Kössék az oktatás reformjához az EU-s pénzeket!

Szerző: | máj 30, 2023 | Európa, Magyarország

Május 30-án Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője és Gelencsér Ferenc pártelnök, frakcióvezető kampányindító sajtótájékoztatót tartottak a Karmelita kolostornál található kordon előtt.

A Momentum a következő időszakban azért fog dolgozni, hogy az Európai Bizottság emelje be az EU-s pénzekkel kapcsolatos, már meglévő feltételek közé az oktatás átfogó reformját, beleértve a státusztörvény visszavonását és a pedagógus-béremelést. Donáth Anna bejelentette: még aznap Brüsszelbe utazik, hogy az Európai Parlamentben szólaljon fel az ügy érdekében a magyar költségvetésről szóló vitán.

Donáth Anna elmondta:

„Súlyos válságban a magyar oktatás. Drámai a tanárhiány, elavult a tananyag és évről évre romlanak a diákok eredményei. A tét egy teljes generáció, ezáltal pedig az egész magyar nemzet jövője. Ha ugyanis az oktatás válságát nem oldjuk meg, egy generáció veszíti el az esélyét a felemelkedésre.

A kormány azonban a pedagógusok és a diákok tiltakozásaira státusztörvénnyel, könnygázzal és gumibottal válaszol. Láthatóan eszük ágában sincs megoldani az oktatás válságát.

Ezért a Momentumban úgy döntöttünk, hogy megkérjük a Bizottságot, hogy emelje be az EU-s pénzekkel kapcsolatos meglévő feltételek közé a státusztörvény visszavonását, az azonnali, 50%-os pedagógus-béremelést, és a magyar oktatás átfogó reformjának elindítását a pedagógusok és a diákok bevonásával.”

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke elmondta:

„Hamarosan egy olyan törvényt akarnak lenyomni a pedagógus-társadalom torkán, ami végleg megfosztja őket a jogaiktól és a megbecsülésüktől. Egy pedagógus-rabszolgatörvény készül. Ki kell mondanunk az igazságot: a magyar oktatás lassan, de biztosan veszíti el azt a funkcióját, hogy felkészítse a gyermekeinket az életre, és segítse boldodulásukat, felemelkedésüket a társadalomban.”

További részletek a sajtótájékoztatóról készült felvételen a Facebookon.

Tudtad? óriásplakát
Vezessük új útra Magyarországot!
Ez AZ a Budapest