz éve, 1918. november 16-án kiáltották ki az első magyar köztársaságot az Országház előtt, egy új, jobb korszak eljövetelében reménykedve. Ma, 2018-ban az utcákon járva szemünkbe ötlik az egyik reklám plakátjának felirata: „Most is abban élünk, ami akkor elkezdődött”. Mintha a sors láthatatlan keze nehezedne ránk, feljebbvalóink, politikusaink, idegen és hazai elnyomóink markai közül pedig hiába próbálnánk szabadulni. Tóth Péter írása
Három a magyar igazság. Mindnyájan tudjuk továbbá, hogy egy a ráadás. Három forradalom igyekezett megvalósítani az újkori Magyarország alapító atyáinak, Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak, Deák Ferencnek, Eötvös Józsefnek, Batthyány Lajosnak és társaiknak célját, 1848-ban, 1918-ban és 1956-ban. A cél, ami ekkor megfogalmazódott, máig világos: uralkodás helyett végre a nép szolgálatába állni. Egy tudatos és egyben öntudatos nép kívánalmainak megfelelni. Tudjuk: mindhárom forradalom elveszett a történelem során . A történelemnek azonban soha nem lehet vége.
Száz év alatt három köztársaságot kiáltottak ki. Három reform hazudta azt a tömegeknek, hogy radikális változás, forradalom nélkül is maradéktalanul boldogulhatnak. De 1920 után kiderült, hogy a nagybirtok szorítása mellett, törpeparcellákon lehetetlen valódi életet teremteni.
Aztán 1968-ban azt állították, hogy lehet piaci viszonyokat teremteni a szovjet birodalmi tervgazdaságon belül, az emberek kizsigerelésével, másod-, harmad- és negyedállások vállalásával. Végül 1995-ben úgy hirdették meg az öngondoskodást a családanyák, a hallgatók vagy a nyugdíjasok számára, hogy közben odafent kézen-közön súlyos százmilliárdok tűntek el.
Három szemétdombra való ideológiával: a feudalizmust idéző rendivel, a fasisztával és a kommunistával próbálkoztak azok, akik menteni akarták a menthetőt. Mostani uralkodóink a végletekben gondolkodnak, amikor mind a hármat egyesíteni akarják. Szegénynek és gazdagnak egyaránt előírják , hol a helye, miközben a régi kultúrának még a nyomait is alig őrzik. A ’nemzet’, a ’nemzeti érdek’ jelszavával próbálják eltakarni saját tolvaj és gátlástalan céljaikat . Végül pedig kommunista elődeik módjára igyekeznek mindent az állam, mi több, a Vezér uralma alá hajtani, mintha ez a hatékonyságnak bármiféle csodaszere volna.
’Momentum’ a magyar nyelvben annyit jelent, mint: ’pillanat’. Van persze egy latin értelmezése is: ez a ’mozgatással’, a ’mozdítással’, a ’lendülettel’ kapcsolatos. A november 16-i, évfordulós tüntetésen az volt a nehéz, roppant nehéz kérésünk, hogy egy pillanatra próbáljatok megfeledkezni a múltról, az elmúlt száz évről. Ott és akkor, itt és most: NEM MI számítunk. Mi egymagunkban vajmi keveset érünk, ha a szavunk elszáll. . Egy új forradalom szükségességére utaltunk az előbb. De ezt a forradalmat nem utcakővel vagy harci fegyverekkel kell megvívni. A forradalom a fejekben fog végbemenni, egyszerre követel meg hevességet, ’lendületet’ és a mostaninál sokkal nagyobb józanságot is. Lángja bennetek él, hol halványan, hol pedig erősen. Igyekszünk ápolni ezt a lángot, de fellobbantani TI fogjátok. Ha közreműködünk a fény felvillanásában, az csak nekünk jelent megtiszteltetést.
Fogalmazza meg tehát minden munkát vállaló ember a maga igényeit. Szóljon hozzá szakmája gondjaihoz, bajaihoz és örömeihez a pék, a villanyszerelő, a fogorvos, az informatikus, a kis-, közép- és nagyvállalkozó. Ígérjük, igyekszünk és fogunk is ehhez felületet biztosítani. Elsősorban pedig azok jelentkezését várjuk, akik a politikával ellentétben egy pillanatra sem mondhatnak le az igazság következetes képviseletéről. Nem épülhet fel új Magyarország, ha a becsületes, elhivatott, megingathatatlan rendőrök, ügyészek, titkosszolgák és bírák nem találnak egymásra, tőlünk függetlenül, az igazság jegyében. Amíg a rendszerváltás előtti és utáni bűnökkel, a 2010 előtt és után elkövetett tolvajlásokkal a magyar állam nem számol el a nép, a nemzet előtt, addig nem lesz megtisztulás.
Mi vállaljuk ennek az útnak a képviseletét. Ha hibáznánk, ha a hűségünk ingatag volna: Ti fogtok minket elzavarni. A fogadalmat viszont most megtesszük: szolgálni akarunk és szolgálni fogunk, ahogy csak erőnk és tudásunk engedi. A november 16-i tüntetés helyszínének, az Egyetem térnek a szelleméhez kívánunk visszatérni, a kezdet kezdetéhez: 1848. március 15-én, a szemerkélő esőben itt kezdett hozzá a nagy feladat elvégzéshez Petőfi, Vasvári, Irinyi, Jókai és a többi márciusi ifjú.Hozzájuk képest mi eddig még alig tettünk valamit; a tekintélyük súlya pedig óriási teherként nehezedik ránk. Elbírni mi nem tudjuk ezt a terhet. Vegyük fel tehát közösen a vállainkra.
Legyünk szemei mindnyájan egy láncnak,
Szüksége van mindnyájunkra a Hazának.
Nem érünk rá várakozni.
Szaporán!
Ma jókor van, holnap késő lesz talán.
Isten áldja Magyarországot!
