Semjén Zsolt március utolsó napján beadott egy salátatörvénynek hívott javaslatcsomagot, amiben a Liget-projetktől (a másnap visszavont) önkormányzatok autonómiájának felszámolásán át a nemváltozásig rengeteg minden szerepelt. A mezőgazdaságot érintő javaslatokról viszont eddig egy szó nem esett, holott ez is lényeges. Bendek Szilveszter, a Momentum Veszprém megyei önkormányzati képviselőjének, mezőgazdasági szakpolitikusának írása következik.
Alighogy átállt Magyarország a rendeleti kormányzásra, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes március 31-én „A termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi témájú törvények módosításáról” címmel terjesztett be törvényjavaslatot az Országgyűlés elé. A történtekkel a mezőgazdasággal kapcsolatos hírekkel szemben általában közömbösséget, vagy hozzá nem értést tanúsító magyarországi közvélemény nem sokat foglalkozott. Akik foglalkoztak, azok is inkább félreértelmezték, és a törvényjavaslat címében is szereplő termelőszövetkezeti földhasználati jog megszűnéséből újabb állami földterületek vitatható privatizációjának kezdetét vezették le. Ebben az esetben azonban kivételesen nem erről van szó, hanem az érintett területek évtizedek óta tisztázatlan tulajdonjogának rendezéséről. A ki nem adott részarányok tulajdonosai kártalanításra kerülnek aranykoronánként 50.000 Ft értékben, és az államé lesz ezen, jellemzően természetvédelmi területek tulajdonjoga, amelyeknek évtizedek óta nincs tulajdonosa, csak használója.
A hivatkozott törvényjavaslatból az előbbieknél sokkal érdekesebb a címben csak „… és egyes földügyi témájú törvényekként” jelölt részek. Így például
50 évben állapítják meg a mintagazdaságok földhasználati idejét.
Ez az intézkedéstervezet több tekintetben is furcsa, sőt a kormányzat eddigi agrárpolitikai célkitűzései tekintetében inkoherens. A 2010 óta folytatott agrárpolitika ugyanis a családi gazdaságokat jelöli meg a hazai agrárium legfontosabb, leginkább fejlesztendő és kedvezményekre jogosult szereplőiként, a földforgalmi szabályozások az ő földszerzésüket hivatottak elősegíteni és stabilizálni. Már az is furcsa, hogy ennek fényében a kormány által kijelölhető mintagazdaságok feltételrendszere miért sokrétű termelési, integrációs és tudományos tevékenységet folytató nagygazdaságot ír le, amelyeknek ráadásul a vadászterülete is különleges rendeltetést kap, és
miért nem a kormányzati célkitűzéseknek megfelelő modell szerinti gazdálkodást folytatnak a mintagazdaságok, példát, valódi mintát mutatva a többi ágazati szereplőnek.
A számukra lehetővé tett, az állami földterületek vonatkozásában 50 éves földbérleti idő azonban joggal sérti az ágazat többi szereplőjét, akik haszonbérleti szerződéseiket max. 20 évre köthetik, felvetve a kérdést: miért csak a kivételezett mintagazdaságok kapnak e tekintetben ilyen komoly versenyelőnyt. Ennél is komolyabb diszkriminációt jelent, hogy ezekre a területekre, azaz a mintagazdaságok állami bérleményeire nem vontakozik a birtokmaximum, amely egyébként 1.200, ill. 1.800 hektárban maximalizálja az egy gazdaság által bérelhető földterületet, korlátozva termelési lehetőségeit.
Inkoherens saját agrárgazdasági modelljével szemben az agrárkormányzat akkor is, amikor az állettenyésztők földforgalmi előjogait a 2019. január 11. előtt hatályos szintre állítja vissza. Szavakban továbbra is támogatott az állattenyésztés, de a takarmányszükséglet előállításához nélkülözhetetlen termőföldhöz jutásban már
eddigi előjogaikat sem kapják meg az állattenyésztők,
akik között pedig családi és társas vállakozások is vannak.
A törvényjavaslat az „egyéb földügyi témák” részeként kezeli még a helybenlakó szomszéd fogalmának oly módon történő módosítását, hogy az nem az eddigiek szerinti 20 km-es körzetre, hanem csak a lakóhellyel tényleges szomszédos településre vonatkozik, ezzel is a nagyobb körzetet lefedő földhasználatokat korlátozva, nem úgy, mint a több tízezer hektáros területeket fél évszázadig használó mintagazdaságok esetében.
Említést érdemel még ebben a felsorolásban annak az ezév januárjában elfogadott kitételnek a több oldalról jövő kritika ellenére történő meghagyása, hogy a föld adás-vételi, ill. földhasználati eljárások során a bíróság nem változtathatja meg a mezőgazdasági igazgatási szerv határozatát. A gyakorlatban nem érvényesül az Alkotmánybíróság azon várakozása, miszerint a bírósági döntések indoklása, nem csak rendelkező része kötelezi a hatóságot a megismételt eljárásban, az AB viszont pont emiatt nem tekintette alaptörvény-ellenesnek ezen rendelkezést.
Összességében megállapíthatjuk, hogy Semjén miniszterelnök-helyettes törvényjavaslata egy létező probléma megoldása mellett, a javaslatban szinte elrejtve vezet be olyan intézkedéseket, amelyek a magyar mezőgazdaság néhány szereplőit komoly előnyökhöz juttatják a többiekhez képést, a termelési érték és adófizetések nagyobbik hányadát előállító mezőgazdasági társas vállalkozások hátrányos megkülönböztetését földhasználatban pedig továbbra is fenntartja. Régóta arról beszélünk, és a szemünk előtt átrendeződésnek indult világgazdaság méginkább ezt fogja megkövetelni, hogy a magyar mezőgazdaságnak termelési hatékonyságát, intenzitását és a feldolgozási láncokkal való integritását kell javítani. Ezzel szemben tovább folytatódik az a hamis vita, amely a
felszínen a kis gazdaságokat kedvezményezi a társas válllakozásokkal szemben, a felszín alatt viszont a legnagyobbakat teszi egyenlőbbé az ágazat többségi szereplőihez képest.
Benedek Szilveszter
