A Momentum programjának városfejlesztési fejezete így kezdődik: „Egyre többet beszélünk Magyarországon az élhető emberi környezet fontosságáról: a Városliget sorsa, a Római-parti mobilgát ügye, vagy a pécsi magasház esete mind olyan aktív társadalmi vitát eredményezett, amelyben különböző jövőképek csaptak össze annak kapcsán, hogy miképpen teremtsünk jól működő és élhetőbb környezetet magunknak.”
Ebben a posztban Pákozdi Imre, a Magyar Urbanisztikai Társaság tagja foglalja össze a budapesti várostervezés legfontosabb problémáit.
Elvi szintű gondok
1. A főváros a kormány és a kormányfő játszótere. A főpolgármester és a Fővárosi Közgyűlés teljességgel kivonult a városnegyedek jellegét módosító és műtárgyépítő nagyberuházások megítéléséből. Nem szólnak bele a Városliget, a Budai Vár és a Dunapart nagyjelentőségű építkezéseibe, sem engedélyezőként, de még csak véleményt nyilvánítva sem. Választott illetékesként tompán és gyáván hallgatnak, meghajolva a kormányfő hatalmi ízlésének és mániáinak.
A fővárosi polgármester és a kormányfő kapcsolatát jól leírja az ATV videója, amelyben teljesen egyértelmű hogy Orbán Viktor a saját játszóterének gondolja a fővárost. Kinéz az ablakon, és ha meglát egy épületet, azonnal az jut az eszébe, hogy hogyan lehetne azt megszerezni. Ezek a vicceskedő megjegyzések közép-ázsiai diktátorok hozzáállására emlékeztetnek.
2. Orbán és miniszterei (kormánybiztosai) minduntalan fejbekólintják a normatív városrendezés elfogadott szabályrendszerét. Például a Városliget beépítésére 2013 végén meghozták a Városligeti Törvényt, aminek lényege, hogy az adott területre érvénytelenít minden városképi előírást tartalmazó (valamint beépítési és használati módot előíró) törvényt, rendeletet, szabályt. Másik példa: a Kopaszi-gáti toronyház megépítésének érdekében 2016 végén, arra az egy területre – mondhatni, telekre – módosították Budapest 2015-ben jóváhagyott rendezési tervét. (Az érvényes rendezési terv oda max. 65 m magasságú épületet engedélyezett, amit egy a Főv. Közgyűlésen durván áthajszolt rendelettel 120 méterre módosítottak.) A tényleges kedvezményezett Garancsi István, Orbán kegyence és a MOL.
3. A Fővárosi Közgyűlés nem független (választott) törvényhozó és elszámoltató szervezet, hanem nagyrészt a kerületi polgármesterekből áll. Ez, az „amúgy is az a dolguk” érv mentén logikus lehetne, de csak látszólag az. A kerületi polgármesterek ugyanis a kerületi szintű szabályozás és végrehajtás vezetői is. Mint ilyenek, főállásban érdekeltek a kerületük számára történő lobbizásban: készek alkukra a más kerületeket illető fővárosi projektek megítélésében, ha cserébe az ő kerületüket ebben vagy abban támogatják. És itt még csak nem is korrupcióról és nem is a pártfrakció-fegyelemről van szó…
4. Budapest finanszírozása nem megoldott. Miközben a magyar nemzeti jövedelem több mint egyharmada itt jön létre, az önkormányzatnak – és személyesen a főpolgármesternek – évente többször is gazsulálnia kell 30-80 milliárdos, ilyen-olyan célú kormányzati többlettámogatásért. A főváros, szándékosan rövid pénzügyi pórázon tartva, kényszerűen szolgál alcsútdobozi, hódmezővásárhelyi, velencefürdői, a fővárosban csak vendégként élő, azzal viszont procc módon villogni kívánó, akarnok politikusokat. A Momentum választási programja ezért egy olyan reformot javasol, amelyben a helyi közlekedési központok összefogják az összes köztérrel kapcsolatos állami funkciót, így minden közlekedési formának (az utak fenntartásán túl például a kerékpáros közlekedésnek vagy az akadálymentesítésnek is) és köztérnek lesz szakmailag erős és pénzügyileg biztos gazdája (99. oldal).
5. A fővárosi szintű rendeletalkotás és végrehajtás rosszul működik. Minden lassan folyik és sok projekt elakad. A hajléktalanok helyzete mit sem változott — mi ezt a szociális problémát komplexen oldjuk meg (211. oldal). A lomtalanítás mindent bepiszkoló borzalma tovább folyik, a Belváros autóktól zsúfolt, ám a belépéskorlátozó rendszer sehol sincs — a Momentum ennek megoldására bevezeti a használatarányos útdíjat (101. oldal). A BKV automata bérleti és jegyrendszere évek óta vajúdik — mi országosan használható kártyás rendszert vezetünk be (99. oldal). A hármas metró felújítása úgyszintén nem halad. Ezek megoldására pedig Tarlós határidős ígéreteket tett, amelyek közül egyet sem tartott be. A város közben koszos és züllik; tele kiadatlan, elhanyagolt üzlethelyiséggel és soha nem söpört utcákkal — mi megerősítjük a közlekedési központokat hogy tisztán tartsák a köztereket (133. oldal). Mindez arra utal, hogy Tarlós és stábja alkalmatlan. Jószerével csak az sikerült Budapesten, amit Vitézy Dávid elkezdett és leváltása előtt véghez is vitt: a BKK-s tájékoztató rendszer, a buszsávok, régi autóbuszpark lecserélése, a tömegközlekedés részleges gebinbe adása és a BUBI.
6. A fentiek alapján önálló pontként is fontos dolog, hogy Tarlós nem csak a koncepciók és a város érdekvédelme szempontjából kudarcember, hanem az igazgatás megszervezésében is gyenge hivatalnok. Olyasvalaki kell helyette, aki nem politikai szolgaként lép az örökébe (mint pl. Kocsis Máté), hanem bátor, távlatos gondolkodású és jó vezető menedzser.
Orbán Viktor és a budapesti városépítészet egy képben: az UNESCO által védett Karmelita kolostorba lelkifurdalás nélkül belevágott óriáserkély: „Sokba fog kerülni, de mindannyiunk örömét fogja szolgálni.” aha, persze… (forrás: 444.hu)
A legfontosabb konkrétumok
- Városliget: ami folyik, igenis beépítés, igenis zöldterület-csökkentés, aminek a gazdasági, kulturális és környezeti célszerűségét semmi nem igazolja. Az „illetékesek” csúsztatásai ellenére zöldterület-csökkentés zajlik, amit egy időszakosan vízzel feltöltött műséges betonteknő, a csónakázó tó kiterjesztésével próbálnak leplezni. Elhanyagolt, pusztuló növényzet, antidemokratikus döntéshozatal egy hozzá nem értő közgazdász-filozófus, Baán László vezetésével. A főigazgatónak se múzeológusi, se művészettörténészi, se építészi végzettsége nincs; csupán egy sikeres kiállításszervező, aki látható módon nagyon szeretné irányítani és fizikailag is maga körül tudni Magyarország minél több fontos múzeumát.
- Orczy Park: elhelyezkedése miatt ennek parkként történő rendbehozatala lehetne a lerongyolódott környék fő esélye. Ehelyett körbeépítették böhönc házakkal és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem belső udvarává tették, a faállományát megtizedelték, a hozzáférést korlátozzák, a parkot pedig a Diószegi Sámuel és a Korányi Sándor utca felé, hosszú, jellegtelen sportépületekkel elhatárolták a feljavítandó lakókörnyéktől. Durva, a legszegényebb városnegyednek kárt okozó fejlesztési hiba, kormányzati megrendelésre, Tarlós és Kocsis Máté elvtelen támogatásával.
- Budai Vár: A Királyi Palota és környékének kormányzati negyeddé alakítása a város egyik legjellegzetesebb pontjának kivonását jelenti a kulturális és idegenforgalmi szférából. Ez önmagában is szarvashiba. Ráadásul az, hogy a középkori független Magyarország gótikus és reneszánsz emlékeinek felmutatása helyett egy XX. század eleji eklektikus állapotot, a Habsburg-uralom szimbólumát tekintik a műemléki helyreállítás céljának, az egyszerre vall a történelmi értéktudat-homályára a kormányzati fejekben és szimpla ízlésficamra. A tervezettnél sokkal jobb a mai állapot, ami néhány kurzus-értelmiségi véleményével szemben nem „szocreál”, hanem a történetiséget, a múzeumi kultúrát és az áttekinthetőséget szolgáló visszafogott építészeti foglalat, az 50 évvel ezelőtti hazai építészet és belsőépítészet legjobbjainak műve. Ezt kellene rendbehozni, ablakcserékkel és belsőépítészeti felfrissítéssel korszerűsíteni. Az éppen futó projekt viszont egy emlékezetpolitikai és építészeti tévedés.
- A Római Parti mobilgát: műszakilag kockázatos, nagyon drága és tönkreteszi a Rómait, amely ma egy árnyas-lombos, jól elérhető, a Dunával ékesített és megfizethető árakkal működő pihenőterület.
- A vizes VB rombolásai: a Duna Aréna téglatest alakú bádogtömbje olyan területen épült, ahová még a 2012-es rendezési terv is zölddel borított folyópartot álmodott. A városligeti műúszó centrum vázrendszere és nyomai hónapokkal az események után is ott meredeztek, a dunaparti műugró torony alapjai soha ki nem bányászható betonkoloncok a Duna medrében.
- A Kopaszi-gáti és az észak-pesti toronyházak engedélyezése közvetlenül veszélyezteti a város egyik legnagyobb természetes értékét, a hegyek panorámáját. Egy a parton álló, 120 méteres toronyház pont annyival nyúlik a Duna szintje fölé, mint a Gellérthegy, csak éppen míg a Gellérthegy kétmillió év során keletkezett természeti kincs, a toronyház két év alatt felhúzható, talmi betonkaszni. Vegyük észre, hogy a toronyházak nem valók hegyek közelébe, mert előnytelenül relativizálják a természetes domborzatot, mondhatni megalázzák azt.
