A 2024-es önkormányzati választásokon Ritter Ottót indítja a Momentum Soroksáron – jelentette be a párt elnöke, Gelencsér Ferenc a Facebook-oldalán.
A bejelentésről szóló videóban a polgármesterjelölt elmondta, hogy már 10 éve a közélettel foglalkozik és képviselőként, valamint frakcióvezetőként látja a város problémáit.
„Helyre kell állítani a közbizalmat, nyíltan és átláthatóan kell elkölteni a közpénzeket, javítani kell a közbiztonságon és szociális téren meg kell teremtenünk a gondoskodó Soroksárt. Együtt meg tudjuk oldalni ezeket a problémákat” – mondta Ritter.
„Mi a Momentumban országszerte és az Európai Unióban is azért dolgozunk, hogy igazságos, emberközpontú és zöld Magyarországot építsünk. A Holnap Magyarországát. Ezért gyűjtöttünk nemrég itt, Soroksáron több ezer aláírást a vegyilerakat ellen” – mondta Gelencsér Ferenc és hozzátette: „A Holnap Magyarországának megteremtéséhez a Holnap Vezetőire van szükség. Ritter Ottó egy ilyen vezető, aki készen áll az előtte álló munkára.”
A videóban megszólalt még Szabó Szabolcs, Csepel-Soroksár momentumos országgyűlési képviselője is, aki kiemelte, hogy a hazugságokból és a hibákból nem csak az ország, hanem Soroksár is tapasztalt eleget.
„Hiszem és tudom, hogy Ottóval közösen egy olyan Soroksárt tudunk építeni, amelyet minden itt élő megérdemel” – zárta Szabó.